Az indiai civil szféra egyik legismertebb aktivistája is ott menetelt a CEU mellett  tüntetők között néhány hete. Aruna Roy ebben a félévben épp a kormány által támadott egyetem vendégelőadója, kurzusa pedig pont arról szól, hogyan vehetnek részt az állampolgárok a demokratikus folyamatokban.

„A tüntetők között nem éreztem, hogy indiai vagyok. Azt éreztem, hogy az emberiség része vagyok, mert olyan, mintha most az egész világon lenne egy elmozdulás: távolodás a demokráciától. Össze kell fognunk ez ellen” – mondja a politikai aktivista.

A tüntetést Aruna Roy valamennyire „szakértői” szemmel is nézte, és hiányolt néhány fontos elemet. „Ott volt negyvenezer ember, és még csak egy petíciót sem írtak alá. Márpedig kellett volna, hiszen a kormány rájuk fogta, hogy Soros György pénzelte őket, illetve, hogy biztosan külföldiek. Össze kellett volna gyűjteni azt a negyvenezer aláírást, és a kormány elé vinni, bizonyítandó, hogy aki ott volt, az magyar, és a magyarok hangját képviseli” – jelenti ki az aktivista, hozzátéve: minden tüntetést dokumentálni kell.

Fontos az is, hogy minden tüntetésnek legyenek világos céljai. A CEU-párti tüntetéseknél Roy szerint például három követelés elég lett volna, amiben mindenki meg tud egyezni. „Az apróságokról úgysem lesz egyetértés, ezért például a CEU-t említeni sem kellett volna. Tág követelések kellenek, mint a szólásszabadság, az oktatás szabadsága és az egyetemi autonómia.

Ezt a három szlogent kellett volna a táblákra írni, és ezek mellett kellett volna aláírásokat gyűjteni.” Fontos emellett az is, hogy ha a kormány mindezek hatására valamit megígér, ott határidőket kell szabni. Hiszen ha ezeket nem tartják meg, újra tüntetni kell.


Takaró helyett törvény

Aruna Roy a civil szférát három csoportra osztja.

Az első azonnali segítséget nyújt: ételt, gyógyszert, takarót ad. Ez a fajta segítség a kormány feladata lenne, de az erre képtelen vagy nem hajlandó, így ezek az adományok jelentős „lyukakat” tömnek be.

A második csoportot azok a civil szervezetek alkotják, amelyek szélesebb programokat valósítanak meg. Pénzt gyűjtenek és abból például varrógépeket vesznek nők számára, akiknek így megélhetést biztosítanak.

A harmadik csoport – és Roy is ide sorolja saját magát is – az aktivistáké. Ők azok, akik a legnagyobb rendszerekben gondolkodnak. A kormány politikáját vizsgálják, törvényekért küzdenek és szembeszállnak a hatalom túlkapásaival és a diszkriminációval. Követelik a gyerekek és nők jogainak betartását, a legalsó kasztba tartozó érinthetetlenek egyenlőségét.

„Az ügyek különbözőek, de az alap mindig ugyanaz, ez pedig nem más, mint a hatalom újraelosztásának igénye. Hogy mindenki részt vehessen a döntéshozatalban, hogy a kormány elszámoltatható legyen” – hangsúlyozza Roy.

Számára a legfontosabb szellemi előd az India függetlenségéért egykor békés eszközökkel harcoló Mahatma Gandhi, aki mozgalma győzelme után sem fogadott el politikai pozíciót, hanem továbbra is kiállt a diszkrimináció és az erőszak ellen, gyakran korábbi szövetségesei ellenében is.

Gyermekkorában nem volt egyértelmű, hogy Aruna Roy a szegények harcosa lesz. Jómódú és felvilágosult családjától modern gondolkodásmódot és jó oktatást kapott. Mire felnőtt, négy nyelven beszélt (angolul, franciául, hindiül és tamilul).

Angol irodalomból diplomázott, de az indiai kultúrában is otthon van, képzett indiai népi énekes. Tehetsége és a közszolgálat iránti elhivatottsága vitte arra, hogy letegye a különösen nehéz közigazgatási vizsgát. Ám néhány év után kiderült számára, hogy az indiai kormányzat velejéig korrupt, és nem a népért dolgozik, ezért többéves gondolkodás után otthagyta a sokak által irigyelt állását, és inkább a férje, a neves civil aktivista Bunker Roy által alapított szervezetben kezdett dolgozni a legrosszabb sorban élőkért. Aruna Roy ekkor ismerte meg az indiai mélyszegénység világát, az apró vidéki falvakat. Ettől kezdve egyértelmű volt számára, hogy az életét az ő helyzetük javításának szenteli. Információ az életért

Társaival együtt 1987-ben alapította meg saját civil szervezetét, amelynek neve Mazdoor Kisan Shakti Sangathan (MKSS), azaz Szövetség a Munkások és Parasztok Megerősítésére. A szervezet legjelentősebb harca és eredménye az indiai információszabadságért folytatott harc volt, amely közel egy évtizedig tartott, és 2005-ben jár eredménnyel, amikor az újdelhi parlament majdnem változtatások nélkül fogadta el és emelte törvényerőre javaslatukat.

Az MKSS eleinte alapvető dolgokért harcolt: munkáért, ételért, iskolákért és tisztességes bérekért. Ám egy idő után rájöttek, hogy minden a korrupcióra vezethető vissza. „A rossz kormányzás és a korrupció miatt nem kapják meg a hozzánk hasonló átlagemberek a nekik járó szolgáltatásokat” – foglalja össze kérdésünkre Roy. A fordulópontot az hozta el, amikor egy faluban arról panaszkodtak az emberek, hogy a kormány utakat és más infrastruktúrát épít a környéken, és ugyan helyieket alkalmaznak, ám csak a nekik járó bér felét akarják kifizetni. A hivatalos dokumentumokat kikérve derült ki, hogy a munkaidő-nyilvántartást valaki meghamisította, hogy azt a látszatot keltse, kevesebb órát dolgoztak a munkások. A különbség pedig valahol „útközben” eltűnt.

Ezért kezdett 1996-ban az MKSS egy új információszabadság-törvényért harcolni, hogy könnyebb legyen kikérni a közbeszerzések és más hivatalok iratait.

A 2005-ben elfogadott törvény ma már a korrupció elleni harc egyik legfontosabb eszköze. A szervezet rendszeresen kikéri egy-egy falu környékén a fejlesztések dokumentációját, majd nyilvánosan (gyakran ezerfős tömeg jelenlétében) felolvassa azt. A helyiek pedig, ha eltérést tapasztalnak, felszólalnak.

„Mindig a korrupció az első tünet: a hatalom kihasználása, a pénz elherdálása, emberek kizárása a közös javakból és a döntéshozatalból, az oligarcha- és maffiahatalom kiépítése. Azért akarunk több információt, hogy nekünk is legyen hatalmunk” – összegez Roy.

Mindeközben nekik nem csak tisztának kell maradni, de annak is kell látszani. „Csak adományokból dolgozunk. Amikor egy kampány közepén vagyunk, nem fogadhatunk el pénzt intézményektől, különösen nem külföldről. Politikával foglalkozunk, ezért nem akarunk lehetőséget adni a kormánynak, hogy azt mondja, a külföldi pénzzel korrumpálnak minket” – hangsúlyozza az aktivista. „Eközben persze a kormány eladja a fél országot a külföldi cégeknek, Indiában minden külföldi pénzből van” – mutat rá az ellentmondásokra.


Türelem és bizalom kell a változáshoz

Annak ellenére, hogy Roy és aktivista társai törvényekért és rendszerszintű változásokért harcolnak, „legalul” kezdik az építkezést minden ügy esetében. Kizárólag így lehetett meggyőzni az indiai falvak sokszor csupán a túlélésért küzdő lakóit, hogy olyan absztraktnak tűnő ügyek mögé álljanak, mint az információszabadság.

Aruna Roy éveket töltött azzal, hogy ezekben a falvakban élt és a helyiekkel beszélgetett, meghallgatta a gondjaikat.

„Sok időt kell velük tölteni, velük kell élni és el kell nyerni a bizalmukat. És akkor lassan, fokozatosan megegyezünk az alapelvekben, barátok leszünk és együtt harcolunk. Kicsiben kezdjük, de utána egyre többen csatlakoznak, egyre nagyobb lesz és hirtelen hatalmasra nő az egész. Ehhez viszont sok türelem kell! Ma mindent azonnal akarunk, de ez a munka úgy nem fog menni” – mondja az aktivista, aki több mint négy évtizede foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.

Az információszabadság-törvény mellett Roy a másik jelentős eredményének az indiai munkaprogramot tartja, amely minden vidéki háztartásnak évi 100 nap közmunkát garantál. „Ez nagyon nehéz volt, szinte csoda” – mondja Roy, aki szerint azért jártak sikerrel, mert meghallgatták az embereket. „Azon dolgozunk, amit az emberek akarnak, és akkor mögénk állnak. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki a vidéki Magyarországon kampányolna azzal, hogy munkát ad az embereknek, akkor győzne. Mert nagy ebben az országban is a munkanélküliség. És akkor oda lehet állni a kormány elé azzal, hogy nézzétek, milyen sok ember áll mögöttünk. Ha nem teljesítitek a követeléseinket, akkor a következő választásokon ők nem fognak rátok szavazni!”

Aruna Roy szerint a tüntetések szervezése és a kritikus hozzáállás az egyetlen módja annak, hogy az indiaiak kiharcolják a jogaikat és ne rabszolgaként kelljen hazájukban élniük. Fel kell szólalni az igazságtalanság ellen, idealistának kell lenni, de gyakorlatiasnak is. Kell a szervezet, a követeléslista és a vitakultúra. Kellenek jogászok, akik megírnak egy törvényjavaslatot és támogató szervezetek.

Amikor a közmunkaprogramért harcolt az MKSS, országszerte tízmillió aláírást gyűjtöttek. Ezeket textilmolinókon akasztották ki a parlament elé – két kilométer hosszan. „Ez egy nagy és szegény ország, nem tudtunk volna mindenkit odavinni Delhibe. De meg kell mutatni, hogy sokan állnak mögöttünk, hogy valami nagyobb része vagyunk” – magyarázza.

Aruna Roy egész életében a demokráciáért és az elnyomottakért harcolt, ám nem csüggeszti el a demokrácia visszaszorulása a világban. „Ezek a dolgok jönnek-mennek. Az átlagembereknek és a civileknek egyre nagyobb a hatalma, ezért próbálnak kontrollálni minket. Ha gyengék lennénk, minderre nem lenne szükségük” – mondja az aktivista. Indiában szerinte az elmúlt évtizedekben földrengésszerű változások játszódtak le az állam és polgárai viszonyában, amelyeket már nem lehet visszafordítani. Az emberek már nem könyörögnek a jogaikért, hanem kikövetelik maguknak, ami jár. És már értik, hogy a jó kormányzás nem valami bonyolult és érthetetlen dolog, hanem nagyon is földhöz ragadt és megvalósítható, és hogy nekik is közük van hozzá. Roy szerint ez nem tetszik a hatalmon lévőknek, és ezért próbálják elvenni a jogokat, ezért hazudnak, torzítják a történelmet és próbálják elnyomni Indiában például a muszlim kisebbséget és a nőket is.

„Szerintünk viszont mindennek az alapja az egyenlőség – mondja Roy. – A különbségeket nem akarjuk eltörölni, hiszen mind mások vagyunk, soha nem fogunk mindenben egyetérteni. De az egyenlőség jogát már nem lehet megtagadni tőlünk!”





Aruna Roy
Az indiai civil társadalom ikonikus alakja 70 éves. Az indiai közigazgatás korruptságát látva kezdett a szegények és rászorulók jogaiért harcolni. Az általa alapított szervezet legjelentősebb eredménye az indiai információszabadság-törvény elfogadtatása, amely jelentősen hozzájárult a kormányzat átláthatóságához. 2011-ben az amerikai Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta.
A 2017. tavaszi egyetemi félévben a CEU vendégelőadója.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!