Politika rángatta a forintot

  <h1>Adam LeBor</h1>-
  -

Adam LeBor

- – Kép 1/2

A forint grafikonján jól nyomon követhetőek az elmúlt három hónap belpolitikai történései. A kormányalakítás és a 29 pontos akcióterv forinterősítő hatása éppúgy, mint a június eleji Kósa– Szijjártó nyilatkozatok nyomán támadt lavina, vagy a Nemzetgazdasági Minisz térium augusztusi ellentmondásos közleményeit követő gyengülési hullámok. Az első száz nap végére a forint elszakadt régiós társaitól (a lengyel złotytól és a cseh koronától), s a korábbi 262-280-as euróról át kellett szoknunk a 277-290-es sávra. A magyar forint, a cseh korona és a lengyel złoty euróhoz viszonyított árfolyama májusban és júniusban még nagyjából együtt mozgott, különösen a złoty és a forint között volt erős a korreláció, ám az elmúlt hetekben a magyar deviza már teljesen elszakadt régiós társaitól – hangsúlyozta Saághy Pál, az Equilor devizatanácsadója. Mint mondta – azzal együtt, hogy mind a forint, mind a többi régiós deviza mozgását nagyrészt a nemzetközi befektetői hangulat határozza meg – a forint grafikonján jól nyomon követhetőek az elmúlt három hónap belpolitikai történései, mondjuk a Fidesz-kormány május 29-i megalakulásától egészen Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 30-i kijelentéséig, hogy az IMF-megállapodás csupán egy kölcsönszerződés. Ebben a periódusban az euró árfolyama végig a 277 és 290 forint közti sávban mozgott, míg korábban a 262 és 280 forint közti sáv volt jellemző. A választások után közvetlenül, a várakozásoknak megfelelő eredmény, azaz a kétharmados Fidesz-győzelem erősítőleg hatott a forintra. Az első komolyabb forintgyengülési hullám azt követően figyelhető meg, hogy Kósa Lajos pártelnökhelyettes június 3-án az államcsőd fenyegetéséről beszélt, majd rá egy napra Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő megerősítette, hogy nem túlzás az államcsődöt emlegetni. Természetesen a kormány stabilizáló intézkedései is megjelennek az árfolyamon, hiszen június 8-án a huszonkilenc intézkedésből álló akcióterv Orbán Viktor általi ismertetése után forinterősödés kezdődött. Az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalások július 18-i megszakadása azonban ismét is drámai forintgyengülésben rajzolódik ki a grafikonon, míg július 22-én a „salátatörvény” és annak részeként a bankadó elfogadása piacnyugtató hatású. Igaz, ezt egy nappal később felülírta, hogy a Moody’s és az S&P negatív kilátást adott a magyar adósosztályzatra. A parlamenti szünet idején nem érdemes hazai híreket keresni a forintmozgások mögött, de pár hétig mégis úgy tűnt, hogy a befektetők hajlamosak elhinni a Fidesz-sztorit, s lassan magához tért a magyar deviza. Újabb dráma akkor bontakozott ki, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium előbb augusztus 24-én forinterősítő közleményt (mely szerint ősszel valószínűleg folytatódnak a gazdaságpolitikai tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, s a megbeszélések megállapodással zárulnak) adott ki a Bloombergnek, majd következett a másnapi, MTI-nek kiadott, forintgyengítő közlés: szükségtelen az új megállapodás az IMF-fel. A periódus utolsó, a forintot destabilizáló híre Orbán Viktor augusztus 30-i kijelentése volt, hogy az IMF-megállapodás egy kölcsönszerződés.

 Ki mire emlékszik?  

A többség hármast adna az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére  – ez derül ki a Szonda Ipsos 1200 fő telefonos  megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatásából. Még a  Fidesz-szavazók által adott érdemjegy sem éri el a négyest. A  szocialista szimpatizánsok kettes osztályzata talán nem meglepő,  náluk valamivel jobb véleménnyel vannak a kormányról a  Jobbik és az LMP szavazói. A bizonytalanok 2,8-as átlaggal  jutalmazták a kormány első hónapjait.  Az augusztus közepén, 7-e és 15-e között készített felmérés  szerint a válaszadók 57 százaléka szerint nem változtatott, vagy  rontott a kormány az ország helyzetén, 37 százaléknyian gondolják  úgy, hogy máris javul Magyarország állapota. A várakozások  viszont nagyok: 76 százalék szerint a jövőben javít az  ország helyzetén a kormány, romlást csak 6 százalék vár.  Figyelemreméltó, hogy a közvélemény két intézkedésre  emlékszik leginkább a száz napból: az adócsökkentésre, és arra,  hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek.  Adócsökkentésnek eddig csak a vállalkozók örülhettek. A személyi  jövedelemadó-változásoknak a költségvetési realitások, a  kedvezményes nyugdíjnak pedig a nyugdíjrendszer fenntarthatósága  szab gátat. Hogy lesz-e a szándékból valóság, az várhatóan  csak önkormányzati választások után, a költségvetés  benyújtásakor dől el. A leginkább támogatott lépés a bankadó  bevezetése volt, de ezt is csak 8 százaléknyian említették spontán  Mindenesetre 15 százaléknyi válaszadónak minden tetszik,  amit a kormány tesz, 7 százalék semmivel sem ért egyet.  Eddig mindössze 8 százalék gondolja úgy, hogy egyéni élethelyzete  javult, 61 százalék szerint nem változott, de meglepően  sokan, a válaszadók 29 százaléka adott számot saját helyzetének  romlásáról. Komoly kihívás a kormány számára, hogy  jövőre a többség, 51 százalék saját helyzetének javulását várja.

 

 

 

 

 

Útválasztások
ADAM LEBOR
A The Times és a The Economist tudósítója. Véleménye a sajátja. www.adamlebor.com

A z új kormány első száz napja egyszerre volt mély benyomást keltő és nyugtalanító. Mély benyomást keltő volt, mert a kommunizmus bukása óta egyetlen párt sem szerezte meg a parlamenti mandátumok kétharmadát, és egyetlenegy sem lépett ilyen gyorsan, hogy átvegye az ország feletti irányítást. Orbán Viktor könyörtelen és ügyes politikai játékosnak bizonyult, aki minden parlamenti és parlamenten kívül eszközt felhasznál céljainak megvalósítására. Szinte egyedüliként a nyugati vezetők közül nem volt hajlandó alárendelni magát a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió követeléseinek. A gazdasági növekedés és az adócsökkentés politikáját követi, míg az általános felfogás szerint az ellenkező úton kellene járnia az országoknak. Ennek az útnak a választásához valódi politikai bátorság kellett, amely bizonyos belpolitikai árral is fog járni, különösen mivel a forint egyre lejjebb csúszik a svájci frankkal szemben. Ám egyúttal aggasztó is volt a kormány első száz napja, mivel az új vezetés elszántnak tűnik a demokrácia fékeken és ellensúlyokon alapuló rendszere egyes elemeinek felszámolására. A demokrácia nem csak a tiszta parlamenti választásokról, valamint a választást elbukó kormányok békés hatalomátadásáról szól – bár Magyarországon jobbára mégis. A demokrácia emellett független intézményeket is igényel, mint amilyen a bátor közszolgálati média, a független közigazgatási tisztviselők, és egy elnök, aki felülbírálhatja a parlamentet, különösen, ha az túllő a célon. Ahelyett, hogy ezeket az intézményeket megerősítette volna (és ez lenne a valós politikai önbizalom jele), az új kormány szántszándékkal és módszeresen gyengítette őket, s gondoskodott arról, hogy Fidesz-tagok és kinevezettek irányítsák őket. Ez rosszat tesz az országnak. Magyarországot gyötri a politika terén folyó törzsi háború, amely a civil társadalom és a hatékony kormányzat mindenfajta erősödésének gátja. Az új kormány cselekedetei csak tovább fogják súlyosbítani ezt a mélyen gyökerező és egészségtelen megosztottságot. Bár igaz, hogy a Fidesz példátlan kétharmados többséget kapott a parlamentben, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a képviselők egyharmada az ellenzéket képviseli, szavazóik változatlanul ennek az országnak a polgárai. Egy olyan kormány, amely valóban a nemzeti egység kormánya, és valóban birtokában van a politikai vezetés képességének, arról ismerszik meg, hogy az utóbbiaknak is biztosítja, hogy hallathassák a hangjukat.

Első hullám
GREGOR MAYER
Az osztrák Profil magazinnak Belgrádból, a bécsi Der Standard napilapnak Budapestről tudósít.

 Lényegét tekintve nem okozott meglepetést Orbán Viktor első száz napja. Már hónapokkal az áprilisi választások előtt Magyarország számos bel- és külföldi megfigyelője, köztük jelen sorok szerzője is, utalt a küszöbön álló egyértelmű Fidesz-győzelemre. Egyúttal figyelmeztettek a nyolcévnyi ellenzékiség után a hatalomba visszatérő miniszterelnök autoriter hajlamaira. A „választófülkékben történt forradalom” populista lózungja mellett pedig immár teljes lendülettel halad a demokrácia leépítése. A szervilis államfő kvázi kinevezése, az Alkot mánybíróságnak a párthoz lojális személyekkel való újrafeltöltése, és ezáltal a kormánypárt akaratának való alárendelése, az új, antiliberális és a kormányzati kontrollt szolgáló médiatörvény: mindez arra irányul, hogy Orbán Viktor – a kötcsei beszédében bejelentetteknek megfelelően – egy centrális politikai erőtérből uralkodhasson. Több választási cikluson keresztül akarják megakadályozni, hogy egy kellően megerősödött ellenzék leválthassa őket. Ám a forma, amelyet a hatalom kiépítésének első hulláma öltött, még a szenvedélyes Orbán-megfigyelők fantáziáját is meghaladta. Ki gondolta volna, hogy a várható „Trianon-törvény” ama fennkölt meggyőződésre fog hivatkozni, hogy „Isten a történelem ura”? Vagy ki tudta volna elképzelni, hogy a „választófülkék forradalma” utáni napon a magyarok egy teljesen új, „Nemzeti Együttműködés Rendszerében” fognak ébredni? És hogy a Fidesztöbbség által elfogadott „Nemzeti Együttműködés Nyilatkozat”-ot a köztársaság hivatalaiban ki kell majd függeszteni – mint egyértelmű intést az alattvalóknak, hogy hányadán is állunk? Orbán a pártját és a kormányapparátust egy majdnem tökéletes hatalmi piramis csúcsáról uralja. A csúcs és az alap közötti jelentős távolság azonban felveti a kérdést, hogy az ember ott fent mennyire van még köszönő viszonyban a valósággal. Az IMF-fel folytatott tárgyalások megszakítása, vagy a ködös remény, miszerint a legjobb keresetűeknek nyújtott adócsökkentés megelőzheti a szociális ellátórendszerek mélyreható reformjának szükségességét, nem éppen gazdaságpolitikai kompetenciára utal. Magyarország polgárai hamarosan a saját bőrükön fogják tapasztalni a hibákat és mulasztásokat e téren. Ám pont Orbán volt az, aki a választások előtt egy reformerőfeszítések nélküli Kánaánt ígért nekik. Ha ezt nem tudja szolgáltatni, akkor a „15-20 évre” tervezett „erőtér” gyorsabban kifulladhat, mint szeretné. A kérdés akkor csak az lesz, hogy meddig tudják ő és kiszolgálói a demokrácialeépítés által gyengített és apatikussá alakított társadalmat sakkban tartani.

 Ellenállhatatlan forradalom 

FLORENCE LA BRUYERE 

A párizsi Liberation és a Radio France Internacionale budapesti tudósítója

Ezzel a címmel lehetne a legjobban összefoglalni az Orbán-kormány első száz napját. Tulajdonképpen azért ellenállhatatlan, mert az Orbán-bulla kötelező kifüggesztése megmosolyogtat és elég sok jó vicc forrása is lett. Továbbá ellenállhatatlan azért is, mert semmi és senki nem szabhat gátat a forradalom úthengerének, amely nem találkozik valós ellenállással. Az Orbán-kormány lázasan gyártotta a törvényeket és a rendeleteket, szerintem 3 célt követve: 1. az államot kívánják gyökeresen megreformálni, 2. a Jobbikot kívánják minél gyorsabban meggyengíteni és 3. a választási népszerűség által indított hullámon minél hosszabban szörfölnének. A 29 pontos akciótervvel a Fidesz egy hatékonyabb államnak az alapjait fektette le. Például, amikor egy könnyen kitölthető szja-bevallást ígér – mindeddig a magyarok azzal vicceltek, hogy minden évben a szükséges papír előállításához egy teljes erdőt kellett kiíratni –, valamint egy egységes 16%-os szja-kulcsot. Mindenki szeretne kevesebb adót fizetni, és a kutyát sem érdekeli, hogy mi lesz a legalacsonyabb bérekkel (amelyeket aránytalanul meg fognak terhelni). Viszont örül a középosztály. Ennek következményeképpen a Fidesz első száznapi kormányzása megelégedettséggel tölti el a jobboldali szavazót (és nem csak a jobboldali szavazót), sőt a Fidesz nem is veszített népszerűségéből az áprilisi választások óta. A Fidesz szavazói is szívből üdvözlik a kormány egy másik törekvését: az Elszámoltatás Műveletet. Az elszámoltatás azt az illúziót kelti, hogy véget vetettek a korrupciónak és a köztulajdonnal történő visszaéléseknek: ezen a téren hatalmas a magyarok elvárása, amelyet a Fidesz tökéletesen meglovagol. A második célkitűzés a Jobbik gyengítése volt oly módon, hogy miközben a Fidesz ellopja tőle a programját, kénytelenek folyamatosan áldásukat adni a kormány tevékenységére. Telitalálat: a Jobbik ma már messze nem ellenzék, mivel a Fidesz által előterjesztett legtöbb törvényt megszavazta. Tehát az első száz nap kormányzást leginkább sikerként könyvelheti el Orbán pártja. De ami jó a Fidesznek, feltétlenül jó-e az államnak? És az országnak? Nem igazán. Itt egy mindjobban központosított állam alakul, amelyet egy szuperközpontosított párt irányít. Törvényszerű, hogy az állam hatékonysága így előbb-utóbb csökkeni fog, mivel mindenki minden döntése előtt kénytelen a felettese pecsétjére várni. És amint Orbán az állami intézményeket zár alá helyezte azáltal, hogy pártembereket nevezett ki a kulcsfontosságú pozíciókra, a demokrácia lebénul. Ki fogja elhinni, hogy az új számvevőszék fideszes elnöke valaha is semlegesen fog eljárni például saját pártjának finanszírozási ügyeiben? Ki fogja elhinni, hogy egy szakmai követelményeknek meg nem felelő alkotmánybíró – aki közben a miniszterelnök barátja – valaha is semleges ítéleteket fog hozni? Mintha a futballpályán az egyik csapat jogot szerezne a bíró kinevezésére. „It is not cricket!”, ahogy az angolok mondják, ami annyit tesz, hogy ez sem igazságosnak, sem etikusnak nem mondható. Száz nap alatt az Orbán-kormány szakított az EU szokásjogával, amelynek alaptétele: a választásokon győztes párt ne a demokrácia gyengítésére használja ki győzelmét, akármilyen fényes is az. A jó kormányzás mellett tette le a voksát a szavazók jelentős többsége, amikor a Fideszre voksolt. De ez nem jelentette, hogy egyetértenek a köztársaság lerombolásával.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!