A miniszterelnök és a kormánypártok szerint fényes siker, az ellenzék szerint csúfos kudarc – ahogy azt már megszokhattuk, nehéz tisztán látni, hogyan is jött ki Magyarország az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetéséről szóló, hosszúra nyúlt alkudozásból.
Ha a tényekhez ragaszkodunk, annyi elmondható: Magyarország kevesebbet kap, mint a 2005-ben kezdődött költségvetési ciklusban, és ez különösen fájó egy olyan országban, ahol az állami beruházás mintegy 97 százaléka már ma is uniós forrásból készül. De igaz az is, a kormány az utolsó tárgyalási fordulón, pénteken Brüsszelben valószínűleg elérte, ami elérhető. Ami viszont a legfontosabb: ez a pénz csak lehetőség, hogy mennyit tudunk elkölteni belőle, az csak rajtunk múlik. És ha abból indulunk ki, ahogyan most működik az uniós források lehívása, akkor a csalódás garantált.
Maratoni tárgyalások után péntek délután született a történelminek is minősíthető megállapodás. Attól történelmi, hogy minden eddiginél szűkebbre szabták Európa vezetői a következő költségvetés pénzügyi kereteit. A pénzügyi kötelezettségvállalások (a leköthető források) szintjét a hét évre kivetítve 960 milliárd eurónál, a kifizetések szintjét pedig 908,4 milliárd eurónál húzták meg. Mindez a hatalmas alkudozás és nekifeszülés nem szól többről – a leköthető források tekintetében –, mint az EU nemzeti összjövedelmének 1, azaz egy százalékáról. Némiképp kialvatlanul, de elégedetten távoztak az uniós vezetők, pedig lehet, az alkudozásnak koránt sincs vége. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke már a csúcstalálkozón figyelmeztette az állam- és kormányfőket: nem fog asszisztálni egy „hiányunió” létrejöttéhez és nem fog aláírni deficites uniós költségvetést. Most először ugyanis az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia az alkut. Csakhogy Schulzhoz hasonlóan az EP frakcióvezetőinek mindegyike elutasította, hogy az uniós költségvetés pedig tartósan deficites marad. Ez egyébként ellentétes az uniós szerződéssel is, vagyis az EP-nek elvben tilos azt jóváhagynia. „Az uniós költségvetés összeállítása nem egy könyvelői munka, régiók túlélése és teljes társadalmi csoportok függnek ettől, ezért alaposan és körültekintően kell az EP-nek eljárnia, mielőtt elutasítja a javaslatot” – mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
A csökkentés legfőbb élharcosa természetesen a brit miniszterelnök, David Cameron volt. Ő elégedett lehet, győzelméről ír a hétvégi angol sajtó. Amúgy minden állam- és kormányfő, ahogy ilyenkor megszokott, az otthoni politikában igyekszik sikerként eladni azt, amit Brüsszelből hozott. Orbán Viktor sem tett másként, amikor arról beszélt, hogy az egy főre jutó támogatások alapján Magyarország lesz a második legnagyobb kedvezményezettje az EU támogatási rendszerének. Hét év alatt a magyarok fejenként 712 ezer forintnyi támogatáshoz jutnak, ez a most lezáruló ciklusban 660 ezer forint volt.
Nem kell matematikusnak lenni, hogy rájöjjünk, itt valami nem stimmel, a tények mintha sérültek volna a kommunikációs offenzívában. Hogy lehet, hogy 2005-ben több pénzt kaptunk, az mégis kevesebb egy főre számítva, mint most? A megoldás, hogy azóta nemcsak, hogy kevesebben lettünk, de a forint árfolyama is sokat romlott, ezért a forintban számolt összeg félrevezető lehet. De magyarázza az is, hogy a miniszterelnök almát próbál összevetni körtével, hogy Szijjártó Péter szavajárását idézzük.
A mostani alku eredményeként 2014 és 2020 között 2011-es árakon körülbelül 20,4 milliárd euró kohéziós forrás lehívására lehet jogosult Magyarország. Az előző, 2005 végi költségvetési alku során akkori árakon 22,6 milliárd eurót tartalmazott a magyar kohéziós boríték. De ha mai folyó áron számolunk, vagyis almát almával próbálunk összevetni, akkor 2005-ben, a 2007- 13-as költségvetési ciklusra 25,3 milliárd eurót kaptunk, ezt azonban még diszkontálni érdemes hét év európai maginflációjával, így már 28 milliárd jön ki. Ezt a 28 milliárdot érdemes összevetni a most kialkudott pénzzel, ami folyó áron 23,2 milliárd eurót tesz ki. A különbség így tetemes, ötmilliárd euró. Az általunk megkérdezett uniós szakértők számításai szerint reálértéken körülbelül 20 százalékkal kevesebbet kap most Orbán, mint 2005-ben Gyurcsány. Mégis, az igaz, hogy az utolsó napon Magyarország viszonylag jól jött ki az alkuból, vagyis veszíthettünk volna többet is. Ám ez a relatív siker elsősorban annak volt köszönhető, hogy Magyarország csatlakozni tudott az alkudozásban olyan nagyobb érdekérvényesítő képességű országok mellé, akik kikaparták nekünk is a gesztenyét. Ezért az utolsó pillanatban megtoldották még a válságtól leginkább sújtott országoknak járó keretet csakúgy, mint a legszegényebb régiók számára elérhető támogatást. És Magyarország egésze, Budapest kivételével, az EU legszegényebb régiói közé tartozik.
„Minden olyan számítás, amely nem euróban történik, magában rejti a politikai bűvészkedés lehetőségét. Ha például az euró jelenlegi árfolyamán számítjuk át az összeget, úgy tűnhet jobban jártunk, holott a forint árfolyama romlott az elmúlt években” – nyilatkozta lapunknak Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter és EU-biztos. Balázs Péter szerint ugyanakkor hazánk viszonylag jól jött ki az osztozkodásból. Komoly veszélyt jelenthetett volna például Magyarország számára az önrész felemelése, ám ez maradt tizenöt százalékon. Balázs Péter lapunknak elmondta, hogy az osztogatás többismeretlenes egyenlet, itthon például egy régió – eltérő besorolása miatt – más támogatásokat kaphat, mint a többi hat. Ezen kívül fontos, hogy új dolgok is képbe kerültek, például az ifjúsági munkanélküliségre kérhető támogatások, vagy például az európai hálózatfejlesztésre. A volt külügyminiszter hozzátette: Magyarország semmiképpen nem volt a tárgyalások főszereplője, hanem csak haladt a saját csoportjában, melyben Lengyelország jár az élen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!