Bázisdemokráciára épülő pártot épített Schiffer András, de személyiségét felőrölte az LMP. Távozása egy történet vége, de lehet egy új kezdete is.
Címerfigura vagy építkező reálpolitikus – máris javában találgatja az LMP, kit is állítson a társelnöki posztjáról leköszönő, és a frakcióvezetőséget nyár végén odahagyó Schiffer András helyébe. Az egyik jelölt a sajtóban remekül eladható, korrupcióellenes politikai ethoszt építő Hadházy Ákos. (Aki a Fidesztől igazolt át, miután szekszárdi önkormányzati képviselőként lerántotta a leplet a trafikmutyiról.) A másik név Gertsmár Ferencé, aki erősen pragmatikus politikusként rendbe tehetné az LMP erősen szétzilálódott szervezeteit.
Hivatalos álláspont még egyikükről sincs, Schiffer utódjáról csak késő nyáron dönt az LMP. Ám bármelyiküket is emeli pajzsra a párt, az nem lesz könnyű helyzetben. Az LMP logója egy egyedül sétáló zöld emberke. És ez a jelkép valóban jól szimbolizálja a párt helyzetét: az LMP-t többé-kevésbé valóban Schiffer jelentette a nyilvánosságban és a szimpatizánsok között. Úgyhogy ha megy, az LMP elveszítheti támogatóinak jó részét. Ahogy erre egyébként a baloldal kisebb pártjaival egyetemben a Fidesz is bőszen spekulál. Előbbiek azt remélik, hogy legalább a 3–6 százalék között ingadozó támogatói kör náluk csapódik le, utóbbi szintén hasonlót gondol. És mindkettőnek igaza lehet, ugyanis Schiffer végig az „egyenlő távolságot tartani” elvét hangsúlyozta, ám az MSZP-t valahogy mindig sikerült nagyobb ívben elkerülni.
A helyzet paradoxona, hogy amíg a hívek egy része rámehet Schiffer távozására, a tagság és a meghatározó pártpolitikusok egy része „pezsgőt bontott”. Ugyanis – és itt egy másik paradoxon – Schiffer egy kvázi bázisdemokráciát épített fel: társelnökként a hatalma mérsékelt maradt, az elnökség vagy a választmány simán dacolhatott vele. Ebben lehetett más a politika, ám abban nem, hogy pechjére autoriter, olykor erőszakos vezetési stílusa nem bírta el a bázisdemokráciát. Többször előfordult vele, hogy kiadós ordítozása után az LMP elnöksége egyszerűen kiment az ülésről és rácsapta az ajtót. De szembe ment vele a vidék is: opponált például többek között a Hajdú-Bihar vagy a Csongrád megyei szervezet is – utóbbit be is szántották.
Egyszóval lemondása előtt olyan hangulat alakult ki, hogy bármit mondott, az elnökség egy része, illetve a választmány vezetése nyomban szembe ment vele.
Ahogy erre már volt példa 2012-ben, amikor a belső ellenzék élére került Jávor Benedekkel feszült össze. Akkor pártszakadás lett a vége. Szerencséjére az élet őt igazolta: az LMP megőrizte támogatását, a kiszakadó PM népszerűsége viszont egy százalék körül mozog.
Most viszont elfogyott körülötte a levegő, ezt nyíltan nem vallhatta be, így távozása okaként azt jelölte meg, hogy az LMP-nek nem sikerült egy olyan szellemi háttérországot létrehoznia, ami képes a politikai napirend meghatározására, így sikerrel juttatja célba a párt üzeneteit. Megjegyzendő: a szellemi bázis felépítése a vezető feladata. Csakhogy Schiffer nem az LMP-ben építkezett, hanem egy szűk, külsős körrel egyeztette aktuálpolitikai lépéseit és a stratégiáját. Amit többen elhibázottnak tartottak.
Egyes mondások szerint a Fideszről leváló, polgári-konzervatív szavazókat akarta „elcsábítani”, ám azok inkább a bizonytalanok táborát gyarapították, illetve a Jobbikkal kokettáltak. Más értelmezések szerint ez nem Schiffer stratégiája volt, hanem a Fidesz gondolta úgy, hogy a lemorzsolódó támogatók még mindig jobb helyen vannak az LMP-nél, mint a baloldalon vagy a Jobbiknál. Ennek tudható be, hogy a Fidesz sokkal lagymatagabban próbálta az LMP-t lereszelni, mint bármilyen más ellenzéki formációt. És az is tény, hogy az ellenzéki vezetők közül talán Schiffer találta meg leginkább a hangot Kövér Lászlóval – az ő és a házelnök véleménye például a menekültügyben és az EU megítélésében közeledett leginkább. Ez persze már elegendő volt ahhoz, hogy az LMP-t őfelsége ellenzékeként emlegessék, amelyik, ha szükséges, akár külső támogatással vagy koalíciókötéssel is kisegíti a Fideszt, ha a választáson nem szerez egyértelmű „kormányalakítási” többséget. És az „őfelsége ellenzéke” elv megindoklásához nem is kellett túl cizelláltan érvelni: a mondás szerint Schiffer az Ifjú Szocialisták mozgalmának vezetője is volt, aztán mégis az MSZP ádáz ellensége lett, azaz úgy fordul, ahogy érdekei diktálják.
Most alámerül, hivatalosan pártot és hátországot épít. Az a jövő zenéje, hogy egyfajta „politikai unikumként” ki tud-e emelkedni az LMP-s habokból. Eddig egyetlen alámerülő politikusnak sem sikerült.
Az atlatszo.hu jogászok által vezetett blogja, az Így írnánk mi modellezte a lehetséges választási eredményeket a jelenlegi politikai erőviszonyok alapján. Eszerint például ha az LMP megugorja a parlamenti küszöböt, és a Jobbik 20%-ot szerez, akkor a Fidesznek 2,6%-ot kell rávernie a baloldalra ahhoz, hogy 100 mandátumot szerezzen, míg a baloldali pártoknak 7%-kal kell legyőznie a Fideszt a kormánytöbbséghez. Ha az LMP nem kerül be a parlamentbe, a baloldalnak kisebb győzelem is elég lehet, de a helyzet alig változik, mivel az egyéni választókerületek kialakítása egyértelműen a Fidesz számára kedvező.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!