Mesterházy lemondása kiengedte a gőzt az MSZP-ből

Mozduljanak már arrébb, tereli morogva az MSZP-székház előtt sokasodó zsurnalisztákat egy csorgóbajszú, esett vállú férfi, arcára az örökös rosszkedv vésett ráncokat. Tisztul a járdáról a sok újságíró, gőzborotvával vonul a bajuszos, úttestre, falra freccsen a koszos lé. Elkezdődött az MSZP megtisztulása – rikkant az egyik tudósító, valóban szimbolikus a kép. 1993- ban a szegedi kongresszuson hirdette meg először Szekeres Imre, hogy meg kell újítani, társadalmasítani kell a pártot – eddig nem sikerült. Pedig most égetőbb lenne, mint bármikor, tényleg a lét a tét.

Egy bukás története

Tény, amikor nagyon nagy a vereség vagy a külső fenyegetés, az MSZP összezár. Így Mesterházy Attila is „kegyelmi állapotban” vette át a pártot – az „elmúlt nyolc évért” felelős politikusok (praktikusan: öregek) morális okokból kénytelenek voltak hátralépni, amikor erre kérte őket. De eltűnni eszük ágában sem volt. És az, hogy a 2014-es választáson csak ők hozták el az egyéni választókerületet, két dolgot jelent. Egyrészt van területi támogatottságuk – és nem csak választópolgári, hanem pártbeli is –, azaz számolni kell velük. Már csak azért is, mert egyes hírek szerint amennyiben Mesterházy Attila nem köszönt volna le sem a pártelnökségről, sem a frakcióvezetőségről, az előbbiről egy tisztújító kongresszuson próbálták volna lemondatni, az utóbbival ugyan sokat nem tudtak volna kezdeni – ám kiszakadhattak volna a képviselőcsoportból. És az újsütetű, sokkal kisebb frakció mögé próbálták volna felsorakoztatni az MSZP-t.

A pártárnyékban ott mozogtak a szegediek is – értékelhető politikai teljesítményük gyakorlatilag egyedül nekik volt. Nem véletlen, hogy Botka László polgármester és Ujhelyi István országgyűlési alelnök közül az utóbbit állítólag egy a 2014-es választások utáni miniszterséggel kívánta pacifikálni Mesterházy. Ujhelyi biztosabb megoldással is beérte, így landolt az EP-lista második helyén.

Továbbá nem lehetett tudni – bár őket automatikusan Mesterházy holdudvarába sorolták –, hogy mennyire lojálisak a „konjunktúrát kihasználó” fiatal politikusok. Például a Hiller István által többé-kevésbé segített, mára önálló arcot kapó Kunhalmi Ágnes, vagy akár a Komárom-Esztergom megyei elnök, a frakcióvezető- helyettessé emelkedő Lukács Zoltán.

Ezenkívül ott forgolódott számos országgyűlési képviselő, akikről azonban tudni lehetett, hogy 2014 után nincs tovább parlamenti életük. Központi figurájuk Puch László egykori pártpénztárnok és -igazgató, aki az országgyűlési választások után kétnapos bulira invitálta a T. Házból kiesett honatyákat, és jól megbeszélték, hogy új pártvezetés kell.

Fazékra fedőt

Végül, de nem utolsósorban ott van Budapest, mely a legtöbb küldöttet delegálja a kongresszusra. A „várost” Mesterházyra még Hagyó Miklós „hagyta” – pontosabban Hagyó bukása után az ő emberei dominálták a szervezet. Ám a skinhead- és Rogán- botrányba kevert Molnár Zsolt lemondása után a városi szervezet beborult, és nemcsak saját magát kezdte reformálni, de Mesterházy mögül is kiugrott. Többek között azért, mert a Tóth József angyalföldi polgármester nevével fémjelzett csoport vergődött többségre – politikai elképzeléseik pedig igencsak távol estek Mesterházyéktól.

A kívülről homogénnek tűnő MSZP-ben legalább féltucatnyi erőkör mozgott – és ezek között kellett egyensúlyozni. Majd amikor a pártvezetés legitimitása megkopott (ezt ugyanis alapvetően a választói felhatalmazás adja), már nem lehetett visszanyomni az MSZP bugyborékoló fazekára a fedőt.

Jó példa: az automatikusan Mesterházy embereként számon tartott elnökségi tagok közül a héten sokan kijelentették, hogy ők ugyan nem. Így hirtelenjében még a frakcióról is kiderült, hogy a pártelnöknek ott sincs többsége, pedig zsaroló potenciálja részben abból fakadt, hogy sikerrel fenyegette az MSZP-t: elszakítja a képviselőcsoportot a párttól.

Mindenesetre csütörtök délben a legtöbb szereplő számára váratlanul lemondott Mesterházy. Szerda este egy színházi előadás után egy beszélgetésben még azt mondta: marad. Csütörtök reggel viszont az a „kabalanyakkendő” volt rajta, amit döntő pillanatokban hordott – például amikor először elnökké választották, illetve miniszterelnök- jelölt lett –, azaz öltözködéskor már tudta, hogy távozik. Hogy mi történt szerda este és csütörtök reggel között, azzal csak ő van tisztában. A pártbéli pletyka szerint a megyei elnökök egy csoportja világossá tette számára: ha tovább feszíti a húrt, a pártból való kizárását is javasolhatják.

Feladat, nem pozíció

Mesterházy lemondása után többen úgy gondolták, Ujhelyi István lehet a következő elnök. A Brüsszelbe készülődő politikus azonban kvázi ügyvezető elnökként csak 2015 elejéig vállalta volna, magyarán addig, amíg az önkormányzati választások után összehívott kongresszus pajzsra nem emeli az új vezérkart. Ám hat, Mesterházy hívének tartott elnökségi tag lemondott, márpedig ha a csúcsgrémium több mint fele lelép, akkor az alapszabály értelmében rögvest felmenő rendszerű – a települési és megyei szervezeteket is érintő – tisztújítást kell tartani, a kongresszus pedig két évre választja a tisztviselőket. Ez már Ujhelyinek nem fért bele.

Lemondását a hat elnökségi tag azzal indokolta hivatalosan, hogy egyrészt meg kell mutatni a baloldalon, a párt nem esett össze, képes villámgyorsan talpra állni. Az informális magyarázat már összetettebb. Egyrészt arról szól, hogy Ujhelyi gyakorlatilag Botka elnökségét készítette volna elő, ám így a szegedi polgármester nem kerülhet a párt élére. (Az biztos, hogy Botka regnálása alatt Mesterházy híveinek nem jutott volna párttér.) És a jelek szerint jól számoltak a lemondók, ugyanis a mai választmányi ülésen Botka arról beszélt: érzi a bizalmat és a csodavárást, de most nem személyes pozíciókért kell küzdeni, hanem egy csapatra van szükség, melynek mindenképpen tagja lesz.

A jelenlevők értelmezése szerint Botka azt üzente: nem áll sorompóba. Ami nem csoda, számára a legfontosabb Szeged megtartása, az önkormányzati kampány alatt nem kophat meg pártharcokban. Ám mások úgy értelmezik, Botka ezzel kért még egy kis időt, hogy eldöntse, vállalja-e a pártelnökséget. Ha igen, ő lesz. Végül is régóta nem volt olyan politikus az MSZP-ben, aki gyakorlatilag maga dönti el, mi legyen.

Fontos azonban tudni, hogy a felmenő rendszerű tisztújítás segíti a megyei és a középvezetői pozíciók megőrzését – a kampányra összerántott csapatok a szervezeten belül a jelenlegi vezetőkhöz hűek, illetve mivel július 19-re hívták össze a tisztújító kongresszust, kevés az idő helyben ellentáborokat szervezni.

Ráadásul Mesterházy lemondása szelepként engedte ki a rendszerből a gőzt – a szombati választmányi ülés vastapsolta a távozó pártelnököt, aki ígérte, beáll az új elnök mögé, illetve némi meghatottsággal jegyezte meg, hogy többet kapott az MSZP-től, mint amennyit adott érte. Ezután motorra pattant, és ahogy érkezett, el is robogott. A választmányon Mesterházyt legfeljebb a DK szeretgetése miatt támadták, Gőgös Zoltán ennek apropóján kiosztotta Kovács Lászlót is (aki rögtön jelezte: nem akar elnök lenni), illetve melegebb égtájra küldte Tabajdi Csaba volt EP-képviselőt. Ám amikor Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy igenis meg kell állapodni az Együtt-PM-mel és a DK-val, őt senki nem hurrogta le.

A legtöbben a pártot féltették, a budapesti politikus, Horváth Csaba arra jutott, hogy az MSZP-nek már csak egy gerendája van, azt már ne faragják fogpiszkálóvá. Hiller István programbeszédében (miután jelezte, hogy hidegen hagyja az elnökség) azt taglalta, egy pártnak nem lehet pusztán az az ambíciója, hogy épp ne legyen válságban.

Majd javasolta is, hogy a jövőben legyen a választmány megkerülhetetlen szervezet (így többen úgy okoskodnak: ennek élére aspirál), az új pártstruktúra pedig az önkormányzati körzetekre épüljön, mert egy párthoz nem a logó csábítja a választót, hanem az ember.

Következik a frakció

Arra a kérdésre, hogy ki viszi tovább a pártot, jelen állás szerint leginkább Tóbiás József neve a válasz: ő szinte minden erőcsoporttal ápol valami viszonyt. Emlékeztetőül: Kiss Péter BIT-es (Baloldali Ifjúsági Társulás) világában szocializálódott, majd Szili Katalin egykori házelnökkel és Puch Lászlóval keveredett jó viszonyba, és Mesterházy is fontos feladatot bízott rá (noha Tóbiás volt az, aki különböző plénumokon kellemetlen kérdéseket tett fel neki). Ám annak ellenére, hogy Botkát többen úgy értik, nem indul el, abból, hogy a választásokig a pártot irányító Országos Választási Bizottságot a szegedi polgármester elnökli, mások azt a következtetést vonják le: nem lefutott a kérdés. Ha ringbe száll, Tóbiás valószínűleg nem megy ellene. Vagyis összeállni látszik a Botka– Tóbiás-tengely, ami már csak azért hozhat némi megnyugvást a pártban, mert Tóbiást jó szervezőkészsége és az MSZP iránti alázata miatt a többség alkalmasnak tartja az újraépítés irányítására.

A frakcióvezetőség még erősen kérdéses, többen Harangozó Tamást emlegetik esélyes aspiránsként (ez a Mesterházy-világ pacifikálását jelentené), mások szerint – mivel a volt elnöknek nincs egyértelmű többsége a frakcióban – egy konszenzusos személyre lenne szükség, ilyen lehet maga Tóbiás is, ha igényt tart a feladatra, vagy az MSZP új arcát mutathatja a parlamentben akár Kunhalmi Ágnes is. A szombati választmány tehát azt a célját betöltötte, hogy az MSZP ügyében mégsem a temetésre, inkább a feltámadásra való készülődés képzetét keltette. Pár nap még, és az is eldőlhet, kik lesznek ennek levezénylői.

Botka László az ülés után elmondta, hogy a választmány elfogadta a tisztújító kongresszus szervezésének szabályait is, így június 1-jétől 30-ig a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket. Másfél hét múlva indulhat az országos tisztségre pályázók helyi kampánya, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának írásbeli ajánlását – fogalmazott. Többszöri kérdésre sem válaszolt ugyanakkor arra, vállalná-e az elnökjelöltséget.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!