Mi vár ránk a végén?

Számos nemzetközi statisztika és felmérés létezik az országok életszínvonalának és életminőségének összehasonlítására. Ezekben hazánk egyre inkább lemarad Nyugat-Európától, de régiós versenytársainktól is. Bár egy-egy ilyen kimutatásból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, azonban elgondolkodtató, hogy a nemzetközi felmérésekben hazánk rendre az Európai Unió legszegényebbjei között szerepel.

Legutóbb a GfK piackutató cég vásárlóerő felmérése szemléltette ezt, amelyben csak Bulgáriát és Romániát előzzük meg, relatív pozíciónkat csak az segítheti, hogy a friss tag Horvátország, ha kicsivel is, de sokszor elmarad még tőlünk. Az EU legszegényebb 20 régiójának listáján mára már csak román, magyar és bolgár térségek szerepelnek, Nyugat- és Közép- Dunántúl, illetve Közép-Magyarország kivételével az ország összes régiója. Ha a magyar bruttó nemzeti termék számításából kihagyjuk Budapestet, akkor szegényebb a magyar vidék olyan országoknál, mint Dél-Afrika vagy Kolumbia. A GDP azonban keveset mond arról, hogy valójában hogyan is élnek az ország lakosai, hiszen hazánk esetében jobb képet fest a mutató a valós helyzetnél, ugyanis a nemzetközi vállalatok fontos szerepet töltenek be az ország életében, csak a járműipar, ami szinte kizárólag külföldi kézben van, adja a hazai bruttó össztermék tizedét.

A GfK felmérése viszont nem a cégek által megtermelt javakat méri, hanem a lakosok fogyasztását – így pontosabb képet mutat az életszínvonalbeli különbségekről. Az Európa 42 országára kiterjedő kutatásban azt vizsgálták, hogy az adózás után egy főre jutó bérjövedelmek, illetve az összes állami juttatás, mint például a nyugdíj, szociális segély, munkanélküli-járadék és gyes kifizetése után mekkora összeget tud egy térség átlagos lakosa elkölteni. A magyarok 5009 eurós egy főre jutó vásárlóereje az európai rangsorban nyolcadik helyen álló németek 20 621 eurós vásárlóerejének kevesebb, mint egynegyede. A magyar 31. hely azt jelenti, hogy az EU-n belül csak a románok és a bolgárok költhetnek kevesebbet, és például a törökök nálunk 10 százalékkal több pénzből élhetnek. A szlovákok és a csehek bevételéhez képest a magyarok egyharmaddal kevesebb pénzzel gazdálkodhatnak.

Az emberek életszínvonalát keresetük mellett meglévő vagyonuk nagysága határozza meg. Az Európai Központi Bank első ilyen tanulmánya, mely csak az eurót használó országokat tartalmazza, így hazánkat nem, meglepő eredményeket hozott. Az egy háztartásra jutó vagyon alapján Luxemburg, Ciprus, Málta és Belgium a leggazdagabbak. Meglepő viszont, hogy ez alapján Németország lenne a legszegényebb az eurózónában, Szlovákiától is lemaradva. A jövedelmek vizsgálatakor már kitűnik, hogy a németek mégsem olyan szegények, csak Finnországban, Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban keresnek náluk többet. A vagyoni adatok eltérésében az egyik legjelentősebb szerepe az ingatlantulajdonnak van. A németeknél és az osztrákoknál csupán 44, illetve 48 százalék lakik saját tulajdonában, ellenben Szlovéniában és Szlovákiában 82 és 89 százalék. A két német nyelvű országban a kiszámítható lakásbérlés sokszor a tulajdonhoz hasonló jogokkal ruházza fel a lakókat, ez azonban nem szerepel a felmérésben vagyonként.

Az összes uniós tagállamra vonatkozó statisztikai mérések, amelyek azt vizsgálják, hogy a háztartások összes vagyona (beleértve a készpénzt, részvényt, biztosítást és részvényeket) a GDP mekkora részét teszi ki, azt mutatják, hogy míg a nyugati országokban a felhalmozott vagyon jellemzően a GDP két-háromszorosa, addig a keleti családok jóval szegényebbek. Hazánkban éppen eléri az egyéves bruttó hazai jövedelmet, ennél csak Lettországban, Litvániában, Szlovákiában, Romániában és Lengyelországban állnak rosszabbul.

Mindezek tükrében nem csodálkozhatunk, hogy a magyarok nem tartoznak a világ legboldogabbjai közé. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata szeptemberben tette közzé a világ boldogságáról szóló jelentését. Ez alapján az Európai Unióban csak Bulgáriában boldogtalanabbak az emberek, mint nálunk, és 2010 óta is romlott a helyzetünk. Az index elkészítése során nemcsak az embereket kérdezték meg arról, hogy mennyire tartják magukat boldognak és elégedettnek, hanem számos más változót is figyelembe vettek. Ilyen például a szociális juttatások szintje, az emberek döntési szabadsága, a korrupció, az egy főre jutó GDP és az egészségesen eltöltött évek száma is. Magyarország a 110. helyet foglalja el 4,775 ponttal a 156 figyelembe vett ország listáján a 2010–12-es adatok alapján, Laosz és India között. Míg a világ átlaga javulni tudott az elmúlt években, nálunk romlott a helyzet. Az 1 és 10 közötti skálán 0,3 ponttal csúsztunk vissza a 2005 és 2007 között készült felméréshez képest. A listán az erős szociális rendszerrel és stabil demokratikus berendezkedéssel rendelkező skandináv országok szerepelnek a legjobban.

(Bucsky Péter)

 

Akár az ukránok

Döbbenetesek a szociális különbségek Magyarországon – a GfK vásárlóerő vizsgálata erre is felhívja a figyelmet. A megyék rangsorát vezető Budapest egy főre jutó 6520 eurós vásárlóereje 30 százalékkal magasabb, mint a nemzeti átlag, ugyanakkor még ez is csak a balti államok szintjét éri el, és elmarad a szlovák és a cseh országos, 7500 eurós szinttől. Az országon belül Szabolcs-Szatmár-Bereg marad el leginkább az országos átlagtól, 55 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodnak az ott élők, mint a fővárosiak. A leggazdagabb város, Budakeszi 57 százalékkal múlja felül, míg a legszegényebb település 67 százalékkal marad el a hazai átlagtól.

A legrosszabb helyzetben az apró falvas térségek és az alföldi területek vannak, míg a budapesti agglomeráció járásai a legjobbak között szerepelnek. Az egy főre jutó országos átlagot leginkább Veszprém megye jelképezi, ahol az egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelem átlagosan 5007 euró.

Ugyanezt az országon belüli jövedelmi aránytalanságot mutatja az úgynevezett Gini együttható, amely minél kisebb, annál egyenlőbb az eloszlás – ez a szám a 2010-es 24,1 százalékról 2012-re 26,9 százalékra nőtt hazánk esetében. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon a súlyos anyagi nélkülözésben élők száma a 2008-as 1,771 millióról 2011-re 2,278 millióra, majd tavaly 2,527 millióra emelkedett. Ennél csak Bulgáriá ban (44 százalék) és Romániában (29 százalék) rosszabb a helyzet az Európai Unióban. Az is nehezíti a magyar szegények helyzetét, hogy nálunk az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatottsági ráta, a 20 és 64 év közöttieknek csupán 62,1 százaléka dolgozik, ami még mindig elmarad a válság előtti 2007-es 62,6 százaléktól. Kevesebben csak Görögországban (55,3), Horvátországban (55,4) Spanyolországban (59,3) és Olaszországban (61) dolgoznak az EU-ban.

A Tárki héten megjelent szegénységkutatása sem mond sajnos ellent a fentieknek: a magyarok 17 százaléka él az átlagjövedelem 60 százalékánál kevesebb pénzből, ez a szám a rendszerváltás óta tavaly volt a legmagasabb.

(B. P.)

 

Másra költ város és vidék

Kun J. Viktória

Magától értetődő, hogy egy városi (pláne fővárosi) ember nagyobb a „csábításnak” van kitéve a vásárlás tekintetében. Az, hogy a kozmetikumok, illatszerek, vagy háztartási cikkek döntően Budapesten fogynak, a piackutatók számára vitathatatlan tény, ők számokkal is igazolják: mások a vásárlási szokások, ami elsősorban pénzkérdés, másodsorban viszont településszociológiai sajátosság.

A Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató cég folyamatosan figyeli a régiók „szokásait”. A „centrumban”, vagyis a fővárosban és az agglomerációban a legnagyobb a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok forgalma, idén január-augusztus folyamán itt fogyott a teljes paletta 36 százaléka, de még ennél is több például fogkrémből, szappanból, arc- és szemránckrémből, valamint dekorkozmetikumokból. Ezzel szemben, mondjuk, az északkeleti régió piaci részesedése nem egészen 20 százalék volt, ott viszont mosószerből, pelenkából és általános tisztítószerekből vettek többet az emberek.

A Nielsen munkatársai meglepő eredményre is bukkantak: az egyik, magasra taksált testápoló különösen az amúgy „szegénynek” számító térségben fogyott. Utánajártak, hogy megnézzék, megmagyarázzák az eredményeket, és kiderült: ott a nőknek egyszerűen ez a legnagyobb fényűzés, amivel örömet szerezhetnek maguknak, ezért egyéb cikkek kárára inkább erre költenek.

Jól mutatja az országrészek fogyasztási szokásainak különbségét az élelmiszerek fogyasztása is. Míg a centrumban a sajt, az ásványvíz, a jégkrém és vaj az, amiből több fogy, addig például az északkeleti országrészekben étolajból, margarinból és a fűszerekből vesznek többet az emberek, vagyis láthatóan az otthoni főzés hozzávalóit vásárolják leginkább.

Országosan is megfigyelhetők bizonyos tendenciák: a második negyedévben a megkérdezett fogyasztók 82 százaléka változtatott háztartása költésein, az egy évvel korábbihoz képest, hogy megtakarítson. Közülük pedig 70 százalék mondta, hogy olcsóbb élelmiszerekre váltott.

Az élelmiszerárak emelkedésének hatására legtöbben tízóraira, vagy uzsonnára költenének másként, új ruhára saját részükre, valamint otthonon kívüli étkezésre. A magyar fogyasztók 40 százaléka ritkábban megy vásárolni, ha többe kerül az élelmiszer, 67 százaléka pedig alkalmanként kevesebbet költ.

 

Hó végi gyötrelmek

Diószegi-Horváth Nóra – Kertész Anna

Lógunk a buszon, szeletre kérjük a kenyeret, kaparós sorsjegytől várjuk a megváltást – mindezek sok magyar számára ismerős hó végi szégyenek. Egy ország lakóinak életszínvonalát jól mutatja, milyen mértékben „viseli meg őket” a hónap második fele. Körülnéztünk a fogyasztás jellemző terepein, milyen stratégiákkal várják az elsejét honfitársaink.

„Fizetésnap köszönts be, hadd öltözzek be ünneplőbe” – énekli a tipikus magyar társadalmi jelenségeket kifigurázó Bëlga zenekar egyik számában. Nem véletlenül formálták dalszöveggé a hó végi remegést és hó eleji megkönnyebbülést, hiszen szinte egyáltalán nincs tartalékunk. Hazánkban a családok csaknem kétharmada egy hónapnál tovább nem tudná anyagilag fenntartani magát állásvesztés esetén. A felnőttek 20 százalékának csupán egy hétre, 41 százalékának alig egy hónapi tartaléka van, ennek tükrében egy jelentősebb váratlan kiadással sem tudnának megbirkózni.

De mire is elég az a nettó 149 200 forintos átlagjövedelem, amelynek jelentős részét rezsire, élelmiszerre és közlekedésre költjük? A KSH Statisztikai tükrének megállapításai szerint ez a háztartások bevételének 60 százalékát viszi el. A maradékon kell osztoznia az egészségügyi kiadásoknak, az oktatási költségeknek, a szórakozásnak és minden másnak – tehát a puszta létfenntartáson és munkába járáson túli költségeknek. Nem véletlen, hogy sokaknak a fizetésük körülbelül 10-20 százalékából kell gazdálkodnunk a hónap második felében.

A hónap elején viszont még (viszonylag) könnyű a lelkünk, többször fizetünk kártyával (jellemzően a hónap felénél vesszük ki a maradékot, hogy pontosan lássuk, miből gazdálkodhatunk) és sokan érzik egyfajta luxusra fordítható ajándékpénznek az étkezési utalványokat is, és vásárolnak belőlük olyasmit, amit egyébként nem engednének meg maguknak.

Ebben az időszakban három helyen biztosan sorban kell állnunk: a postán, a (busz és vonat) bérletpénztáraknál, illetve a bevásárlóközpontok kasszái előtt. (A patikában töltött várakozási idő inkább a hónap közepén nyúlik meg, a nyugdíjak kézhezvételekor.)

Ha feladtuk a csekkeket, vagy a számlánkról leszedték a közüzemi díjakat, és az esetleges hitel törlesztőrészletét, még hátravan egy jelentősebb kiadás: a havi nagybevásárlás. Míg korábban a heti hipermarketes beszerzések voltak jellemzőek, a Nielsen piackutató cég legfrissebb adatai szerint tavalyhoz képest 31-ről 16 százalékra csökkent azoknak a száma, akik többször „fordulnak” egy hónapban. A fogyasztók egyre tudatosabban választanak boltot: a legfőbb szemponttá az lépett elő, hogy az élelmiszerek megérjék az árukat. Két évvel ezelőtt még a 19. érv volt egy üzlet mellett, hogy „a legtöbb termék ára alacsony”, ez most az 5. helyen szerepel.

A fentieket igazolják az egyik legnagyobb áruházlánc tapasztalatai is. „Jelentős különbségek vannak a hó eleji és hó végi forgalmak között. A hónap első felében és főként a hétvégéken jellemzően nagyobb a kosárérték, míg a hónap második felében folyamatosan csökken a forgalom és az átlagos költés is” – mondta el lapunknak Varga Eszter, a Tesco kommunikációs munkatársa hozzátéve, hogy a nagyobb értékű, nem élelmiszerjellegű termékek, mint például a vegyi áruk, a kozmetikai termékek, vagy az állateledel, a hónap elején jobban fogynak, a hó végén ezen kategóriákból a kisebb kiszerelések, olcsóbb márkák iránt nagyobb a kereslet.

A bevásárlóközpontok szerencsés helyzetben vannak, ugyanis képesek kínálatukat a hónap különböző szakaszaihoz igazítani, illetve a hó eleji nagyobb költések még mindig elegendőnek bizonyulnak a fennmaradáshoz, a kis közérteknek azonban komoly problémát okoz az, hogy vásárlóik a hónap végére kifogynak a pénzből. Számukra egyedül a hónap közepe az, ami a bevételek tekintetében viszonylag kielégítőnek bizonyul. Az utolsó napokban azért választják őket a vásárlók, mert nincsenek kísértésnek kitéve. Ha csak egy negyed kiló kenyér kell, vagy pár tojás, kevesebben vállalják a bolyongást a nagy közértekben. A kisboltok azonban a szívszorító szűkösség elsődleges állomásai is: a főváros egyik külkerületében található üzlet tulajdonosa mesélte, hogy valaki mindössze hat szelet paprikás szalámit kért tőle két nappal a hónap vége előtt – két szelet kenyérhez épp elegendő. A boltnak jóformán már meg sem éri az ilyen szűkös vásárlások miatt nyitva tartani. A kínálatot viszont épp ezért nem is igazán lehet variálni.

Jelentős különbségek figyelhetők meg a hónap eleje és vége között egy másik (szintén még az alapvető kiadásokhoz kapcsolható) területen, a közlekedésben. Bár a BKK közleménye szerint a bliccelés – amely éves szinten 10 milliárd forint kárt okoz a társaságnak – mértéke független a hónap egyes szakaszaitól, a jegyeladások az első és az utolsó héten emelkednek meg. Ez egybevág azzal, amit több utas elmondott lapunknak: a hónap első felében vesznek és – főként a metrón – lyukasztanak is, a végén viszont csak a vásárlás jellemző: az ellenőrgyanús járműveket kerülve csak biztonságból tartanak maguknál jegyet.

A jobb környékeken lévő benzinkutaknál a megkérdezett dolgozók nem figyeltek meg időszaki jellemzőket, viszont egy nagy forgalmú, lakótelepekkel körülvett budapesti egységnél a kutas egyértelműen állította: ahogy peregnek a napok, úgy töltenek egyre kevesebb benzint egyszerre az autókba. És hogy mikor kezdődik a hó vége? „Nekem 15-én” – nevet keserűen a férfi, és hozzáteszi, hogy 20-a után már az 1-2-3 ezres tankolások sem ritkák.

Bár nem tartozik az alapszükségletek közé, de sokan nehezen mondanak le a dohányzásról. A trafikosok azt tapasztalják, hogy a vásárlók többsége inkább hamarabb „betáraz” magának, így a hónap végén már nem kell sokat költeni a cigarettára. Ettől viszont az ő bevételeik csappannak meg jelentősen az utolsó napokban. Igaz, az októberi hónap csalóka – egyrészt a drasztikus áremelkedés miatt jelenleg a vásárlók többsége (a régi idők kötetlen cigarettaárait idéző módon) sorra járja a trafikokat, hogy akár 100-150 forintot spórolhasson még a cigaretta árán, jó néhányan viszont éppen most térnek át az olcsóbb márkákra, vagy éppen a cigarettasodrásra.

Sokaknak már a hónap elején is luxusnak számít kultúrára költeni, a hónap végén pedig már szinte semennyi sem jut friss szellemi táplálékokra. A legjobban ezt talán a könyvesboltok bevételeinek alakulásával lehet érzékeltetni. A kisebb, vagy speciális kínálattal rendelkező üzletek közül nem egy küzd azzal a problémával, hogy a hónap végén szinte egyáltalán nincs bevétele. A napok telnek, vásárló alig egy-kettő akad, van, aki szerint kifejezetten veszteséges ilyenkor az üzletek kinyitása. A nagy boltok viszont csakúgy, mint az élelmiszerláncok, nem igazán érzik meg a hónap eleje és vége közti különbséget. Talán csak abban van eltérés, hogy mikor milyen címletekkel fizetnek az emberek – tudtuk meg egy nagy könyváruházlánc egyik üzletének vezetőjétől. Sokan ugyanis a hónap elején még a húszezresek felváltásával küzdenek a boltokban, míg a hónap vége már inkább a kisebb címletek, a fémpénzek időszaka. Ők nagyjából ebből tudják, ki mikor fogy ki a pénzéből.

Ugyanezt tapasztalják a lottózók tulajdonosai is. Nem véletlenül voltunk kíváncsiak arra, a hónap végén mennyire szeretik az emberek kipróbálni a szerencséjüket. Amikor már csak néhány száz forint lapul a pénztárcákban, akkor igazán erős a remény arra, hogy akár egy 200 forintos sorsjeggyel is nyerhetünk több millió forintot… A sorsjegyek eladási számai ugyan nem tükrözik ezt a tendenciát – tudtuk meg a Szerencsejáték Zrt.-től –, viszont a lottózók eladói számára gyakori kép, hogy azt a néhány száz forintot, amit ilyenkor elköltenek náluk az emberek, öt-, tíz- és húszforintosok összekapargatásával fizetik ki.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!