Fogadások főszereplője lett Horváth András: vajon egy fejlett igazságérzettel bíró, magányos kamikaze vagy érdekcsoportok által mozgatott marionettfigura az a férfi, aki minap feljelentést tett az ügyészségen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellen? Szerinte ugyanis egykori munkaadója elnéz a legnagyobb magyar cégekkel és a multikkal az adócsalások ügyében. A „magyar Snowdenként” emlegetett adóellenőrrel a korrupció természetéről is beszélgettünk.
– Legyünk őszinték: nem túl sűrűn megy neki valaki egyenesen az adóhivatalnak. Ön miért?
– Nem volt más választásom. Adórevizorként dolgoztam ott több mint egy évtizede, főként a határon átnyúló áfacsalásokat vizsgáltam, az élelmiszeripar hálózatait próbáltam felderíteni. Az utóbbi években több ügyről leállítottak a feletteseim. Volt olyan adónyomozás is, amiből kizártak, miután nagyon komoly visszaélésre utaló nyomra bukkantam – majd nem történt semmi a nagy cégekkel szemben. Nem rúgtak ki, de ezután nem kaptam érdemi munkát. Pár napja felmondtam, majd feljelentettem a NAV-ot.
– A személyes sértettség munkál önben?
– Szó sincs róla! Manapság annyira közömbösek lettek az emberek a korrupció iránt, hogy nehéz elképzelniük: egy kötelességtudó adóellenőr nem tud szemet hunyni a visszaélések felett. Ezenkívül nem akarom veszni hagyni azt az évtizedes elemzőfeltáró munkát sem, amit a hivatalban végeztem.
– Mégis, mire jött rá, amire eddig senki sem?
– Nem vagyok én fehér holló, sok alkalmazott tudja, mi zajlik, ráadásul az ilyen „drága alkuk” vezetői szinten születnek. Vagyis elsősorban a NAV-vezetők felelőssége, hogy elnézőek a komoly gazdasági érdekérvényesítő képességű magyar és multicégekkel szemben.
– Milyen alkukra céloz?
– Ott kezdődik, hogy a NAV minden évben megállapodik a kiemelt adózókkal, hogy mennyi az elvárt adó, amit be kell fizessenek, és akkor békén hagyják őket. Az esetek java részében azonban nemcsak arról van szó, hogy a cégek nem fizetik meg az adót, hanem arról, hogy olyan áfát is visszaigényelnek, amit be sem fizettek. Vagyis először megrövidítik, majd meglopják az államot.
– Azt állítja, hogy ezt tétlenül elnézi az adóhatóság?! A NAV közleménye szerint a kiemelt adózók száma 2013-ban meghaladja az ezret, s náluk évente átlagosan 1700 ellenőrzést végeznek.
– Legtöbbször csupán „előszoba-ellenőrzés” történik, azaz a világon semmi! Arról viszont pontosan nem szól a fáma, hogy az 1700-ból mennyi a legnagyobb visszaélésekre lehetőséget adó áfa és a fiktív számlák ellenőrzése. Azt nyilatkozta a hivatal, hogy „a kiemelt adózói körben tett adóhatósági megállapítások összege évente 70 milliárdra tehető” – érdemes ilyenkor visszakérdezni, hogy adóhiányt vagy adókülönbözetet írtak elő a cégek számára, merthogy a második után nincs befizetési kötelezettség. Mindeközben becslésem szerint évente 1700 milliárd forint kár éri a magyar költségvetést…
– Tudja, hogy pontosan kikkel szállt szembe?
– Tudom, hogy komoly érdekeket sértek. Természetesen nevesíteni tudnék hivatali személyeket, üzletembereket, cégeket, de nem tehetem önnek. Amíg a NAV alkalmazásában álltam, az adótitok kötött, és a közszereplés összeférhetetlen lett volna a kormánytisztviselői feladatkörömmel. Hiába mondtam fel, az üzleti titok most is megköti a kezem. Ha csak azt elárulnám, mely hatalmas világcégek ellen folyik majd vizsgálat, joggal perelnének be és mindenemet elveszíteném. A feljelentésemben minden tényszerűen, névvel szerepel, remélhetőleg az ügyészség utánajár majd az állításaimnak.
– Az ön pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott vádak után a nemzetgazdasági miniszter azonnali átvilágítást rendelt el a NAV-nál, és – idézem a közleményüket – a „hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül”…
– Ne menjünk el a példátlanul bravúros teljesítmény mellett! A NAV több mint 20 ezer embert foglalkoztató országos intézmény, tanácsadók tucatjaival is legalább fél évbe telt volna átvilágítani. Nyilvánvalóan ez nem történt meg egy hétvége alatt. Én három szektor adócsalási teljesítményeit vizsgáltam és átfogó bizonyítékokat bocsátottam az ügyészség számára – ehhez képest feljelentéskiegészítést kértek tőlem…
– Attól tart, hogy esetleg igyekeznek eltussolni az ügyet?
– Ezt már nem lehet. Schiffer András LMP-s és Ángyán József független országgyűlési képviselő parlamenti bizottság összehívását szorgalmazta – márpedig ha ezt bármelyik párt nem támogatja, elvben a korrupció mellett voksol. Komoly jogvédő szervezetek álltak mögém: a Levegő Munkacsoport, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége, a Transparency International és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Ez utóbbi felajánlotta az ingyenes jogi segítségét az esetleges büntetőeljárásban. Merthogy az adóhatóság feljelentést fontolgat ellenem rágalmazás és becsületsértés miatt.
– Jövő év január 1-jén lép hatályba a közérdekű bejelentőket védő törvény, amely szerint az illető kérheti, hogy személyes adatai kizárólag az alapvető jogok biztosa és hivatala számára legyenek hozzáférhetőek. Nem akart várni addig, és utána szép csendben megtenni a feljelentését?
– A TASZ szerint sem lett volna értelme várni addig, ez itt nálunk nem jelentett volna komoly védelmet. Egyes országokban valóban jól működik a rendszer, például az Egyesült Királyságban a bejelentőket tilos elbocsátani vagy más módon ellehetetleníteni. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy az adóhatóságnál maradjak tovább.
– Csupán véletlen, hogy a választások előtt pár hónappal állítja pellengérre az adóhatóságot?
– Igen. Nincs semmiféle kormánybuktatási szándékom, nem tündöklöm ellenzéki szerepben. Annál is inkább, mert a feljelentésemben 2007-ig visszamenőleg szerepelnek ügyek, vagyis kormányokon átívelők a visszaélések, senki sem szüntette meg ezeket.
– Ön 1990 és ’94 között Kőbányán önkormányzati képviselő volt, a Fidesz színeiben indult. Nem érzett most valamiféle lojalitást egykori pártjával?
– Miért kellett volna?! Én 1993-ban kiléptem a pártból, nem való nekem a politikai diplomácia, azóta nem vállalok közéleti szerepet, megcsömörlöttem tőle. Visszatérve egy pillanatra a választásokra: ha feláll a parlamenti vizsgálóbizottság, a kormány akár még jól is kijöhet a korrupció elleni harcból, azt a maga javára fordíthatja! Mert mi van, ha épp szabadulnának bizonyos megörökölt alkuktól?!
– Próbálták bármikor elhallgattatni, megfenyegetni vagy legalábbis jobb belátásra bírni?
– Nem. Sem korábban, sem a feljelentés óta. Őszintén szólva nem is értem: kellett, hogy megfigyeljenek, mégsem léptek semmit.
– Nocsak, üldözési mániája van!
– Nem – mint a viccben – engem tényleg üldöznek. Az elmúlt két évben nemcsak a hivatali vezetőimnek jeleztem a fellelt visszaéléseket, hanem – amikor náluk süket fülekre találtam – a legmagasabb kormányzati körökig elmentem. Hiába. Aztán ez év elején írtam a tapasztalataimról az Európai Bizottság és az Európai Parlament adócsalásos ügyekben illetékes szerveinek – ők felszólították a magyar vezetést a korrupcióellenes harcra. El tudja képzelni, hogy titokban maradhatott a kilétem?! Biztosan megfigyelnek, nincs kétségem. De vajon miért nem akadályozták meg a NAV-nál, hogy a kilépésem pillanatáig hozzáférjek olyan adatokhoz, amikkel nem is volt dolgom?! Mit csinált a biztonsági szolgálat?! Csak akkor van értelme ennek, ha az érintettek biztosak abban, hogy úgysem tudok érdemben mit kezdeni a tudásommal.
– Nem ez lenne az első olyan korrupciós ügy, amely az első felzúdulás után lassan elcsendesül…
– Nem akarok erre gondolni. Ez nem történhet meg.
– Jól alszik? Nem riad fel éjjel, hogy úristen, mibe kevertem magam?!
– Ma éjjel egy percet se bírtam pihenni. Jár az agyam. Mindenen.
– Mit szólt a családja, a környezete a fellépéséhez?
– Inkább ne beszéljünk a feleségem reakciójáról! Félti a családunkat. Hálás vagyok az elmúlt napok minden támogatásáért, biztatásáért, de legfőképp azoknak a kollégáimnak az együttműködéséért, akik koronatanúként, bizonyítékokkal is kiállnak majd az állításaim mellett.
– És ha visszalépnek?
– Nem fognak.
– Feladta az állását az ügy érdekében. Miből fognak megélni a jövőben? Netán a háttérből anyagilag is támogatják?
– Nincs titkos támogatóm. Igaz, nekiugrottam a falnak, de okosan! Vannak tartalékaim, azok egy ideig elegendők. Azt remélem, ha ez az egész „bejön”, nem kerülök feketelistára, lesz újra munkám és egzisztenciám.
– Nem fél?
– A génhibám elnyomja a veszélyérzetemet.
Mit szólunk a korrupcióhoz?
Tisztában vagyunk vele, hogy Magyarországon az állami és magánszektort egyaránt átszövi a korrupció – sőt a magunk módján kénytelen-kelletlen „mi is kivesszük” belőle a részünket. Utáljuk, hogy így van, de úgy érezzük, hogy nem tehetünk ellene semmit. Nagyjából ezek a tapasztalatai a magyar emberek korrupcióhoz való viszonyával foglalkozó kutatásoknak évről évre.
Egy újabb, a világ országait rangsoroló összesítés, az élhetőséget vizsgáló Prosperitás-lista egyik kérdésére – „Korrupt-e az üzleti élet és a kormány?” – adott igenek 82 százalékos aránya bizonyítja: nem vagyunk valami jó véleménnyel a felső körökről. És bizony jól érezzük, hogy átláthatatlanok a politikai és gazdasági viszonyok. A Transparency International 2012-es Korrupció Érzékelési Indexe szerint Magyarország 174 ország között a 46. helyet foglalja el, az Európai Unióban pedig 19.-ek vagyunk. Mivel ez a kutatás nem a lakosság, hanem a szakemberek és az üzleti szféra véleményén és tapasztalatain alapszik, így még hitelesebb képet nyújt a valóságról, mint a lakossági felmérések, amelyek szintén nem mutatnak pozitív képet. A korrupció objektív mértékét teljes pontossággal persze nem lehet megmérni, mert természetéből adódóan egy része titokban marad, soha nem kerül nyilvánosságra.
A tisztánlátás kedvéért meg kell különböztetni az „utcai” korrupciót a „fehér gallérostól”, a hálapénzt és a rendőr lefizetését nem szabad egy platformon kezelni az állami, politikai vagy üzleti szférában történő visszaélésekkel. A magyar mutatók például nem is rosszak az utcai korrupciót tekintve, a legtöbb „vesztegetés” nálunk nem meglepő módon az egészségügyben történik. (Hálapénzről lásd cikkünket a 9. oldalon) A Transparency International nyári felmérése szerint a magyar lakosság 12 százaléka mondta, hogy az elmúlt egy évben része volt valamilyen vesztegetési ügynek, fizetett kenő- vagy hálapénzt. Ez nagyjából megfelel az EU-s átlagnak, és sokkal jobb a globális átlagnál, ami 27 százalék. Tehát nem a mindennapi vesztegetések pozicionálnak minket a világ legkorruptabb harmadába.
A Transparency felmérése szerint a magyarok 82 százaléka gondolja úgy, hogy összefonódás van az állami szféra és egyes üzleti csoportok között, tehát nem a közérdek, hanem egyéni és csoportérdekek érvényesülnek az állami döntéshozatal során. Ezekkel az adatokkal nem lógunk ki a környező országok közül (de az Európai Unió utolsói között kullogunk), viszont kiemelkedően sokan, 70 százaléknyian mondják azt, hogy amennyiben korrupciós üggyel találkoznának, nem jelentenék, és ez messze a legmagasabb arány az EU-ban. Ennek okaként a többség azt jelöli meg, hogy „úgysem történne semmi”, 21 százalék pedig fél a feljelentés következményeitől. Mindennek gyökere a szabályozásban van, amely a bejelentők védelmének hiányával betonba önti az átláthatatlanságot.
„Olyan mechanizmust kellene kialakítani, amely megóvja a közérdekű bejelentőket. Azt kellene szavatolni, hogy a korrupciós jelenséget tapasztaló állampolgár névtelen bejelentést tehessen úgy, hogy közben nem veszíti el az állását, nem éri hátrány őt és környezetét. Az illetékes hivatal pedig lefolytatná az alapos vizsgálatot, és később értesítené a bejelentőt az eredményről. Nálunk a minap elfogadott közérdekű bejelentőkről szóló törvény ellenére még nem ez a helyzet. Kifejezetten károsnak gondolom, hogy az egy hete kirobbant NAV-ügyben Horváth András szavainak nemhogy hitelt nem adtak a hatóságok, hanem éppen ellenkezőleg, hitelrontásért feljelentették, valamint a NAV egy 48 órás villámvizsgálat után lesöpörte az ügyet, mondván, nem történt visszaélés a hivatalnál. Reméljük, hogy az érdemi vizsgálat nem marad el, és az ügyészség helyén kezeli az esetet” – mondja Martin József Péter, a Transparency International ügyvezetője, hozzátéve, hogy az ügy nem megfelelő kezelése tovább erősítheti az emberekben azt az érzést, hogy jobb csendben maradni.
A magyarok egyébként is apatikusan állnak a korrupció ügyéhez, azt gondolják, volt is, lesz is, legyintenek rá, mert úgy érzik, nem tudnak ellene mit tenni. Úgy gondolják, hogy ez hagyományosan a Rokonok országa, mutyiföld, ahol nem nagyon lehet előrejutni és érvényesülni ügyeskedés nélkül. Martin József Péter úgy véli, hogy igazi változást mindenképpen felülről, döntéshozói szintről lehet elérni: az elitnek kell olyan mechanizmusokat kialakítania, amelyek szabálykövetesre ösztönöznek, illetve a döntéshozóknak kell jó példát mutatniuk, ami növelhetné a közbizalmat. Szerinte önmagában az alulról jövő kezdeményezések a nagy korrupciós rendszereket nem rendítik meg.
Miért fizettünk?
A hét elején indult el a Fizettem.hu nevű weboldal, amelyen névtelenül oszthatják meg egymással az emberek azokat eseteket, amikor kenőpénzt fizettek valamilyen okból. Az Átlátszó.hu által működtetett oldalnak nem célja, hogy az esetekből feljelentések szülessenek, inkább csak az, hogy beinduljon egy társadalmi diskurzus a korrupcióról – tudtuk meg Vitrai Edit projektvezetőtől. Hosszú távon az oldalon megjelent írásokból következtetéseket lehet majd levonni arról, hogy az egyes szektorokban mennyi kenőpénzt fizetnek az emberek. „Ez azért is lenne fontos, mert amennyiben nem beszélünk ezekről az ügyekről, az emberek ingerküszöbe egyre feljebb tolódik, legyengül a társadalom immunrendszere, és egyre kevésbé kapjuk fel a fejünket a visszaélésekre” – teszi hozzá Martin József Péter, az oldal szakmai partnereként működő Transparency International ügyvezető igazgatója. Az oldal minden bejelentést moderál és szerkeszt, így sem a lefizető, sem a lefizetett személyazonossága nem kerül nyilvánosságra. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy általában azok is szégyellik magukat, akik csúszópénzt adnak, és az „élménybeszámolók” alatt olyan beszélgetések alakulnak ki, amelyekben az emberek sokszor rávilágítanak a történet beküldője számára: nem lett volna szükségszerű a megvesztegetés. „Bízunk abban, hogy egyre többen ismerik fel, hogy a saját életünkben igenis lehet tenni a korrupció ellen, és lehet másképp is csinálni. Az átláthatóság a korrupció legfőbb ellensége” – fűzi hozzá Vitrai Edit.
Az áfát, vagyis az általános forgalmi adót az uniós nyelvezetben hozzáadott érték adónak hívják. Mert a termeléstől a végső fogyasztásig tartó láncolatban minden egyes láncszem – termelő, feldolgozó, kereskedő – csak az általa hozzáadott érték után fizet. Kivételt képez a fogyasztó, mint utolsó, egyúttal leggyengébb láncszem, aki az áru és szolgáltatás teljes összege után fizeti az áfát. Így ez az adó tulajdonképpen a belföldi fogyasztás adója. Miután a mértéke igen magas, ezért a cégeknek minden pénzt megér az áfakötelezettség kikerülése. Jól ismert módszer a fiktív számlagyártás, meg a pár évig működő cégek, változó székhellyel, eltünedező tulajdonosokkal. Szakértők szerint az adóhatóság szinte csak az áfa-visszaigénylésekre fókuszál, ezért mára gyakorlattá vált, hogy kismértékű fizetendő adókat jelentenek a cégek. Így elkerülik a hatóság érdeklődését. Az is bevett gyakorlat, hogy a nagyobb adótömegekkel operáló vállalkozások a fővárosba költöznek, ahol beolvadnak a cégek tömegébe. Ahol jóval ritkábban kell adóellenőrzéstől tartaniuk, mint vidéken. Hogy mennyi a költségvetésből ily módon kiszóródó összeg nagyságrendje? A becslések szerint az évi ezermilliárdot is elérheti.
Figyelemreméltó ugyanakkor, és Horváth András szavait látszik alátámasztani a NAV belső terjesztésű lapjában, A Pénzügyőr című kiadványban tavaly ősszel közölt írás. A vs.hu portál adta közre, hogy a „Border SK” fedőnevű akció keretében a NAV emberei átfogó, hónapokig tartó ellenőrzést végeztek azokon az utakon, ahol Szlovákia felől Magyarországra teherautók is közlekedtek. A hatóság, hogy a jól értesült csalókat megtévesszék, egy titkos, nulladik napi megfigyelést is beiktatott az akció elejére. Így kiderült, hogy a „fináncveszély” idejére szüneteltetett tevékenység ezer kamionnal és mintegy 1600 teherautóval kevesebb forgalmat jelenthet. Voltak tehát olyan jól értesült cégek, amelyeknek módjukban állt kikerülni az ellenőrzéseket. Szakértők számításai szerint ez 4-8 milliárd forintnyi áru „elmaradását” jelentette. Vagyis: éves szinten több mint ezermilliárd forintnyi feketeárut, csak a szlovák–magyar határszakaszon. Az e szállítmányok után be nem fizetett adó nagysága több száz milliárd forintot is elérhet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
