Sárga halászkabátban szomorú kismacska harangozta a legnagyobb közösségi oldalon, hogy a kormányváltás kormányváltó nagygyűlését elfújta a szél. Így a szónokok a Szabad sajtó útja helyett a Klubrádió stúdiójában gyűltek össze, hogy március 15-e apropóján üzenjenek.

 
 

Azért mindhárman, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is kisétált a Szabad sajtó útjára, hogy szóba elegyedjen az ott akkor már gyülekező hívekkel. A fő üzenetnek szánt bejelentés ezekben a beszélgetésekben is szóba került: Mesterházy Attila a Petőfi-szobor árnyékából hívta vitára Orbán Viktor miniszterelnököt. (A korábban megesett szó- és érvpárbajokról lásd Vitára várva című írásunkat.) A jelek szerint Mesterházy nem egyedül feszül egymásnak Orbán Viktorral – feltéve, hogy a Fidesz kormányfő-aspiránsa elfogadja a kihívást –, ugyanis az ellenzéki jelöltek az összes választókerületben „megharcolnának” jelenleg kormánypárti riválisukkal. Azért a nagygyűlést sem söpörték el végképp a száz kilométeres sebességgel nyargaló szelek, március 30-ra csúsztatták az új demonstrációt a kormányváltó erők. (A Jobbik bezzeg dacolt az elemekkel, a Belvárosban háromezer esőverte tüntető hallgatta az Orbánt szintén vitára hívó Vona Gábort.)

Gyurcsány Ferenc szerint mindenesetre nagyon helyes, hogy a miniszterelnök-jelölt nem engedi gyáván elosonni a miniszterelnököt. A DK elnöke kommunikációs tanácsadóként azt javasolta Mesterházynak: szívéből beszéljen, akkor Orbán kétségtelenül alul marad majd. Ahhoz persze, hogy ez a vitaszituáció egyáltalán kialakulhasson, és Orbán ne hátrálhasson ki belőle arcvesztés nélkül, folyamatos médianyomás szükségeltetik.

Már csak azért is, mert a 2014-es választás Orbánról szóló népszavazás lesz. Nem véletlen, emelte ujját Gyurcsány, hogy az országgyűlési voksolások történetében a Fidesznek most nincs semmilyen programja. Az ok egyszerű: esetleges kormányra kerülése után sem kérhetnek semmit számon rajta, azaz hibaminimalizálásra játszik a jelenlegi hatalom. Amelyik menthetetlenül visszafordult a nyugatos, polgári útról, vigyázó szemét nem Párizsra, hanem Bakura és Moszkvára veti.

Egy normális országban Bajnai Gordon is elment volna a kormányzati ünnepségre, ha meghívják, de hát Orbánék abnormalizálták az országot, és kirekesztették polgárai jó részét – így az Együtt-PM arca sem kíván közösködni semmilyen „kormányzati színpadon”. Sokkal inkább a maffiaállam leváltására törekszik – amihez rengeteg típusú szavazót kell egybefogni. A fanyalgókat és a reményvesztetteket persze érti Bajnai, de ha ők otthon maradnak – figyelmeztet az Együtt-PM vezetője –, akkor újabb négy évre veszik el a remény.

Hogy lesz-e vita, az nem tőlem függ, hanem Orbán Viktortól, mosolygott Mesterházy Attila, aki április 5-én „beszélgetne” el a Fidesz első emberével. Az az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet nem rémíti, hogy nem tud konkrétumokra rákérdezni, hiszen nincs program, csak rezsiharc. Hogy ezt Orbán a szabadságharchoz hasonlította ünnepi beszédében, az már lassanként klinikai eset, kommentálta reménybeli vitapartnerét az MSZP elnöke. Aki úgy érzi, jó tanácsot kapott Gyurcsánytól, hiszen egy szívbéli beszéddel lehetne ráébreszteni a magyar valóságra a kormányfőt. És már a rádióban is megfogadta a gyurcsányi javaslatot, nem a nyolc pontról, nem az öt pillérről beszélt, hanem arról: azért kell a kormányváltásra szavazni, hogy ne a félelem uralja az országot.

Címkék: Választás 2014

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!