Vasárnap hajnali 3-kor életbe lépett az Európai Unió és Törökország megállapodása a menekültválság kezeléséről. Ennek értelmében az ezután érkező migránsokat a menedékkérelmi eljárás lefolytatása után – annak eredményétől függetlenül – visszaküldik Törökországba, és minden emberért cserébe egyet szervezett körülmények között Európába szállítanak. Azzal, hogy ilyen hamar elkezdik alkalmazni az egyébként számos kérdést felvető alkut, a migránsok utolsó nagy esélybe kapaszkodó hullámát akarják elkerülni.
Lapzártánkkor még nem jelentették be hivatalosan, hogy létrejött volna a végleges megállapodás (péntek délután megtörtént a bejelentés:"Az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon megállapodtak az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény módosított szövegéről - jelentette be Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője" - a szerk.), azonban minden jel arra utalt, hogy Brüsszelnek és Ankarának sikerül közös nevezőre jutnia.
Bizonyos olvasat szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a V4-ek győzelmét jelenti, hogy a kötelezően Európába telepítendő emberek létszámát 18 ezer főben maximálták. Ez a szám még arra a tavaly júliusban meghozott döntésre utal, melynek értelmében 22 ezer szíriai menekültet Törökországból egyenesen az unióba szállítanak. A keretből eddig közel 4500 helyet töltöttek be, így a fennmaradó 18 ezret az 1-1 egyezmény keretében használnák fel. Ez viszont nevetségesen kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy 2016-nak csak az első két hónapjában 130 ezer ember ért partot Olaszországban és Görögországban. Ennek ellenére is a kelet-európai blokk nyomása miatt csak arról lehet szó, hogy további 54 ezer főt önkéntes alapon lehet majd befogadni.
A megállapodással jogi, gazdasági és politikai szempontból is rengeteg probléma van. A jogi aggályokon az sem segít, hogy a migránsok visszatelepítésében valószínűleg az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is segédkezik majd. Az ENSZ-ügynökség és az Amnesty International is kifogásolja, hogy Törökország a jelenlegi uniós szabályozás értelmében nem minősül biztonságos harmadik országnak, ezért elvileg nem lehet oda visszaküldeni a migránsokat. Ez ugyan egy egyszerű uniós jogszabály-módosítással megoldható, de a probléma valódi okát nem szünteti meg. Vagyis a menekültek helyzetére vonatkozó 1951-es genfi egyezményt Ankara nem ültette át megfelelően a török jogba, így ha valóban meg akar felelni az EU elvárásainak, változtatnia kell. De hogy ezt nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is meg fogja-e tenni, igencsak kétséges. Ennek szellemében borzasztó képmutatóan hangzik Ahmed Davutoglu török miniszterelnök Brüsszelben adott nyilatkozata, miszerint „Törökország számára a menekültválság megoldása nem alku kérdése, hanem az értékek, a humanitárius értékek, valamint az európai értékek kérdése”.
Az is hihetetlenül ellentmondásos, hogy ezentúl Görögországnak nem kell – és nem is akar – egyetlen migránst sem megtartani, mégis több száz bírót és a menekültkérelmek elbírálásával foglalkozó tisztviselőt kell alkalmaznia, hogy megfeleljenek a nemzetközi jogi előírásoknak, miszerint egyéni alapon bírálják el a kérelmeket. A menedékjogi eljárást lefolytatják, de bármi is legyen az eredménye, visszaküldik az embereket Törökországba.
Elképzelhető, hogy az uniós–török megállapodást vagy egyes döntéseket tagállami bíróságok vagy az Európai Unió Bírósága előtt támadják majd meg az érintettek vagy jogvédők. Azonban mivel ezek a jogi procedúrák legjobb esetben is két évig húzódnak, a rossznyelvek szerint előbb fogja Törökország vagy Görögország megszegni a megállapodást, mint hogy egy bírói döntés ellehetetlenítse azt.
Az alku pénzügyileg is rengeteg problémát okozhat. Egyrészt gazdaságilag nem tűnik túl ésszerűnek hatalmas költségek árán visszaküldeni embereket Törökországba, majd újabbakat hozni onnan.
Ahogy az Ankarának 2018-ig beígért újabb 3 milliárd eurós támogatás fedezete sem biztosított egyelőre. Bizonyos vélemények szerint csak úgy lehet majd az összeget előteremteni, hogy a már létező hétéves költségvetési keret bizonyos tételeit nyirbálják meg. Az elvonások nagy valószínűséggel a fejlesztési támogatásokat érinthetik, így közvetve érvényesülhet Matteo Renzi olasz miniszterelnök ötlete, aki a kifizetések leállításával fenyegette a menekültválság megoldásában nem eléggé szolidáris tagállamokat – így Magyarországot is.
Bár az uniós állam- és kormányfők által elfogadott megállapodástervezet eléggé ködösen fogalmaz a Törökországnak nyújtott kedvezményekről, vagyis a csatlakozási tárgyalások felgyorsításáról és a vízumkényszer eltörléséről, a folyamat több ponton is elakadhat. A haladás legnagyobb kerékkötője Ciprus lehet, ugyanis a sziget északi részén 1974 óta létezik egy török bábállam, így a nicosiai kormánynak minden oka megvan arra, hogy a Törökországgal folyó egyezkedést megvétózza.
A másik nagy ellenfél, Athén már engedékenyebbnek mutatkozik a kérdésben, hiszen jelen állás szerint minden évtizedes szembenállásról hajlandóak megfeledkezni, csakhogy megszabaduljanak a migránsoktól. Azt viszont már nem nézik olyan jó szemmel, hogy magát a menekültválság frontországaként pozicionáló Macedónia is elkezdte zsarolni az EU-t azzal, hogy felgyorsítsák EU- és NATO-integrációját. Görögország azonban a balkáni ország minden kísérletét megvétózza addig, míg nem hajlandóak olyan nevet választani az államuknak, ami nem jelent területi követelést Makedónia északgörög tartományra nézve.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!