VH: Kezdjük az egyszerűbbel. Legalább a jelenlegi helyzet megítélésében egyetértenek, ugye? 

Karácsony Gergely: 2008-ban azért jött létre az LMP, mert azt gondoltuk, nagy bajban van Magyarország, de azt nem hittük volna, hogy még nagyobb bajban is lehet. Hosszasan lehetne sorolni azt a sok szörnyűséget, amit az ország átélt az elmúlt időszakban. De talán ennél fontosabb számba venni, van-e, amit ebből mégis pozitívumként ki lehet hozni? Látom, hogy a magyar társadalom sokkal fásultabb és kiábrándultabb, de hiszem, hogy okosabb lett. Megtanulta, hogy az a kormány, amelyik letér a jogállamiság útjáról, az gazdaságilag is válságba sodorja Magyarországot. Ez fontos tanulság a kilábalás szempontjából. 

Niedermüller Péter: Én is hiszek a társadalmi méretű tanulásban. Az Orbán-kormány ámokfutása szembesített minket azzal, hogy vannak értékek, eszmék és elképzelések, amelyeket párt hovatartozástól függetlenül mindannyiunknak komolyan kell vennünk és a társadalmi berendezkedés alapjának kell tekintenünk. A rendszer legnagyobb problémája, hogy pont ezeket az értékeket tiporta sárba. Ma már nincs kétharmados többsége a kormánynak, és abban is biztos vagyok, hogy a társadalom megértette: az ország része Európának, és nem lehet állandó szabadságharcot folytatni, szembemenni mindennel, hanem az adott keretek között kell élhetővé tenni az országot mindenki számára.

Székely Tamás: Ez a hatalom a népmese és az illúziók keverékéből alakult. Pedig egy ilyen parlamenti többség mellett nagyon sok mindent meg lehetett volna csinálni, ha a Fidesz korrekt, konkrét gazdasági tervekkel áll elő. Döbbenetes volt a felismerés, hogy mindent beáldoz a hatalma megszilárdítása érdekében. Pedig a jelenlegi hatalom vezetői részesei voltak annak a rendszerváltásnak, amelynek eredményeit most lerombolják.

Harangozó Tamás: Irigylem az optimizmusotokat. Mert szerintem korai még a társadalom öntudatra ébredését ünnepelni. Az értelmiség jelentős része, talán a gazdasági elit az, amelyik most már a fanyalgását és az egymás iránti utálatát félretéve felfogja, hogy mi zajlik az országban. A társadalom döntő többsége még mindig a Tamás által említett népmesék világában él. Ezt a népmesét pedig a kormány a maga szempontjából jól használja, sokakat ringat vele még mindig könnyű álomba.

1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal szereplői meg tudtak állapodni a demokratikus társadalmi, gazdasági átmenet politikai és jogi szabályaiban, a piacgazdaság megteremtésének legfontosabb pontjaiban, a harmadik része viszont mintha elmaradt volna a dolognak. Ez pedig a társadalmi átmenet: annak tisztázása, hogy a gazdasági és politikai átmenet veszteseivel mi fog történni. A nemzetközi válság hatására ez a probléma hatványozottan jelentkezett. Nem hogy áttörés nincs, de még nagyobb a bizonytalanság, mint korábban. Nem látjuk még, hogy ha ez az intellektuális és az egzisztenciális elégedetlenség összeér, akkor mi lesz az országban.

K. G.: Ez jelentkezett a Fidesz választási eredményében. A parlamenti kétharmad a harmadik köztársaság politikai, de leginkább gazdasági, társadalmi természetű problémáira adott válasz volt. És ha már a helyzetet értékeljük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a többség által meghaladni kívánt társadalmi-gazdasági berendezkedést mégis csak az MSZP éltette.

Ti töltöttétek a legtöbb időt kormányon. Nem a felelősség címkézése, hanem a folyamat megértése miatt fontos elmondani, hogy a különböző társadalmi problémákkal, mint amilyen például az alacsony foglalkoztatottság is, a politika nem tudott mit kezdeni. Az MSZP azt ígérte, megoldja ezeket a problémákat. Kudarcot vallott. Jött Orbán, megoldást, mégpedig fájdalommentes megoldást ígért. Az ő kudarcát most nyögi éppen az ország. Nem csoda hát, ha sokan az egész politikai elitet hibáztatják Magyarország helyzetéért. Az emberek csalódottak, sokan ma már senkiben nem hisznek, nem tudnak kihez fordulni. Az LMP-ben sincs meg a megfelelő erő, hogy ezt a bizalmat megszerezze, a szocialistáknak meg még nehezebb a múltjuk miatt.

N. P.: Az igaz, hogy van egy nagyfokú elutasítás a politikai osztállyal szemben, tapasztalható erős politika- és politikusellenesség az országban. Csakhogy közben egy sor civil mozgalom igyekszik a politika színpadára, és megjelent egy új politikai generáció. Amikor arról beszélünk, hogy vissza kell szerezni a bizalmat, akkor bizony erre a generációra, amelynek tagjai korábban nem vettek részt a politikában, sokkal nagyobb felelősség hárul. Azzal egyetértek, hogy az LMP-nél és a Szolidaritásnál nyilvánvalóan nehezebb az MSZP helyzete a kormányzati múltja és egyéb más dolgok miatt – és ebben osztozik bizonyos mértékig pártommal, a Demokratikus Koalícióval is. Nagy hiba lenne azonban a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket is. Nagyon óvnék attól, hogy általánosságban ítélődjön el az MSZP vagy a baloldali gondolkodás.

Inkább azt gondolom, ahhoz, hogy a hitelesség és a bizalom helyreállítható legyen, részletesen és higgadtan meg kellene vitatni, hogy mi történt nyolc év szocialista kormányzása alatt.

H. T.: Gergőnek igaza van: ami történik, az a teljes politikai és gazdasági elittel szembeni lázadás. De iszonyatosan felelőtlen az a politikai párt, médium, értelmiségi kör, bárki, aki a másik hulláján állva akar előrejutni. Mert azt ne felejtsük el, hogy van még rajtunk kívül politikai erő a palettán, olyan, amelyik historikusan az egzisztenciális nehézségek súlyosbodásával párhuzamosan erősödik. Aki tehát a demokratikus ellenzék megosztásán dolgozik, az a magyar nácik, a fasiszták hatalomra kerülésével játszik. Ha a mostani hangulat átcsap egy elkeseredett, veszítenivaló nélküli, széles tömegbázisú egzisztenciális elégedetlenséggé, akkor annak lámpavas is lehet a vége, és vér fog folyni az utcán. Hogy ez lesz, vagy megegyezéssel lehet békésen alakítani az ország jövőjét, annak fifti-fifti az esélye. Egyre nő az igény, hogy az egész politikai elitet, a parlamenti pártokat leváltó emberek jöjjenek. De azzal tisztában kell lenni, hogy a választás másnapján irányítani kell tudni az országot. Kevés jó beszédeket tartani, mert másnap be kell menni a minisztériumba, tudni kell, hogy hogyan kell irányítani egy apparátust, ráadásul olyat, amit a Fidesz éppen most ver szét és üresít ki szellemileg.

Ezért is fontos, hogy az elszánáson meg a kormányváltás akarásán túl közös program is legyen a 2014 utáni kormányzásra.

SZ. T.: Fontos, amit Tamás mond, igaza is van, csakhogy annak, hogy normális választ lehessen adni az egyszerű kérdésre, hogyan tovább, van egy nagyon komoly korlátja. Ez pedig az elfogadott választójogi törvény. Ez a botrányos és antidemokratikus minden eddigi elképzelésnél szorosabb együttműködésre ítéli mindazokat, akik le akarják váltani az Orbán-kormányt. És még mielőtt hosszabban elidőznénk „a ki miatt van ez a helyzet” típusú gondolatoknál, szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ennek a szoros együttműködésnek a megvalósulásához nyilvánvalóan komoly lemondásokra van szükség. Akár az identitás félretételére is. 

VH: Egyszer már sikerült, mármint együttműködni: az Andrássy úti tüntetésen. A folytatásnak lehet a kiindulópontja a Szolidaritás által kezdeményezett Ellenzéki Kerekasztal? 

SZ. T.: A demonstráció egy próba volt. A tüntetés előkészítése során nagyon sok kompromisszumot kellett kötni, és az idő is rövid volt ahhoz, hogy ezek a kompromisszumok olyanok legyenek, hogy mindenki megőrizze saját identitását. Az új Ellenzéki Kerekasztal (EKA) sikeréhez ennél sokkal több lemondás kell majd mindenki részéről. Mert nemcsak a választójogi törvény által teremtett helyzetre kell megoldást találni, de szükség van közös tervre a demokrácia helyreállításáról, és bele kell kezdeni a társadalmi-gazdasági program kidolgozásának hosszú folyamatába is. A következő két és fél évben szakértők bevonásával olyan válságkezelő tervet kell közösen kidolgozni, ami aztán kivezeti ebből a katyvaszból az országot. Az EKA mindehhez kiindulási pont lehet. Egy fórum, aminek sikere a szereplők felelőssége.

Egyelőre, most is jól látszik, mindenki félti a saját identitását.

N. P.: Az, hogy az ellenzéki kerekasztal sikeres lesz-e, attól is függ, hogy kik ülik körül. Van egy sor olyan civil szervezet, amelyről nem tudni, hogy öt-tíz baráton kívül képvisel-e bárkit. Az EKA erejét az adja meg, ha az ott ülő szervezetek mögött van jelentősebb támogatottság. Viszont fontos, hogy a demokratikus ellenzék pártjai a kerekasztaltól függetlenül is beszéljenek egymással. Van számos olyan szakpolitikai terület, ahol nincsenek jelentős különbségek a három demokratikus ellenzéki párt álláspontja között. Ha létrejön az EKA, amellett elkezdődhetnek a konkrét egyeztetések a pártok között is. Nem a civil szervezetek kizárására irányul a megjegyzésem, de az nem elég, hogy vannak nemes eszméink például a felsőoktatás jövőjéről, kell egy mechanizmus, ami azt működtetni tudja. A lényeg: az egyeztetéseknek minél előbb el kell kezdődniük.

K. G.: Egyetértek: a beszélgetések párhuzamosan is történhetnek a demokratikus parlamenti pártok között. Engem frusztrált az elmúlt időszakban, hogy bár a parlament az ellenzéki pártok közti együttműködés legtermészetesebb terepe lenne, nem alakult ki ilyen. Persze, ez nem az LMP-n múlt eddig sem. Az ellenzéki kerekasztalról viszont továbbra se tudom, hogy micsoda. Nyilván lesz konkrét javaslat, várom is, hogy ezt lássam. A január 2-i tüntetés azért megmutatta, hogy milyen erő van a közös fellépésben, ugyanakkor nem éreztem, hogy a tömeg valamiféle közös tudattal rendelkező szavazótábor lehetne: voltak, akik a nyakamba borultak, mások szidalmakat szórtak a fejemre. Ez egy nagyon heterogén választási tömb, miközben a választói rendszer logikájából valóban adódik egy nagyon erős nyomás arra, hogy ez a tömb együtt mutatkozzon meg az egyfordulós választáson. De az nem megy, hogy egy varázspálcával ráveszem az LMP szavazóit, hogy voksoljanak Gyurcsány Ferencre egyéni körzetben. Egyelőre nem látom az ide vezető utat. Éppen ezért nagyon fontos tudni, hogy ha bármilyen típusú együttműködésben gondolkodunk is, az LMP jelenlegi hivatalos álláspontja szerint önállóan készül a választásra. Ezt adott esetben felül lehet írni egy kongresszusi döntéssel, de ahhoz viszont látni kellene, hogy miben közös a pártok álláspontja.

N. P.: Persze, hogy nem lehet az egyik párt szavazóbázisát egyik napról a másikra, vagy erővel rávenni arra, hogy egy másikra szavazzon. A szavazói magatartás alakításában meghatározó, hogy a helyi társadalom által észlelt problémákra milyen válaszok születnek, és azokat hogyan lehet pártokhoz kötni. A kérdés az, hogy azok mellett a közös értékek mellett, amelyeket az MSZP, az LMP és a DK különböző helyeken képvisel, lehet-e helyben találni hiteles embereket, akire akár mindhárom párt bázisa a voksát adná. Az is nagy kérdés, hogy sikerül-e egy olyan társadalom- és gazdaságpolitikát kialakítani, amit ezek a pártok a kormányzatban is képviselni tudnak. Az olaszországi olajfa-koalíció bő fél év után összeomlott, mert nem volt elég stabil az alapja. 

VH: Ráadásul ma már a civilek is formálnák a politikát. 

K. G.: A Millások morális kérdéseket is megfogalmaztak, amelyek arról szólnak, hogy ne essünk bele ugyanolyan hibákba, mint amilyenekbe eddig beleesett a politikai elit. Például a pártbefolyástól mentes média ügye, az ügynöklisták nyilvánosságra hozása, a párt- és a kampányfinanszírozás – egy sor szimbolikus kérdés, ami a szőnyeg alatt púposodik.

Ezzel együtt tudom, hogy ha lesz negyedik köztársaság, az nem attól lesz sikeres, hogy az ügynöklistákat nyilvánosságra hozzák, hanem attól, hogy olyan gazdaságpolitikát csinál, amitől az eddigi vesztesek is győzteseknek érzik majd magukat.

De ettől még igenis vannak olyan morális adósságok, amelyeket újra ki kell nyitni. Egy ilyen típusú demokráciacsomaghoz az LMP biztos könnyebben tud kapcsolódni, mint hogy egyszerűen restaurálja a 2010 előtti állapotokat.

H. T.: Amikor az előbb káros jelenségekről beszéltem, pont a Milla levelére gondoltam. Az egész lényege az, hogy a jelenlegi politikai elitet, beleértve a demokratikus ellenzéki pártokat is, elküldi a pokolba. Pedig azért vannak különbségek.

Ott a pártfinanszírozási törvény, amivel a Fidesz nem volt hajlandó foglalkozni, hiába nyújtottuk be szó szerint a Freedom House és a Transparency International javaslatát. Szerintem ezeket a törvényeket elő kell venni, hogy a 2014-es választásokon is világos legyen, mik a sarokpontok. Azért ne felejtsük el: a pártfinanszírozás se nagyon érdekli Juliska nénit Karakószörcsökön, de az ügynöklisták aztán pláne nem. Az az edelényi, aki nem tud a gyerekének enni adni, tesz arra, hogy mi van az ügynöklistával. Veszíteni fogunk, ha azokra a kérdésekre nem tudunk választ adni, amire hárommillió konkrétan éhező, a számláit fizetni képtelen ember vár. Egyetértek: muszáj megállapodni azokban az ügyekben, amiket Gergő is felsorolt, de nem elég a közjogi feltételeket megteremteni.

SZ. T.: Tamás ezért mondta azt, hogy az egyik véglet a lámpavas, és ez nagyon veszélyes dolog. Elképzelhető, hogy ezt a Milla-levél is gerjeszti. A felelősség fontos: akármilyen civilekről van is szó, könnyű tüzet szítani.

K. G.: De ha nincsenek meg a morális alapjai a köztársaságnak, akkor a köztársaság nem fog tudni kenyeret adni az edelényieknek. A tyúk és tojás dilemmája: alapvetően azért nem tudta a kormány beváltani a rendszerváltás ígéretét, mert morális hendikepje volt. A magyar politikai osztályt fogva tartották bizonyos gazdasági körök és a pártok mögött álló oligarchák, ezért kellett autópályát építeni és nem az oktatásba helyezték a pénzt. Ne személyes támadásként értelmezd, de amikor azt gondoltam, hogy felcsapok politikusnak, éppen azoknak a háttér­mutyiknak akartam hadat üzenni, amiben a szocialisták is benne voltak. Nagyon örülök, hogy az MSZP megújul, van egy fiatal frakcióvezetése, egy korosztály vagyunk, de most teljesen új alapokra kell helyezni mindent. Örülök, amikor egy volt pártpénztárnok pártfinanszírozási törvényjavaslatot nyújt be, de közben egy másik pártpolitikus meg ott ül egy zaftos állami megrendelésekhez jutó cég felügyelőbizottságában.

H. T.: Ez utóbbi megjegyzés még csak nem is méltó arra, hogy válaszoljak rá. De egyet hadd hangsúlyozzak: nincs olyan téma, ami a jelenlegi MSZP számára tabu lenne.

SZ. T.: Ez az interjú is jó alapot teremthet a további beszélgetésekhez, ennek van értelme, mert ez viszi előre a gondolkodást a jövőről, az ország megmentéséről a totális káosztól. Értelmes emberek értelmesen beszélgetnek, és ebből kell valamit összerakni. Az nem lényeges, hogy ellenzéki kerekasztalnak nevezzük-e, hiszen teljesen más helyzet van, mint 1989-ben volt, mert most a választások utáni időszakra is fel kell készülni. Akkor az EKA csak a választásokig határozta meg a menetrendet. Nagyon-nagyon nagy a felelősség. Vannak olyan civil szervezetek, amelyeknek a támogatottsága nem mérhető, de meg kell keresnünk a megoldásokat, amivel nem rekesztünk ki, de szűrőt állítunk fel annak érdekében, hogy valóban érdemi munka folyhasson

N. P.: Azt mondjátok, hogy nem érdekli az embereket a pártfinanszírozás – lehet, hogy így nem is. De mélyen be van gyökerezve a tudatukba, hogy a politikusok lopnak, és ez azzal függ össze, hogy nem lehet átlátni a pénzügyi viszonyokat.

Ha átláthatóak lennének, akkor csökkenteni lehetne az előítéleteket is. Nézzük meg, hogy milyen mélyebb folyamatok vannak, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne legyen ez az elképesztő politikus- és politikaellenesség. Hogy ne szóljanak meg téged egy tüntetésen, Gergő. Mert ez abnormális.

K. G.: Szerintem meg nem az. El kell viselnem, benne van a pakliban. 

VH: A szavazóbázis heterogenitását nem lehetne azzal csökkenteni, hogy például egy közös miniszterelnök-jelölt mögé sorakoznak fel? 

K. G.: Ha konkrét személyeket próbálunk előre tolni, még inkább szétszéled ez a szavazótábor. Nekem nem jut eszembe olyan ember, aki egy személyben képes integrálni a különböző irányzatokat. Bár helyi közösségekben vannak ilyen példák, mint Tétényi Éva, Esztergom polgármestere, de országos szinten nem látok hozzá hasonlót. A szavazatokat a világos elvek és a világos mandátum tudja összekötni: mik azok a dolgok, amelyeken a pártok változtatni akarnak. Fontos, hogy erős morális alapokra épüljön az új köztársaság, de ennek a bizalomnak nem a személyek, hanem az alapelvek lehetnek az építőkövei.

SZ. T.: A helyzet fordított: először a közös célokat kell megfogalmazni, aztán ezek alapján programot hirdetni, és utána ehhez megkeresni azokat, akik azt végig tudják vinni. Ha személyekben próbálunk gondolkodni, az óhatatlanul személyeskedő csatározásokhoz vezet.

H. T.: Aki idejekorán jelentkezik ambíciókkal, nemcsak saját magának árt, hanem az ügynek is. Jó lenne, ha nem már megint „ősi magyar szokás szerint” nevekkel akarnánk megoldást találni. A csodavárás egyik legkárosabb formája volt az elmúlt húsz évben is a legendagyártás, a megváltókeresés. Nincsenek megváltók, a társadalmi öntudatra ébredés legfontosabb lépése lenne ezt végre elfogadni, nagy árat fizettünk eddig is emiatt. Ahogy a többiek is mondták: közös minimum, program, aztán hozzá olyan személy, aki meg is tudja valósítani.

N. P.: Azt ugyanakkor látni kell, hogy bár lassan történik a folyamat, nehezen és sok lökdösődéssel, de a politikai osztályon belül színre lépett az a generáció, amelyik nem vett részt a korábbi évtizedek különböző mutyijaiban, politikai alkuiban, akik értékorientált politikát képviselnek. Tamás azt mondta, hogy a programot is meg kell valakinek fogalmazni: a tárgyalások folyamata kitermelheti azokat az embereket, akik a közös programot hitelesen tudják képviselni. És akkor nem csak azt kell várni, hogy Bajnai Gordon mikor ugrik elő a „rejtekhelyéről”. 

VH: Ha már Bajnai Gordon szóba került: dolgozatában ő is azt írta, hogy a Fidesz-kormány utáni Magyarországon nagyon komoly gazdasági kihívással kell megküzdeni. Fel vannak készülve arra, hogy ha győznek is, erősen behatárolt lesz
a gazdasági mozgásterük? Tudják, hogy a saját céljaik között is van jó pár, amely jelenleg nem tűnik finanszírozhatónak? 

SZ. T.: Jogos: nem lehet ismételten rózsaszínű lufikat felereszteni. Ha a pártok meg tudnak egyezni a „hogyan tovább”-ról, és ebben nagyon komoly, a gazdaságot érintő egyetértés is kialakul, akkor le kell ülni a szakszervezetekkel. Adott esetben gazdasági-társadalmi megállapodást kell kötni velük: „igen, tudomásul vesszük, hogy az elmúlt időszak gazdasági rombolása oda vezetett, hogy bizonyos problémákat nem tud megoldani az új közhatalom”. Ha újra lesz szociális párbeszéd, akkor nehéz döntésekhez is lehet megértést, türelmet és támogatást kérni.

H. T.: Az Orbán-kormány eszeveszett rombolása után nekünk nincs más lehetőségünk, mint hogy az egyes szakmák elismert képviselőivel leüljünk és összerakjuk, hogy ezen költségvetési keretek között miként lehet hatékonyan működtetni az országot. Így kell bevonni a civileket a politikába, szakmai programok kidolgozására. Ha nem így történik, és megint légvárak építésével szerzi meg a hatalmat a következő kormány, akkor előkerülnek a vasvillák.

K. G.: Széles társadalmi egyetértés nélkül nem lehet gazdaságpolitikát csinálni, mint ahogy az alkotmányos kereteket sem lehet helyreállítani. Magyarországon nemcsak gazdasági válság van, hanem abszolút politikai csőd is. Azért nem lehet kormányozni, mert olyan hiteltelen a kormány, hogy már senki nem ad neki kölcsön pénzt. Nem azt mondom, hogy ha lesz hiteles kormány, akkor minden gazdasági probléma megoldódik, de a mostani krízis politikai természetű. Nemcsak politikailag volt mozgástere a Fidesznek: a háromezermilliárd forint magán-nyugdíjpénztári vagyon lenyúlásával akkora mozgástere lett, mint egy focipálya. De hatalomféltésből, dilettantizmusból, a nyolc év ellenzéki politizálás alatt felvett felelőtlen tempó miatt odáig jutottak, hogy a hatalom lenyúlásán kívül egyszerűen nem tudtak kormányozni. Egyértelmű tehát, hogy 2014 után paradigmaváltásra van szükség. 

VH: És hogyan viszonyulnának azokhoz, akiket a Fidesz-kormány több ciklusra betonozott be pozíciójukba? Lesz megint elszámoltatás? 

K. G.: Nehéz kérdés. Mindenképpen jogállami eszközökkel lehet csak az új többséggel kormányozni. Abba kell hagyni a polgárháborút. Miközben nyilván gyakorlatilag lehetetlenség lesz kormányozni, ha minden szóban forgó személy marad. Az elszámoltatás szótól viszont rosszul vagyok.

N. P.: Nincs más mód, mint a demokratikus játékszabályok betartása. Nagyon nem lennék annak a híve, hogy azzal kezdjük, kit lehet levadászni és hogyan. A Fidesszel is az a legnagyobb probléma, hogy az intézményekbe vetett hitet tette tönkre, azzal, hogy beültette az embereit, ahelyett, hogy hagyta volna működni az intézményeket. Ugyanakkor van egy sor törvény, ami lehetetlenné tesz bármifajta demokratikus kormányzást. Ezzel kapcsolatban, ha a pártok és a Szolidaritás egymással beszélnek, el kell gondolkodni, hogy mit lehet tenni. De felhívnám a figyelmet egy gordiuszi csomóra: azt senki nem fogja elfogadni, hogy ha a mostani ellenzék egyszer kormányra kerül, arra való hivatkozással nem fog semmit csinálni, hogy a Fidesz–KDNP által hozott törvények nem teszik lehetővé a hatékony kormányzást, és egyébként is a Fidesz a tőle megszokott demagóg eszközökkel mindennek keresztbe tesz.

H. T.: A Fidesz saját politikai hatalmát pofátlanul kiterjesztette például az igazságszolgáltatásra, törvény adta lehetősége van, hogy pártpolitikai alapon beavatkozzon a független igazságszolgáltatás munkájába. Ez jogállamban nem maradhat következmények nélkül. Senki nem akar vérbosszút, csak azért, mert például Handó Tündét a Fidesz tette az Országos Igazságszolgáltatási Hivatalba, de ha visszaélve hatalmával egyértelműen politikai utasításra cselekszik, annak a későbbiekben büntetőjogi következménye kell legyen. Jó, ha ezzel számol mindenki.

SZ. T.: Pályán kívül könnyű kiabálni, s nekem személy szerint nincs politikai ambícióm, de azt gondolom, igenis helye van a számonkérésnek. Igenis, meg kell nézni, hogy mi történt itt az elmúlt másfél évben: a kormányzati tevékenység számos esetben mérhető anyagi károkat okozott. Háromezermilliárd forint úgy eltűnt a költségvetésben, hogy nyoma nem maradt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!