Összeérni a szereppel - Szamosi Zsófia nyilatkozott lapunknak

– Ilyenről álmodott gyerekkorában?

– Nyilván nagy drámai szerepekről álmodtam, csak hát akkor még nem ismertem a drámairodalmat, szóval nem tudtam, miből választhatok.

– Ehhez képest tizenegy évig volt a Pintér Béla és Társulata tagja – nem kifejezetten a nagy drámai szerepek terepe.

– Nem, de én mégis ott találtam igazán magamra. Ugyanakkor a független szféra ad egyfajta skatulyát is. Úgy érzem, picit a szakma outsidereként tekintenek rám, mintha szándékosan vonulnék ki a tradicionális dolgokból, mintha valamiféle lázadó underground lennék, pedig én csak egy színésznő vagyok. Az a legviccesebb, amikor megkérdezi valaki, hogy mivel foglalkozom. Színész vagyok – felelem. És hol? – jön a következő kérdés. Például a Pintér Béla és Társulatánál. Erre szinte mindenki továbbérdeklődik, hogy mi a valódi foglalkozásom.

– Fontos, hogy a független szféra sok esetben nemcsak színjátszás, hanem egy ügy felkarolása is? Az Újvilág például kifejezetten osztálytermi előadásnak készült, és a fiatalok radikalizálódásával, szélsőséges, rasszista jelenségekkel foglalkozik.

– Nem vagyok mozgalmár, én ezekben a darabokban is inkább a színészi feladatot látom, de persze van, amivel jobban, és van, amivel kevésbé tudok azonosulni. Az Újvilág témája számomra is fontos ügy. Úgy gondolom, hogy egészen más tőről fakad ma Magyarországon például a cigánygyűlölet, mint a zsidóellenesség, éppen ezért máshogy is lennének orvosolandók. Jelen pillanatban azonban nem azt látom, hogy orvosolni kívánná bárki bármelyiket. Inkább elmélyíteni. Nyilván megvilágosodni senki nem fog egy este alatt, de azért egy kis magocska elültetődhet a fejekben. A PanoDrámával egyébként már több olyan előadást is csináltunk, amely például a cigánykérdéssel foglalkozik, és alapvetően az a tapasztalat, hogy többnyire ahhoz az értelmiségi réteghez jut el, akiket amúgy sem kell nagyon meggyőzni. Ezért fontosak az osztálytermi előadások, ahová nemcsak budapesti elitgimnáziumok tanulóit hozzák el, hanem vidékről is jönnek, például roma gyerekek.

– Mindig talál azonosulási pontot a szerepeivel?

– Anélkül nem is működne, akkor csak külsőséges dolog maradna egy alakítás. Ugyanakkor engem speciel jobban szórakoztat, ha tőlem látszólag távolabbi karaktert kell megformálnom. Szutyok például ilyen. Tizenhat éves, intézetis, totál proli csajt játszom benne – sem korban, sem társadalmilag nem állunk közel egymáshoz. Az a folyamat izgat, ahogyan összeérik a színész és a szerep. Abban nem hiszek, hogy az ember már olvasópróbán tud kapcsolódni a szerephez, hiszen nem ismeri, nem tudja, mihez kapcsolódjon. A fokozatos közeledésben hiszek. Van az írott anyag, ami egy önálló személyiség, és vagyok én – ennek a kettőnek valahogyan muszáj találkoznia. Ehhez idő kell, meg próbálkozások, meg kísérletek meg irányok. Meg kell értsem, hogy az az illető miért azt csinálja, amit csinál, miért azt mondja, amit mond. Ez intellektuális feladat. Nem elég az érzelmeimet odarakni.

– Azt mondta, meglepődött, amikor az Oscar-díjas Mindenki című kisjátékfilmben alakított tanárnőt „legonoszozták” az emberek.

– Egész más valaminek a hatása, mint hogy én hogyan fejtem meg a karaktert.  Mint ahogy motiválni sem az motiválja őt, ami miatt gonosznak értékelik. Nem az a célja, hogy földbe döngölje a gyerekeket, hanem a cél szentesíti az eszköz elvén azt gondolja, előbbre való a siker, mint hogy az egyik gyerek énekel a másik meg nem. Vagy az, hogy annak köszönhetően, hogy tátog, ott lehet Svédországban. Különben ki lenne rakva a kórusból. Egész más dolog professzionálisan tanítani (Hámori Gabriellával közösen vezetett osztályt Salamon András filmiskolájában – Cs. O.), mint egy amatőr csoporttal csinálni valamit, ahol lelkesedésből bárki ott lehet. Ha én fiatalokat tanítok a színészetre, nem fogom mindenkinek simogatni a buksiját, hogy milyen ügyes vagy, mert úgy gondolom, hogy a kritikából lehet tanulni. Ha őszintén elmondom, hogy mit látok. Ha tetszik azt, ha nem tetszik, akkor azt. Nyilván nem úgy, hogy ez rossz vagy nem rossz, hanem hogy mitől lehet jobb. Azt gondolom, hogy a jó pedagógus azt tudja, hogyan lehet ezt jól kommunikálni. Valószínűleg ez a tanárnő a Mindenkiben abban téved, hogy a „mindenki érezze jól magát” elé sorolja a sikert.

– Igaz, hogy egy amerikai kritika Trumphoz hasonlította a karaktert?

– Ha azt a síkot vesszük, hogy a film az individuum elnyomásáról szól, hogy nem vagy egyenértékű a másikkal, ki vagy rekesztve, meg vagy félemlítve, akkor szinte bármi belemagyarázható. Bár azért Trumpot látni benne kicsit túlzás.

– Az Oscar óta felismerik az utcán.

– Igazán már a Terápia-sorozat után lehetett érezni, hogy jobban megismernek, de azért nem vagyok celeb. Ma reggel volt egy vicces jelenet: szívultrahang-vizsgálaton voltam a babával, és mivel miután a főiskolán nevet változtattam, az okmányaimat nem írattam át Szandtnerről Szamosira, hivatalosan még mindig Szandtner Zsófia vagyok. Ez megzavarta az ultrahangos dokit, de félve azért megjegyezte, hogy maga annyira hasonlít a Szamosi Zsófiára. Bevallottam neki, hogy én vagyok.

– Nincs önben félelem, hogy a baba miatt kiesik a körforgásból? Főleg szabadúszóként.

– Dehogy nincs. Mégis azt gondolom, hogy nagyon jókor jött most ez a gyerek. Valahogy kicsit leült körülöttem minden. Persze azért játszom továbbra is. Van egy vígjáték, amit Budaörsön csináltam még évad elején: Hazudj inkább, kedvesem. Augusztus végén a Városmajori Szabadtéri színpadon, néhány napra rá pedig Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon még fellépek vele. Sőt októberben a Pali is megy néhányszor (Maléter Pál özvegyét alakítja egy monodrámában – a szerk.), majd valami nagy bő ruhát veszek fel. Most úgy érzem, bírnék ennél többet is, de picit azért örülök, hogy kiengedhetek. Életemben nem fordult még elő, hogy hónapokkal előre meg merjek venni egy koncertjegyet, merthogy úgyis biztosan játszom majd aznap. Most pedig vettem az őszi fesztiválra Avishai Cohen koncertjére.

– Tud egyfelé fókuszálni? Várja az igazi anyaszerepet?

– Tudok, de azért szeretek több csatornán keresztül létezni. Attól, hogy lesz egy kisbabám, nem akarom magam teljesen elvágni mindentől. A játszótéren például nem csak a gyerekekről szeretnék beszélgetni.

– Nem biztos, hogy talál ilyen játszóteret.

– Nem baj. Hámori Gabi is most vár kisbabát, szinte egy napra vagyunk kiírva decemberben. Legfeljebb majd egy játszótérre járunk.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!