Patthelyzet.
- A civileket szeretik az emberek, a politikusokat rühellik, mégis a politikától várják a megoldást.
- Légüres térben ragadtak a civilek, az ellenzéknek lassanként ki kellene jönni a parlamentből.
- Mit gondolnak az emberek az oktatás- és az egészségügy civil arcairól?

Fura hibridlelkületet formált a politika: miközben a hatalom visszás ügyei (demokratikus intézmények felmorzsolása, klientúraépítés, korrupció) miatt az átlagpolgár utálja a politikai elitet, ám a kormány atyáskodása és rendpártisága okán mégis azt várja, hogy az állam „jobbítsa meg az életét”. És ez az ellentmondás ugyanúgy kitapintható akkor is, ha személyekről van szó: nevezetesen az emberek a civilekben bíznak, őket tartják hitelesnek, mégis azt gondolják, hogy problémáikat a politikusok oldják majd meg – ez az egyik legfontosabb tanulsága a Publicus Intézet legfrissebb (a Vasárnapi Hírek számára készített) kutatásának.

A Publicus azt próbálta feltérképezni, hogy a választópolgárok szerint ki hozza el a megoldást az oktatás és az egészségügy bajaira. Hogy a két téma nem érdektelen, azt jól jelzi, hogy az emberek 85 százaléka figyelemmel kíséri az e területeket érintő civil (és szakmai) tiltakozó akciókat – gyakorlatilag életkortól függetlenül. És a civilek bírják is a többség szimpátiáját, például a társadalom 62 százaléka egyetért a tanárok célkitűzéseivel. Igaz, februárban ez az arány még 76 százalék volt, ám a csökkenés nem „elfordulást jelent”. Egyrészt azzal magyarázható, hogy a civilek csak akkor uralják a médiafelületet, ha akcióban vannak, másrészt a márciust kitakarta több téma.

A többségi támogatást jelzi egyértelműen, hogy a nép a civileknek „hisz inkább”. A hitelességi indexe az egészségügyért és az oktatásért egyaránt kiálló nővérnek, Sándor Máriának a legmagasabb – és a rangsor erős protesthangulatot jelez. Csak a hitelességi mutatókat nézve a civilek verik a hivatásosokat, ám a hitelesség pusztán az ismertséggel együtt értelmezhető. Példának okáért a Tanítanék Mozgalom egyik arca, Törley Katalin a második „legszavahihetőbb”, ám ismertsége csekély. Ez annyit tesz, hogy abban a szűkebb körben, ahova eljutnak szavai, nagyjából mindenkit maga mögé utasít, míg az „összlakosság” a fideszes veterán Pokorni Zoltánban vagy éppen a szocialista Kunhalmi Ágnesben jobban bízik. Ez egyrészt annak tudható be, hogy a civilek csak pár hónapja vannak a politika placcon, másrészt a társadalmi percepció szerint valószínűleg csak a politikusoknál, azon belül is a kormánypártiaknál koncentrálódik annyi erő, hogy változtatni tudjanak a rendszeren.

És ezt a szabályt Sándor Mária kivétele erősíti, akiről úgy tűnik, elhiszik a választók, hogy képes a vízen járni. (Tény, egy egyszemélyes tiltakozásból hozott össze egy országos nekibuzdulást). Így nem csoda, hogy teljesítményét egy százas skálán még a Fidesz-tábor is 64 pontosra értékelte (a Jobbik és a bizonytalanok körében majdnem 80 százalékon áll, az MSZP-sek között pedig a 90 ponthoz közelít). Ám mint szó volt róla, Sándor Mária egyedi eset. A választók ugyanis rendszerszinten is inkább a politikától várják a megoldást. kutatásunk ugyanakkor azt mutatja: a racionalitást mindinkább mellőző politikában eluralkodó káosz a fejekbe is átszivárgott, a polgárok készséggel „szeretnek egymásnak ellentmondó állításokat is”.

A legnépszerűbb mondás, miszerint fontos, hogy az emberek kiálljanak a véleményük mellett, és a nyilvánosság előtt ki is mondják azt. Ám míg erre az állításra az emberek 90 százaléka rábólint, majdnem 60 százalék szerint a civileknek nem az utcán kell elmondaniuk, mit gondolnak. A választók azt gondolják (63 százalék), hogy a civileknek az ellenzéki pártokkal is össze kellene fogniuk. Mégpedig azért, mert az emberek 67 százaléka szerint a politikának kellene megoldani a felmerülő problémákat. És végezetül még egy csavar: ha az ellenzék nem lép fel határozottan az oktatás- és egészségügyben, akkor a köz 72 százaléka szerint a civileknek kell ezt megtenniük. És ezzel az állítással a Fidesz-szimpatizánsok többsége is egyetért.

Ki a hiteles? - ismertség és hitelesség a VH megbízásából elvégzett friss Publicus-kutatás eredményei alapján

 
Sándor Mária - Ki a hiteles? - ismertség és hitelesség a VH megbízásából elvégzett friss Publicus-kutatás eredményei alapján



A Tanítanék mozgalom vezetői, pedagógus-szakszervezeti vezők és Pokorni Zoltán - Ki a hiteles? - ismertség és hitelesség a VH megbízásából elvégzett friss Publicus-kutatás eredményei alapján



Szakpolitikusok  - Ki a hiteles? - ismertség és hitelesség a VH megbízásából elvégzett friss Publicus-kutatás eredményei alapján
 


Ön figyelemmel kíséri az elmúlt időkben az oktatásban, az egészségügyben és egyéb területeken jellemző civil, illetve szakmai tiltakozásokat? 
Ön összességében inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet a tanárok követeléseivel? (összehasonlításul a februári mérés eredményeivel)

 


Ön szerint a civileknek megvan a képességük arra, hogy az érdeküket a politikán keresztül érvényesítsék?

 

 
Mennyire ért egyet a következő állításokkal? (Összes megkérdezett, %)
- Nem a civileknek, hanem a politikának kell megoldania a felmerülő szakpolitikai problémákat
- Ha az ellenzéki politikusoktól nem jön határozott fellépés, akkor nincs más megoldás, hogy a civilek tegyenek lépéseket
- Az természetes, hogy a civilek fellépnek az érdekeik mellett, de nem valószínű, hogy érdemi változásokat tudnak elérni

 


Mennyire ért egyet a következő állítással? (Összes megkérdezett, %)
- A civileknek nem elég az utcán demonstrálniuk, hanem össze kell fogniuk az ellenzéki pártokkal



Mennyire ért egyet a következő állításokkal? (Összes megkérdezett, %)
- Nem az utcán kell véleményt nyilvánítani, vannak megfelelő csatornák arra, hogy a szakmák képviselői elmondják a véleményüket a törvényhozás számára
- A politikai színtéren politikusok tudják hatékonyan képviselni a problémákat, ha a civilek magukra vállalják ezt a feladatot, akkor kudarcba fog fulladni a próbálkozásuk
- Fontos, hogy kiállnak az emberek a véleményük mellett és a nyilvánosság előtt kimondják a problémákat

 


A Publicus Intézet legfrissebb, a Vasárnapi Hírek számára készített kutatásának módszertana:
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2016. április 8–12. között.
A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1000 fő került.
A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3,1 százalékpont.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!