Spielberg azóta is követi ezt a logikát, de ahogy öregszik, egyre kevésbé vágyik vagy merészkedik arra a játszótérre, ahol a kommersz homokvárak épülnek. Most már olyan státuszt élvez, hogy a művészi integritás zászlaja alatt készülő filmjeihez is kitapossa magának a száz- és kétszázmilliót, és természetesen fenntartja az utolsó vágás jogát. Ilyen kivételes helyzetben rajta kívül talán nincs is rendező ebben a városban. Csak az a kérdés, hogy a Lincoln című történelmi dráma kapcsán Spielberg élt vagy visszaélt ezzel a kivételes lehetőségével.

– Kezdjük ezzel. Létezik egy intellektuális Steven Spielberg és egy másik, aki ott maradt a kamaszkorban. Hogy férnek meg egymással?

– Nem szedek rá semmit. Lehet, hogy a pályám kicsit skizofrénnek tűnik, de nem vagyok tudathasadásos. Egyes filmjeim jönnek maguktól, és vannak olyanok, mint a Schindler listája meg a Lincoln, amibe belegebedek. Aki végigülte a Lincolnt, tudja, mekkora munka van benne. Kell hozzá figyelem, türelem, szeretet, szellemi energia. A legtöbb filmemnél csak annyit kérek a nézőtől, dőljön hátra és hagyja, hogy elringassam. A Lincoln más eset. Itt kezet nyújtok, hogy gyere velem, tanulj velem, hallgasd végig Tony Kushner forgatókönyvíró gyönyörű dialógusait, élvezd a fantasztikus alakításokat és légy a partnerem ezen a csodálatos úton, ahol rengeteget tanulhatsz a politikáról. Közben persze szórakozol is, izgulsz is, és egy csomó mindent megtudsz egy emberről, akiről 1930-ban készült utoljára film Henry Fondával.

– Kellő ízléssel és politikai megfontolással az amerikai elnökválasztás másnapjára, november 7-re engedélyezte a Lincoln világpremierjét, melyre az American Film Institute fesztiválja keretében kerül sor. Logikus, mert ugyan nincs polgárháború, de Amerika legalább annyira megosztott, amennyire Lincoln idején volt.

– Politizáló filmekre mindig szükség van, de a Lincoln szerintem nem pusztán politika. Lincoln ennek az országnak a legrosszabb, legnehezebb, polgárháborús korszakában volt elnök. Keményebb időszak volt ez, mint a világgazdasági válság vagy a II. világháború. Az én filmem nemcsak politikai thriller, hanem olyan alkotás, amely kritikus szemmel értékeli Lincolnt, aki nélkül ma nem élveznénk a polgárjogainkat, sőt, nem lennénk egységesek és nem töröltük volna el a rabszolgaságot. Ezért mondom és hirdetem, hogy Abraham Lincoln az Egyesült Államok legnagyobb elnöke volt. Ami pedig a párhuzamokat illeti, a polgárháborút ma ideológiai fronton vívjuk, a társadalom rettenetesen megosztott, és az indulatok nagyon magasra csapnak, de hál’ istennek vér nem folyik.

– Hogy jellemezné Amerikát Lincoln, ha ma élne?

– Hogy pont olyan, mint az ő korában. Semmi nem változott.

– Mit gondol, republikánus lenne vagy demokrata?

– Lincoln republikánus volt, és ez ma elég furán hangzik. De 1865-ben a republikánus párt volt liberális és progresszív, a demokrata párt pedig konzervatív. 150 évbe telt, mire helyet és filozófiát cseréltek.

– Mit tanulhat Lincolntól a mai nemzedék?

– Ezt a filmet levetítjük tanároknak és diákoknak. Már elkezdtük, és nagyon érdekes dolgokat tapasztaltunk. A srácok szomjasan itták, és főleg az tűnt fel nekik, hogy Lincoln milyen türelmes ember volt, mekkora szenvedéllyel vetette bele magát abba a küzdelembe, amit fontosnak tartott, és hogy nem csak az érdekelte, hogy szavazatokat szerezzen, hanem az ember véleménye is. És azt is rögzítették, hogy milyen mélyen érző és gondolkodó ember volt. Észrevették, hogy Lincoln sokszor azért beszélt olyan sokat és olyan szenvedélyesen, mert közben saját magát akarta meggyőzni vagy lebeszélni. Sok diák mondta, milyen jó lett volna ott lenni abban a szobában, ahol a nagy dolgok születtek és eldőlt Amerika jövője.

– Ezt szerepet eredetileg Liam Neesonnak szánta. Hogy került a képbe Daniel Day-Lewis és hogyan választotta ki a többi színészt?

– Szakmailag életem eddigi legnehezebb dolgával kerültem szembe. Egy csomó színészt szedtem össze a New York-i színházakból, és van köztük nem egy, akit a néző sose látott. Daniel egy másik kategória. Vele egészen különleges kapcsolatom volt. Órákat beszéltünk át, miközben a stáb már rég az igazak álmát aludta. Soha nem találkoztam még színésszel, aki ennyi szenvedéllyel és tisztelettel kezeli a szerepét, a témát, a történelmet. Hadd mondjak egy példát. Én nagyon gyorsan forgatok, mert hiszek abban, hogy egy forgatásnak lüktetnie kell, különben elalszik. Mindegy, milyen filmről van szó, az Indiana Jonesra és a Lincolnra éppúgy áll. És azt vettem észre, hogy az átállásoknál a színészek nem mozdulnak és nem váltanak témát. Nem akartak kiesni a szerepükből. Életemben nem fordult még ilyen elő. És ez annyira hatott rám, hogy elkezdtem szégyellni magam és irigyelni a kollégákat. Mindenki tudja, hogy lazán öltözöm, mikor forgatok, de itt egy belső kényszer hajtott, hogy levegyem a baseballsapkát és háromrészes öltönyben kezdjek bejárni a forgatásra. Ez persze Danieltől eredt, teljesen átitatta a levegőt.

Los Angeles, 2012. november

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!