A bukásoknak két oka van: ha meglépték a fájó, de elkerülhetetlen meg­szo­rí­tá­sokat, és ha nem. Ebből is látszik, aligha van ma vezető Európában, aki biztonságban érezheti pozícióját.

Brian Cowen, az elsô bűnbak

Az első európai miniszterelnök, aki a gazdasági válság miatt lemondani kényszerült, az ír Brian Cowen volt. A posztot 2008 májusától idén januárig betöltő kormányfő nemcsak ezzel írt történelmet, hanem azzal is, hogy a valaha volt legnépszerűtlenebb po­­litikusok közé került, mikor 8 százalékos tetszési indexszel távozott a hatalomból. Az utálatra azonban Cowen nem biztos, hogy rászolgált. Igaz, hogy az ő regnálása alatt omlott össze a bankrendszer, amelyet csak a GDP egyharmadának megfelelő, azaz 85 milliárd eurós IMF–EU-mentőcsomaggal lehetett talpra állítani, amiért cserébe komoly megszorító programot kellett a kormánynak vállalnia. Ám ez valójában, amit a függetlenségükre olyan kényes írek össznépi megaláztatásként fogtak fel, a több évtizedes politika – amely korábban lehetővé tette Írország csodálatos gazdasági fejlődését – világválság miatt bekövetkezett kudarca volt.

José Socrates, a meghazudtolt bölcs

Portugáliának nincsen szüksége az IMF és az EFSF segítségére, hogy elkerülje az államcsődöt – jelentette ki José Socrates – akkor már csak – megbízott miniszterelnök április 4-én, majd két nappal később az ország nemzetközi segítséget kért. A 78 milliárd eurós mentőcsomag körüli színjáték az államot 2005 óta irányító politikus politikai pályafutásának már csak az utolsó felvonása volt, hiszen Socrates egy hónappal korábban lemondani kényszerült, miután egy év alatt a negyedik költségvetési tervezetét sem tudta elfogadtatni a portugál törvényhozással. Arról, hogy a kormányzati túlköltekezés, gyanús közbeszerzések és az uniós források elsikkasztása nem Socrates alatt vált általános gyakorlattá, hanem a demokratikus váltást hozó 1974-es „szegfűs forradalom” óta jellemző volt Portugáliára, a szavazók elfelejtkeztek. Szerencsére, azonban megvan már az újabb bűnbak, akit az azóta bevezetett megszorításokért okolni lehet: az új miniszterelnök, Pedro Passos Coelho.

Iveta Radicova, aki pályát tévesztett

Nem nekem való – tömören így lehetne összefoglalni a ma már csak ügyvezető szlovák miniszterelnök, Iveta Radicova véleményét a politikáról. Radicova, akinek korábban fényes jövőt jósoltak, abba bukott bele, hogy a négypárti koalíció nem értett egyet Szlovákia hozzájárulásával az euróövezet mentőcsomagjához (EFSF). A pénzügyi segítségről szóló döntést a kormányfővel szembeni bizalmi szavazással kapcsolták össze, amelyen vereséget szenvedett. Nemrég bejelentette, hogy a március 10-i előrehozott választások után kilép a pártból, amiről sokan azt hitték, azért teszi, hogy indulhasson a 2014-es elnökválasztásokon, azonban a múlt héten egy tévévitában ezt is megcáfolta azzal az indokkal, hogy a polgárok egyszer már nemet mondtak neki. „Amikor a plénum előtt ültem, és hallgattam az ellenzékieket, azt vártam, hogy kinyílik az ajtó, belép Stano (a miniszterelnök elhunyt férje, ismert szlovák humorista), kézen fog, és azt mondja, gyere innen, nem ide tartozol” – idézte fel Radicova egy interjúban a bizalmi szavazást.

Borut Pahor, a szókimondó

Rekordmagasságba, 7,4 százalékra emelkedtek péntek délutánra a tízéves szlovén államkötvények hozamai azután, hogy három nagy hitelminősítő intézet is lejjebb sorolta az országot. Az ügynökségek gyengének találták a bankrendszert és kedvezőtlennek a gazdasági kilátásokat, de döntésben feltehetően az is nagy szerepet játszott, hogy az egykori férfimodellből lett kormányfő, Borut Pahor megbukott a szeptember végi bizalmi szavazáson. Szlovéniában tavasszal több népszavazást is tartottak a reformintézkedésekről, de ezeket sorra elutasították, ami végül a kormánykoalíció szakadásához vezetett. A bizalmi szavazás előtt azt azért még elfogadta a parlament, hogy megemeljék az ország hozzájárulását az EFSF-hez. Az előrehozott választásokat december 4-én tartják, ahol Pahornak nincs sok esélye, mert a gazdasági problémák csak az egyik okot jelentették a népszerűtlenségére: a politikus és pártjának korrupciós botrányai, illetve a miniszterelnöknek az udvariatlanság határait súrolóan szókimondó nyilatkozatai sokat ártottak a hírnevének.

José Luis Rodríguez Zapatero, az elegáns

Majdnem biztosra vehető a spanyol miniszterelnök, José Luis Rodríguez Zapatero pártjának, a Spanyol Szocialista Munkáspártnak a veresége a jövő vasárnapi választásokon. Zapatero a tavaszi tartományi választások után, ahol 10 százalékponttal megelőzte őket a konzervatív Néppárt, elegánsan kijelentette, hogy nem indul újra a kormányfői posztért. Ezzel valamennyire sikerül elkerülnie az áldozatszerepet, ugyanis a jelenlegi miniszterelnök-helyettest, Alfredo Pérez Rubalcabát fogják a szavazók minősíteni, ha a közvélemény-kutatások beigazolódnak, és a szocialisták legalább 15 százalékponttal kevesebb voksot kapnak a konzervatívoknál. A várható vereség nem meglepő. Nyugat-Európában a spanyol társadalom szenvedi meg a legjobban a válságot: a munkaképes korúak ötödének, majdnem 5 millió embernek, és a fiatalok 45 százalékának nincsen állása. 1,4 millió családban egyetlen kereső sincs, ezért bármilyen szomorú is, de nem véletlen, hogy a kampány legfőbb témája az: csökkenti-e az új kormány a segélyeket?

Jeórjiosz Papandreu, a leleményes

Viharos gyorsasággal követik egymást az események Görögországban: egy hete még arról lehetett hallani, hogy Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök megnyerte a bizalmi szavazást azután a rendkívül rövid időn belül elvetett ötlete után, hogy bocsássák népszavazásra azokba a megszorításokat, amiért cserébe az EU hajlandó megmenteni az országot az államcsődtől. A diadal azonban csak néhány napig tartott, mert szerdára Papandreunak is egyértelművé vált, hogy távoznia kell a hatalomból. A beszédében, amellyel a döntést megindokolta, azért ismét kitett magáért a 2009-ben beiktatott kormányfő: azt mondta, hogy miniszterelnökként jó munkát végzett, mert Görögország elkerülhette az államcsődöt. Az értékelés maradjon az utókorra, de talán sokat elárul a helyzetről, hogy az új szakértői kormány vezetője, Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank volt alelnöke amint letette a hivatali esküt, kijelentette, alá fogja írni a 130 milliárd eurós újabb mentőcsomagot és végrehajtja az ehhez megkövetelt reformokat.

Silvio Berlusconi, a korosodó playboy

Az 54. bizalmi szavazáson bukott csak el Silvio Ber­lus­coni olasz miniszterelnök. A médiacézárrá avanzsált korábbi porszívóárus és bárénekes – aki ma 6,5 milliárd eurós vagyonával Olaszország egyik leggazdagabb embere – politikai karrierje is páratlan: a három ciklus alatt eltöltött tízévnyi hivatali idejével az ország leghosszabb ideig hatalomban lévő miniszterelnöke címével is büszkélkedhet. Az utóbbi időben azonban leginkább (szex)botrányaival került címlapra. Bár sokáig úgy tűnt, a – saját szavaival –: unga-bunga partikat is sikerül túlélnie, az euróövezet válsága most kifogott az olasz self-made manen. A GDP 120 százalékát is meghaladó államháztartási hiány, az állampapírok rekordmagasságba, 6,77 százalékra szökő kamatlába és az IMF vezérigazgatójának megjegyzése, miszerint az olasz megszorító csomag hitelessége megkérdőjelezhető, az örök túlélő pozícióját is megingatta. Pénteken a Szenátus elfogadta a többek között nyugdíjkorhatár- és benzináremelést, illetve privatizációt tartalmazó csomagot, tegnap pedig az alsóház hagyta jóvá a programot. Ha minden a tervek szerint halad, Berlusconi távozása után akár már ma ki is nevezik a szakértő kormány vezetőjét, Mario Monti közgazdászt. Monti Berlusconi ellentéte: két cikluson át volt európai biztos, szakértelme és elszántsága miatt csak „Super Marióként” emlegették.

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!