Nem a most véget érő évtized, hanem az egy évtizede elkezdődött évszázad birkózásának mondja a The Economist Kína és India világgazdasági versengését. A végkifejletet most lehetetlenség megjósolni, annak ellenére, hogy Kína az abszolút számokat tekintve éppen az idén nyáron előzte meg Japánt s lett a globális gazdaság második helyezettje az Egyesült Államok után.
De ez az ország – Indiával együtt – mégis a szegények közé tartozik, az egy lakosra vetített mutatók tekintetében messze elmaradnak a fejlettektől. Az évtized, amelytől napokon belül végleg elköszönünk, mégis ez utóbbiaknak hozta el a legnagyobb megpróbáltatást, alighanem a legfájdalmasabbat a harmincas évek válsága óta. A 2008-as ingatlanpiaci roppanással kezdődő amerikai megbicsaklás szinte pillanatok alatt görcsöt okozott az egész nyugati világban. Ha majd száz év múlva megvizsgálják a 21. század első évtizedének gazdasági krónikáját, ez a válság alighanem kiemelt helyet kap, még akkor is, ha a legfrissebb adatok a kilábalás reményével kecsegtetnek. Ha így lenne, annyi máris megállapítható, hogy elgörbült a párhuzam az 1929–33-as válsággal, mert most mintha hamarább térnének magukhoz a piacok, mint egykoron. Az előzetes adatok szerint a világgazdaság öt százalékkal bővült ebben az évben, és ez messze jobb adat, mint amit a mindentudó – vagy ennek látszatát keltő – elemzők egy esztendeje jósoltak. A globális szám persze sok mindent eltakar, de úgy fest, hogy az Egyesült Államok elkerülte a két számjegyű visszaesést, és ami ennél izgalmasabb, a kibontakozást olyan makrogazdasági eszközökkel kereste és keresi, amelyek nem a takarékosságon, hanem éppen adócsökkentésen és egyéb pénzinjekciókon alapulnak. Vagyis „serkentő szteroidokat” fecskendez a gazdaságba, miközben Európa és az euró-övezet – ha nem is egységesen és Nagy-Britanniától Németországig jelentős eltérésekkel – a költségvetési szigor felé, tehát az amerikaitól eltérő irányba lép. És így – bár erősen leegyszerűsítve – máris megleltük az évtized világgazdasági eseményeinek három fő színhelyét: a feltörekvő piacokat – benne Kínával és Indiával –, Amerikát és az euróövezetet. Alapvetően tőlük függ, milyen lesz a folytatás, a két évvel ezelőtt kisiklás után valóban haladni, netán robogni tudnak-e a globális gazdasági motorok. Minden görög, ír és egyéb válság ellenére és a német növekedésnek tulajdoníthatóan már ebben az évben javultak az euróövezet mutatószámai, s az elemzők jelentős része – magam is így gondolom – nem tartja reálisnak az euró eltűnéséről terjedő Kasszandra-jóslatokat. Sokkal reálisabbak azok a jövendölések, amelyek szerint a következő évtizedben a mostaninál jóval nagyobb szerepet kapnak a világgazdasági színpadokon a feltörekvő piacok. A 20-ak csoportjának több tagja – Brazíliától Dél-Afrikáig és Indonéziától Dél-Koreáig – epizodistákból egészen fontos szereplővé léphetnek elő. Nem kell leírni sem Amerikát, sem Európát, de már nyugodtan föl lehet írni a csendes-óceáni térséget és Latin-Amerikát. A háromszögből még nehezen kiszámítható sokszögek formálódhatnak a világgazdasági geometriában, de a most kifutó évtizednek van mindenkihez szóló tanulsága is: sem a költségvetés egyensúlyáról, sem az adósság mértékéről nem lehet büntetlenül elfelejtkezni.
És ez minden geometriai ábránál maradandóbbnak látszik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
