Minden jel szerint január végén a magyar miniszterelnök Moszkvába látogat.
Az többé-kevésbé sejthető, hogy milyen témák kerülnek a megbeszéléseken terítékre, ám azt, hogy mennyire lesz eredményes a tárgyalás és sikeres a magyar fél, nehéz megjósolni. Nyilván téma lesz a Déli Áramlat ügye éppúgy, ahogy a rövidesen lejáró hosszú távú gázszerződés újrakötésének kérdése is. Valószínűleg szó esik majd a paksi atomerőmű felújításáról, illetve bővítéséről is. Mindhárom kérdés elsősorban Magyarország számára fontos, míg Moszkvát igazán csak az orosz–olasz irányítás mellett telepítendő gázvezeték-építés foglalkoztatja. Aligha tévedünk, ha azt feltételezzük, hogy orosz részről azért készek fogadni a magyar kormányfőt, mert ebben a kérdésben szeretnének tisztázni még néhány részletet. Annál is inkább fontos ez ma Moszkvának, mert hosszú kivárás után végre elszánták magukat és tavaly decemberben hivatalosan is hozzákezdtek a vezeték telepítéséhez. Sokáig lebegtették e döntést, de mert nem sikerült megegyezniük Kijevvel, mégiscsak útjára bocsátják a drága projektet. Eközben az is eldőlt, hogy a vezeték európai szakaszának csak az északi ága épül meg és ez az ág áthalad majd Magyarországon. Budapest egy ideje nem lehetett biztos ebben. Ez azért vált egy időre kérdésessé, mert 2010–2011 idején Moszkvának sikerült kormányközi megállapodásokkal Horvátországot és Szlovéniát is a projekthez kapcsolnia, vagyis a politikai feltételek adottak voltak ahhoz, hogy a megépülő magisztrális vezeték tőlünk délre haladjon el. Szerencsére nem ez történt, bár az előjelek nem voltak kedvezőek. Főként azok után nem, hogy néhány hónapja a Gazprom bejelentette: nem tart igényt a magyarországi gáztározó-kapacitásokra.
Abban, hogy Moszkva végül mégiscsak mellettünk döntött, valószínűleg több körülmény is közrejátszott. Egyrészt a még mindig jelentős oroszországi magyar gázvásárlás. Ez – bár az utóbbi néhány évben jelentősen csökkent – még mindig 6,3 milliárd köbmétert jelentett tavaly is, ami lényegesen nagyobb mennyiség, mint a balkáni térség államainak vásárlásai. Másrészt Magyarország a Fidesz fordulata után immár nem jelent politikai kockázatot a Déli Áramlat jövőjét illetően, hiszen a ma ellenzékben lévő szocialisták voltak azok, akik az első megállapodásokat a tervezett vezetékről aláírták. Következésképpen, ha 2014-ben kormányváltásra kerülne sor, Moszkva akkor sem kerülne bizonytalan helyzetbe: a vezeték szabad „átjárhatósága” nem ütközne politikai, műszaki, avagy üzleti akadályokba. Nyilván ezt a körülményt is mérlegelték a Kremlben. Túl mindezen, a Gazprom Magyarország melletti döntésében az is közrejátszhatott, hogy nálunk valóban jelentős gáztározó-kapacitások állnak rendelkezésre. Alakulhat még úgy az európai gázpiaci helyzet, hogy Moszkvának mégiscsak szüksége lehet e kapacitásokra. Valószínűleg ezt a körülményt is számításba vették.
Az kétségtelen, hogy az Orbán-kormány Déli Áramlat ügyében tett 2010-es nyári fordulata helyes volt. E fordulat több tekintetben is szolgálja a magyar politikai közösség érdekét. Egyfelől – ahogy ez már a Gyurcsány-kormány idején is világosan látszott – a Déli Áramlat megépítése jelentősen növeli Magyarország energiaellátásának biztonságát, másfelől pedig komoly tranzitdíjbevételekhez juttatja az országot. Noha a Déli Áramlat kapcsán maradtak még nyitott kérdések, de mert mindkét fél érdekelt a megegyezésben, így e tekintetben valószínűleg eredményesen tárgyal majd a magyar kormányfő. Ennél jóval keményebb diónak ígérkezik a hosszú távú gázszerződés újrakötésének ügye. Itt mindenképpen jó lenne a korábbiaknál kedvezőbb szerződési feltételekhez jutni, ám e „történetben” nem látszódnak a magyar pozíciókat erősítő aduk. Ilyen adu lehetett volna az orosz kézre került MOL-részvénycsomag, ám annak mindennél fontosabbnak ítélt visszavásárlásával az Orbán-kormány elveszítette azt az eszközét, amellyel talán érdemi preferenciákat tudott volna kialkudni. Most viszont nincs semmi a kezében, mert a paksi atomerőmű felújításának, illetve bővítésének terve nem ilyen. Már csak azért sem, mert a manapság 2000-4000 milliárd forintra becsült beruházás finanszírozása egyelőre csak hitelből képzelhető el. Úgy azonban nehéz meggyőzően alkudozni, hogy mindeközben a beruházás hitelezését – részben, avagy egészében – Moszkvától várjuk el. A Kreml az utóbbi időben egyébként is felettébb óvatossá vált az efféle ügyekben. A globális pénzügyi válság első hullámának súlyos következményei nyomán ezerszer is meggondolják, hogy hol hajtsanak végre jelentős akvizíciókat, illetve hitelkihelyezéseket. Mindebből pedig az következik, hogy komoly meglepetést jelentene, ha e két utóbbi kérdésben Orbán sikerrel járna. De lehet, hogy csodák mégiscsak vannak…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!