Pénzes madzagon rángatja a kormány a legnagyobb, egységes szavazói csoportot.
- A nyugdíjcsökkentés túl veszélyes, marad a „kiszorítás” vagy a korhatáremelés.
- 12–18 ezer forintot kellene havonta spórolni a tisztességes „túléléshez”.
Melyik az a választói csoport, amelyik brutálisan nagy, tagjai azonos élethelyzetben léteznek, és egységes üzenetekkel mozgósítható? A válasz: a nyugdíjasok. Ők adják a csaknem 8 millió szavazópolgár több mint negyedét. A statisztikák szerint 2,1 millióan jogosultak öregségi ellátásra.
Persze joggal gondolhatná bárki, hogy a legtöbb európai országban ez a helyzet, pedig nem. Ugyanis a honi nyugdíjas egyedülálló: a vén kontinens idős emberei közül a magyarok függnek leginkább az államtól. A hazai „szépkorúak” bevételének 88,8 százalékát a nyugdíj adja. (Európában csak két jóléti államban – Ausztriában és Belgiumban – 80 százalék fölötti ez az arány.) Ráadásul a függőség egyre erősebb: alig egy éve még 86 százalékkal részesedett az állami apanázs a nyugdíjas bevételből. Ez két tényezőnek tudható be. Egyrészt az utóbbi években megugrott a nyugdíjba menők száma, miután a kormány megengedte, hogy a 40 évet ledolgozó nők kapásból „letehessék a munkát”, és ne kelljen az öregségi korhatár betöltéséig robotolniuk. Másrészt a nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó adószabályok egyre keményebbek, így egyre kevesebben vállalnak „kiegészítő” munkát. Ám hiába eltérő a két ok, az eredmény ugyanaz: nincs előtakarékoskodás, nincs pluszbevétel. Van viszont az említett „extrafüggés” – ami leginkább csuka fogta róka.
Tény, ha a büdzsé megszorít, akkor azt rögvest megérezhetik a nyugdíjasok, ahogy azt is, ha drágul az élet. Viszont ha az idősek elégedetlenek, rögvest szorulhat a kormánypárt, például bukhatja a választásokat. Nem véletlen, hogy a 3150 milliárdos nyugdíjkasszát egyre hizlalja a kormány: a 2016- os büdzsé például 140 milliárddal volt nagyvonalúbb, mint a 2015-ös
Csakhogy eddig azért futotta az alap „felpumpálására”, mert ide folyt be a 2010-ben einstandolt magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárd forintos vagyonának egy része. Mára azonban ez a hatalmas összeg felszívódott (nagyobbik részéből államadósságot próbált törleszteni a kormány, sikertelenül).
Ha továbbra is szinten kívánja tartani a kabinet a nyugdíjkasszát, akkor három dolgot tehet. Pluszpénzt tol a rendszerbe – ám ez a kötelezően alacsonyan tartandó költségvetési hiány (uniós elvárás) miatt nem valószínű, hiszen piciny a büdzsé tartaléka. Vagy: csökkentheti a nyugdíjak mértékét, ám ezzel komoly szavazatvesztést kockáztatna. A harmadik eset pedig az – és így mérsékelhető lenne a politikai kár – ha egyes csoportokat kitol a rendszerből (ezt tette a rokkantnyugdíjasokkal), vagy épp megemeli a nyugdíjkorhatárt. Ám az említett állami függőséget egyik módszer sem lazítja.
Hosszú távon – és ez a büdzsé érdeke is – az segít, ha erősödik az öngondoskodás. A különböző számítások szerint 2040-re a demográfiai bajokkal küszködő állam (majdnem két eltartott jut egy keresőre) a mai fizetések legfeljebb 40-60 százalékát tudja odaadni nyugdíjképpen. Ha valaki tartani szeretné a mai ellátási szintet, akkor havi 12-18 ezer forintot kellene valamilyen megtakarítási konstrukcióban félretennie.
Csakhogy ez az összeg majdnem a minimálbér negyede-ötöde, a 160 ezer forintos nettó átlagbérnek pedig körülbelül 10 százaléka. Egy kevésbé jól kereső ember nehezen termeli ki ezt a summát – azaz már most borítékolható, hogy a következő generációk is a kormány foglyaivá válnak, akiknek nyugdíja a mindenkori kampányszempontok alapján alakul.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!