Tarthatatlan bérek: fizess vagy megyek!

Béremelés nélkül elhasalhat a magyar gazdaság, szakmák tűnhetnek el. - A kivándorlás és a közmunka a baj – de a kormányt ez nem érdekli. - A szocialisták jót javasoltak, de rosszkor és rosszul.

Nyolcvanezer forinttal csökkent a nettó éves jövedelem 2006 óta a KSH szerint, azaz sok-sok ember akad, aki egy havi fizetésének megfelelő összeget veszített el az utóbbi kilenc évben. A durvuló adóterhelés, illetve az állami ellátások kurtítása ennél is jobban megtépázta az életszínvonalat, nem csoda, hogy aki teheti, az külföldön keresi a boldogulását – legyen szó egyetemet végzett szakemberről vagy éppen segédmunkásról. A „külföldre özönlés” hatását súlyosbítja a közmunka: a drámaian alacsony bérek miatt egyre többen választják a csak nettó 51 ezer forintot biztosító (utazási költséggel stb. nem terhelt), ám stabil közfoglalkoztatást. Ez a két jelenség pedig a falnak viheti a gazdaságot, ugyanis egyszerre okozhat munkaerőhiányt, illetve vetheti vissza a fogyasztást. Normál esetben, ha az emberek nem vásárolnak, akkor a cégek költségcsökkentéssel reagálnak: például visszaveszik a bérköltségeket (kirúgás, fizetéscsökkentés), és így élnek túl. Most azonban nem ilyen egyszerű a képlet: ha a vállalkozások nem emelik a fizetéseket, akkor egész biztosan lehúzhatják a rolót, hiszen nem lesz, aki termeljen.

Piaci kényszer

Nem véletlen, hogy Zsiday Viktor befektetési tanácsadó azt jósolja: mintegy 4–8 százalékos béremelés jöhet, ami érdemi, hiszen nem eszi meg az 1-2 százalékos infláció. Bár számokat nem mondott, Rolek Ferenc szerint is a béremelés az egyetlen út. Ahogy a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke mondta: megkerülhetetlen piaci kényszer. Ha minden egy ideáltipikus forgatókönyv szerint zajlik, akkor az összes gazdasági szereplő egyszerre tornássza majd feljebb a kereseteket, így a költségnövekedést ellensúlyozza a fogyasztásnövekedés, hiszen mindenkinél több pénz marad. Csakhogy erre kevés az esély. Egyrészt számos vállalat elbocsátásokból fedezheti majd a béremelést (kisebb, de jól fizetett szakembergárda), másrészt számos vállalkozás – főleg a kisebbeké – anyagi helyzete csapnivaló, harmadrészt számos olyan állami terület van (például szociális ellátás, egészségügy), ahol „nem folyik termelés”, azaz fogyasztásnöveléssel nem ellensúlyozhatók a többletköltségek.

Az államnál pattog

Azaz a jelek szerint elsőként az államnak kellene lépnie. Az egyik mód az, hogy nem növel vagy éppen elenged adókötelezettséget és járulékokat, feltéve, hogy a munkáltatók az így náluk maradó pénzt béremelésre fordítják. A másik módszer az, hogy az állam kényszeríti ki a béremelést. Amelyik cég vagy intézmény a költségvetés alá tartozik, ott mi sem könnyebb, egy „rendelettel” újraszabályozhatóak a fizetések. És ez rengeteg embert érint, hiszen a kormányzati szektor a magyar munkaerő-állomány 18 százalékát dolgoztatja, míg az állami vállalatok az 5 százalékának adnak kenyeret (ez majdnem egymillió munkavállaló, vagyis minden negyedik magyar az államnak dolgozik, és ez az arány az egyik legmagasabb az Európai Unióban). A versenyszférában már árnyaltabb a helyzet: itt a minimálbér kigyúrásával, illetve az adórendszer újraszabályozásával serkentheti béremelésre a piaci szereplőket a kormány.

Csakhogy az eddigi gyakorlat azt mutatja: az Orbán-kabinetnek esze ágában sincs érdemben átalakítani a bérviszonyokat. A minimálbért ugyan a 2010-es 73 500 forintról 2015-re 105 ezer forintra „fújta” a kormány, de a mintegy 43 százalékos emelés lufi, ugyanis csak a bruttó összeg kerekedett ki ennyire, a nettó alig 14 százalékkal lett több (60 236 forintról 68 775). Ami a közszférát illeti, ott a kormány gyakorlatilag befagyasztotta 2010 és 2014 között a béreket, érezhető emelést csak a védelmi szervek, illetve a közigazgatás tagjai kaptak (ha úgy tetszik, az erőszakszervezetek és az apparátus), a szociális feladatokat ellátó állami alkalmazottakat viszont szinte éhezésre ítélte a hatalom (lásd táblázatunkat). Továbbá a kiskeresetűek helyzetének jobbítása érdekében sem tett semmit a kormány, pontosabban elvett tőlük – noha ők adják a munkavállalók többségét.

Csak tetézi

Így többé-kevésbé borítékolható, hogy a kabinet nem nyom jelentős pénzeket sem a munkaerőpiac felpezsdítésébe, sem a bérek felpumpálásába. Ezt támasztja alá, hogy a kormány stratégiai célja a közfoglalkoztatás: idén 270 milliárd forintot biztosít a közmunkára, ebből az összegből hivatalosan 213 ezer ember dolgozhat egész éven át. Jövőre 340 milliárd forint lesz a keret, és legalább 240 ezer embert kíván a kabinet folyamatosan foglalkoztatni. Azaz a kabinet csak fokozza a bajt, hiszen amit az elvándorlás a „szakikból” meghagy, azt – legalábbis vidéken – elviheti a közmunka.

Érdemi alternatívát egyelőre az ellenzék nem kínált, miközben az oppozíció hetente beszél a dolgozói szegénységről, a vidéken már tetten érhető családos hajléktalanságról. Egyedül az MSZP elnöke rukkolt ki egy rosszul időzített (a menekültügy vihara simán elmosta), kevéssé alátámasztott fizetésemelési javaslattal. A tervezet legalább nettó 150 ezer forintot fizetne a közszféra munkavállalóinak (legalább háromévnyi munkaviszony után), minimum 175 ezerrel honorálná a főiskolát végzettek tevékenységét, illetve legalább 200 ezer forint járna annak, akinek egyetemi diplomája van. Egyebekben pedig minden közszolgának 50 százalékkal emelné a fizetését.

Honnan az annyi?

A szocialista javaslatra Lázár János nem tudott ráígérni, a Miniszterelnökség vezetője csupán annyit mondott, a 80-100 ezer forintot kereső közszolgák egy részének 20-50 százalékkal emelhetik meg a fizetését, ez kijön 25 milliárdból. Az MSZP elképzelése szakértők szerint 300-360 milliárd forintot emésztene fel (a közszféra bérköltségét mintegy tizedével hizlalná). A szocialisták úgy érzik, erre találtak fedezetet – úgy számolnak, évi 1800 milliárd forint jön össze a gazdaság 2,5 százalékos növekedéséből, a feketegazdaság kifehérítéséből, az adó- és vámhátralékok behajtásából, illetve az állami funkciók lefaragásából. A gazdasági növekedés generálta adóbevételeket természetesen nem lehet teljes egészében e célra fordítani, a gazdaságot eddig minden kormány sikertelenül próbálta kifehéríteni, ahogy a hátralékokat sem sikerült eddig beszedni.

Ennek ellenére az MSZP felvetése reális igény, hiszen a közszféra dolgozóinak egy része a dolgozói szegénység zónájában „lakik”, illetve ugyanazt az életet éli, mint akiknek segítenek – lásd: szociális munkások. És tagadhatatlan: igenis van forrás a költségvetésben – például nem kellene átvállalni az idén 80 milliárd forinttal kitömött MTVA majdnem 50 milliárdos friss adósságát. Nem kellene 350 milliárd forintot fordítani a profi sportra (ebből csak 50 milliárd a taofelajánlás). Nem kellene 25 milliárd forintot eltapsolni kormányzati kommunikációra. Nem kellene mintegy 2 milliárd forintért felállítani a kormány világképét alátámasztani hivatott történeti intézeteket. És nem kell 200 milliárdért bankot venni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!