A bérek szintje átlagosan összhangban van a gazdaság termelékenységével, sőt némiképp „túlárazottak” is a fizetések – ez egy roppant fájó és népszerűtlen mondat Magyarországon.

De igaz. Annak ellenére, hogy a hazai melós jóval többet robotol, mint a nyugat-európai dolgozó; megélhetési költségei (leszámítva a lakhatási – és nem a rezsi! – kiadásokat) nem lényegesen kisebbek; nincs rosszabb bértárgyalási helyzetben. A jövedelmeket a termelékenység tartja alacsonyan: ugyanis az utóbbi tíz évben az ipar „kibocsátóképessége” stagnál. Sőt valójában romlott, hiszen úgy „fagyott be”, hogy a nagy autógyárak egymás után telepítik nagy termelékenységű üzemeiket. Azaz a munkavállalók mintegy 65 százalékát foglalkoztató kis- és középvállalatok egyre gyengébben produkálnak.

Ami a statisztikát illeti: egy magyar dolgozó egy munkaóra alatt 4567 forintnyi értéket állít elő, ez mintegy 16,8 dollár. A jelenség oka rémegyszerű: a hazai vállalatok a 2008-as válság berobbanása óta a fejlesztések kihagyásával éltek túl. Éppen ezért mára a 22-es csapdájának foglyai lettek.

Mivel a minimálbér emelését is gyakorta képtelenek kigazdálkodni – ezt mutatja, hogy a KSH szerint a megemelt járandóság januári bevezetése óta megugrott a részmunkaidősök száma –, így esélyük sincs arra, hogy képzett agilis munkaerőt vegyenek fel. Illetve a meglévő gárdát is nehezen tudják megtartani, mivel sokan engednek a külföldi bérek csábításának. Azaz a két legfontosabb oka a termelékenység stagnálásának a munkaerőhiány és az innováció „megúszása”. Utóbbin pedig – ha áttételesen is – az állami pénz segíthetett volna.

Magyarán: a zömmel uniós projekteket kivitelező nagyvállalatok fejleszthettek volna. De mivel nem volt versenyhelyzet (értsd: üzembiztosan kapták az állami megrendeléseket), nem tették. A túlárazások miatt ugyanis a kiöregedett/régi technikával végzett munkák is busás hasznot hajtottak. Persze a tőkeerős cégek menedzselhetnek egy modernizációt, csak akkor egy másik problémát kell leküzdeniük. Nevezetesen azt, hogy ki dolgozik a korszerű technológia alapján. Ugyanis a kormány – többek között – a hiányszakmákra koncentrálva próbálja átalakítani az oktatási rendszert. Csakhogy a jelenre fókuszál és nem törődik azzal, miképp alakul a helyzet mondjuk egy évtized múltán. Amikorra a robotizáció és a digitalizáció számos foglalkozást lenulláz. Az új eszközöket pedig az „összeszerelésre” tréningezett szakmunkások képtelenek lesznek használni. Következésképp a cégeknek – mire a jelenlegi iparhoz idomított dolgozók kijönnek az iskolából – újra munkaerőhiánnyal kell szembenézniük.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!