Kádár János jövő héten lenne 100 éves. Hihetnénk, tudunk már róla mindent. Aki átélte a neve fémjelezte korszakot, azért, aki nem, az pedig olvashatott róla eleget. Ám most mégis új életrajz készül, konferencia szerveződik örökségéről.
Kádár Jánost sok mindenért terheli felelősség, de miként Földes György történész, a Politikatörténeti Intézet vezetője, az új Kádár-életrajz szerzője lapunknak adott interjújában fogalmazott: ha a mai rendszer sikertelen, azért már nem a múlt a felelős.
– Kell-e szobrot állítani Kádárnak?
– Ezzel most nem tennénk jót senkinek sem. Szobrot akkor kell valakinek állítani, ha ez nem kavar fel rossz emlékeket, ha senkit nem sért önérzetében. Minden nemzetnek együtt kell tudnia élni a saját történelmével. Mi azonban – úgy tűnik – nem tudunk. De ebből nem következik az, hogy egy olyan nagy hatású politikust, mint Kádár János, a történelemtudománynak ne kellene beillesztenie a nemzeti történelembe.
– Horthynak a minap avatták fel a szobrát, és ugye ő sem volt kevésbé megosztó személyiség…
– Az egy másik történet, még ha tény is: egyikük sem riadt vissza az erőszak alkalmazásától, ha úgy hozta az élet. De nézzük a tevékenységük, a korszakuk végét: Horthyé Szálasi uralmával végződött, Kádáré a békés átmenettel. A politika minden irányzatának a nemzet és azon belül a saját hagyományai ápolásával kell törődnie – és nem a másik irányzat hagyományainak a megkérdőjelezésével. A történelemtudomány feladata pedig az, hogy a nemzetet reális önismerethez segítse.
– Nyilván ezzel a céllal szerveztek konferenciát 100. születésnapjára Kádárról és a 20. századi magyar történelemről. Mi újat tudnak még mondani?
– A tudomány minden korszakban újra felteszi a kérdéseit: hol a helye a nemzeti és az egyetemes történelemben egy adott korszaknak, személynek, ideológiának. A Kádár János születése óta eltelt 100 és a halála óta eltelt 23 év erre kényszerít minket. Tisztáznunk kell: fenntartható-e, amit eddig a tudomány megállapított, s van-e új kérdés, amit még nem sikerült megválaszolni. Kádár tevékenységét az utóbbi két évtizedben döntően arról az oldaláról világították meg, ami az előző rendszerben fedve maradt; a Rajk-perben, Nagy Imre kivégzésében, az 1968-as csehszlovákiai intervencióban játszott szerepe. A társadalom-, a gazdaság- és a külpolitikája vagy – amit én vizsgáltam –, a nemzethez való viszonyának alakulása sem kevésbé érdekes. Van még mit elemeznünk.
– És jutottak eddig nem tárgyalt felismerésre?
– Készítettünk egy kötetet Kádár János nemzetközi tárgyalásai címmel. Érdekes, hogy 1975 után már gyakorlatilag folyamatos vitában volt a szovjet külpolitikával az enyhülés, Helsinki ügyében. A szovjetek úgy gondolták, hogy ez a II. világháború utáni folyamat lezárása és szentesíti az ő 30 éve kivívott győzelmüket. Kádár pedig úgy tartotta, hogy ez a nyitásnak nagyon fontos része és a két rendszernek tényleg együtt kell élnie, bővíteni kell a nyugat–keleti kapcsolatokat, és ezért kész is volt sokat tenni.
– Új életrajzot is ír Kádárról. De kire is emlékezünk május 26-án a századik születésnapján? Arra, akit sokan diktátorként, a Szovjetunió bábjaként, Nagy Imre gyilkosaként tartanak számon? Vagy a szocialista tábor legvidámabb barakkjának építőjére, az enyhülés pártolójára?
– Ez mind Kádár volt, és mindenki, aki kiragadja a mozzanatok valamelyikét, ugyanarra a személyre emlékezik. Persze politikai szándékkal, a saját szemszögéből, hogy a nézeteit megerősítse vagy másokét cáfolja. Kádár János szerepe egy kicsit olyan ma, mint a focié, amiről mindenkinek nagyon határozott véleménye van. És elfogultan „zsűrizi” azokat, akik, mint jómagam, próbálják a Kádár-képet tudományosan megalapozni és árnyaltabbá tenni. Történészként kötelességem, hogy a maga egészében rekonstruáljam Kádár politikai személyiségét, amiben a kérdésben felsoroltak mind benne vannak, bár a bombasztikus jelzők használatát elkerülném.
–Sokak szerint, ami ma Magyarországon történik, az felidézi a Kádár-rendszer demokratikus centralizmusát, a paternalista, pártállami légkört. Mit gondol erről?
– Kádárt a hibáival együtt is jelentős politikusnak tartom, annak pedig még nincs itt az ideje, hogy Orbán Viktor politikusi teljesítményét értékeljük a nemzeti történelem szempontjából. A Kádár-éra egy nagy válsággal indult és egy másik válsággal ért véget, de a kettő között volt felívelő periódusa. Kísérletet tett az ország modernizálására és ugyanakkor egy igazságos társdalom kialakítására. Volt demokratikus deficitje és volt társadalmi „nyeresége” is. De az egész korszak a mai politikában, az Alaptörvény megfogalmazása szerint „bűnös”. Azt hiszem, nem volt még példa arra, hogy egy korszakot bármelyik ország alkotmánya bűnössé minősítsen, vagy ahhoz képest határozza meg önmagát. Huszonkét évvel a rendszerváltozás után már nem a Kádár-rendszeren kellene mérni a mostanit. És ha még mindig számtalan problémával küzd, ha sikertelen az új rendszer, azért már nem a múlt a felelős.
– De akkor miért hozzák elő annyiszor érvként, hivatkozás gyanánt a Kádár-rendszert?
– Azért, hogy az elmúlt bő évtized valódi problémáival ne kelljen szembesülni. Az MSZP kifejezetten kerüli a Kádár-rendszerre való utalásokat, annak hibáiért már a ’90-es évek elején bocsánatot kért és igyekszik elkerülni, hogy beletolják ebbe a történelmi csapdába. A Kádár-rendszerre hivatkozásra a jobboldalnak van szüksége. Az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben és preambulumában olyan egyoldalú, politikai célú kitételek szerepelnek a Kádár-rendszerről, amelyek szerintem történelmi és tudományos mércével mérve „könnyűnek találtatnak”.
– Ettől még igaz lehet: ma is Kádár népe vagyunk. Választást itt csak a biztonság ígéretével, az erőfeszítések alóli felmentéssel lehet.
– Talán egyetlen alkalommal, az MSZP 1994-es választási győzelmében hatott nagyon erősen a Kádár-korszak társadalma és értékrendje. Akkor olyasmit vártak a szocialistáktól, amit nem is tudtak teljesíteni: hogy egyesítsék a szocializmus és kapitalizmus előnyeit. Azóta az efféle remények elapadtak. Egy 2008-as felmérés szerint az akkor 30 év alatti fiatalok – tehát a Kádár-korszak végén vagy később született és szocializálódott 17-29 évesek – között nagyon erősen élnek a Kádár-rendszer értékei. A szociális biztonságot, a társadalmi mobilitást, a foglalkoztatási lehetőségeket ugyanúgy igényli a Kádár utáni nemzedék. A Fidesz nem a kádárizmus ígéretével állt elő, hanem az erős nemzeti középosztály kiépítésével. Kádár ezzel épp ellenkező nemzetfelfogást vallott: ő a népet akarta a nemzetbe integrálni. A múlt ma már csak arra szolgál, hogy a jobboldal azzal revolverezze a baloldalt, s próbálja a „történelmi vádlottak padjára” ültetni és ezzel kizárni a szocialistákat a választható politikai lehetőségek közül. Csak a tekintélyuralom az, amiben látszik némi hasonlóság. A Fidesz ugyan nemzeti egységről beszél, de közben a történelempolitikájával is a végletekig megosztja ezt a nemzetet. Nagy baj, ha a történelmet napi politikai célokra használják, mert így az emberek elveszítik a lehetőséget, hogy a reális történelmi önismeretük megóvja őket a nacionalista csábítással szemben.
Földes György 1952-ben született Budapesten. Az ELTE történelem-szociológia szakán 1977-ben szerzett diplomát, 2010 óta az MTA doktora. Fő szakterülete az 1945 utáni magyar politika-, gazdaság- és társadalomtörténet, ezen belül is kiemelkedő kutatási területe a Kádár-korszak és Kádár János politikai életpályája. Az MSZP tagja alapítása óta, a párt választmányának elnöke is volt (1998-2000). Négy önálló és hét szerkesztett kötete mellett félszáznál több önálló tanulmányt és cikket publikált.
Nyom nélkül
Megrongálták Kádár János és felesége síremlékét ismeretlenek 2007. május 2-án éjjel a budapesti Kerepesi Temetőben: Kádár csontmaradványait és a felesége hamvait tartalmazó urnát is elvitték, a Munkásmozgalmi Panteon falára pedig gyalázkodó feliratot mázoltak. A rendőrség tíztagú nyomozócsoportot állított fel, hogy kiderítsék, kik lehettek a sír kifosztói, s hogy a csontok nyomára jussanak. Kétmillió forint nyomravezetői díjat is kitűzött a BRFK, ám hiába. A nyomozást fél évvel később eredménytelenül zárták le és megszüntették. Vajon volt azóta valami fejlemény? Kinyitották az aktát? Nos, az akkori híradások óta újabb nyomról, a vizsgálat újraindításáról semmilyen hír nem látott napvilágot. Úgy tudjuk, az aktanyitás felvetődött, amikor kiderült, hogy a cigánygyilkosságok egyik gyanúsítottja „Csontrabló” nicknammel jelenik meg az interneten. Ám az NNI nyomozói elvetették a lehetőséget, hogy neki köze lehet a Kádár-sír feltöréséhez. Az ügy aktái tehát a BRFK irattárában pihennek, onnan csak új nyom felbukkanása esetén kerülnek ismét a nyomozók kezébe.
„Államosítani” készülnek – a parlamentnek benyújtott törvényjavaslattal – a Politikatörténeti Intézet levéltárában őrzött és magántulajdonba tartozó iratanyag nagy részét, ahogyan a szakszervezetek ott őrzött iratait is. Ezek az anyagok most bárki által szabadon kutathatók. Földes György szerint egy ilyen lépésnek két célja lehet: rombolni a baloldal szellemi infrastruktúráját, és eltávolítani a baloldali szavazóbázist a saját politikai erőitől.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!