- Nagyon sok múlik azon, mit tud kijárni betegének a háziorvos

- A sürgősségivel lehet kijátszani a különböző vizsgálatok várólistáit

- 2025-re eltűnhet a háziorvosok fele, és milliók maradhatnak megfelelő ellátás nélkül

  <h1>VH, 2017. augusztus 6,</h1>-
  <h1>Egy sürgősségi osztály látképe: minden nap betegcunami - Fotó: Sóki Tamás, MTI</h1>-

VH, 2017. augusztus 6,

- – Kép 1/2

„Hetente tízen halnak meg az általam ellátott településeken, de közülük négynek biztosan nem most és nem így kellene elmennie. Ők még élhetnének, ha jól működne az egészségügyi rendszer” – panaszolja Katona Gábor. Ő a Jász-Nagykun-Szolnok megyei mintegy 2000 fős Tiszaroff háziorvosa, illetve két szomszédos település lakosai is hozzá járnak, így összesen 5-6000 ember egészségéért felel. Korábban hosszú ideig a zömében cigányok lakta Tiszabő doktora volt, „a kisebbségek egészségügyi felemelkedéséért” méltatással meg is kapta 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. De hiába a tudása és elhivatottsága, gyakorlatilag a kezei között halnak meg betegek az egészségügyi ellátórendszer anomáliái és a hosszú várólisták miatt: „egy páciensem áprilisban kért időpontot szívkatéterezésre, július végén kellett volna mennie, de előző nap  elhunyt”.


Trükkök és kiskapuk

„Mártikám, küldök hozzátok egy beteget, vizsgáljátok meg, egy óra múlva ott lesz” – egy ilyen „baráti” telefon a háziorvostól a szakrendelőbe napokkal, sőt hetekkel rövidítheti azt az időt, amíg a beteg arra vár, hogy kiderüljön, egyáltalán mi a baja, és megkezdődhessen a kezelése. Vagyis sok múlik a háziorvosok összeköttetésein. És rámenősségén. Ugyanis ha nincs kapcsolat, trükköt kell bevetni: például azt, hogy a háziorvos a sürgősségire küldi a betegét. Így ugyanis egy helyen, 6 óra alatt letudható/ kiváltható egy egyébként 3–6 hónapig húzódó szakrendelési „kanosszajárás”. (Van persze olyan is, amikor maga a beteg „élelmes”, és mentőt hív, hogy az akár hónapok óta fennálló problémáját akutnak feltüntetve a sürgősségire vitesse magát.)

Az omladozó egészségügyi rendszerben minden leleményességre szükség van. Katona Gábor így gyakran nyúl a telefon után, és valamelyik kórházban dolgozó kollégájától kéri, hogy fogadja betegét. „Az évfolyamtársaim között sok klinikai igazgató és osztályvezető főorvos akad, de olykor ők sem tudnak segíteni, mert azt mondják, telt ház van.”

Szóval a háziorvos egyfajta kapuőr, aki eligazítja páciensét az ellátórendszerben – hatékonyságán gyakran a túlélés múlik.

„Nagyon számít, hogy milyen a beteg háziorvosa, mennyire ismeri őt, mennyire törődik vele, rendszeresen küldi-e szűrővizsgálatokra, vagy csak felfirkantja a receptet és rá se néz, szinte azt se tudja, kit vizsgált.” Persze a beteg akár választhatna másik, lelkiismeretesebb vagy szimpatikusabb orvost, „de egy kistelepülésen a senki és a valaki között lehet csak választani”.

Ám a fővárosban sem sokkal könnyebb vizsgálathoz jutni a nagy tolongásban, még ha lelkiismeretes is a beteg. Egy V. kerületi, 30 éve praktizáló háziorvos szerint a páciensek igénylik a törődést, a személyes kapcsolatot, a beszélgetést, és azt is, hogy rendszeresen elküldjék őket szűrővizsgálatokra.

Utóbbit azonban nem mindenki tudja kivárni a hosszú várólisták miatt, így vannak, akik inkább privát rendelésre, magánkórházba járnak – már, ha megengedi a pénztárcájuk. Csakhogy olyan iszonyú az orvoshiány, hogy már a fizetős, magánkórházi szolgáltatásra is várni kell.

A kollegiális ismeretségben szinte minden háziorvos hisz, viszont sokuk valóban csak sürgősségi esetben alkalmazza a sürgősségi osztályra való beutalást. Ott sem megy ugyanis mindig, minden azonnal, figyelmeztet egy névtelenséget kérő nagyvárosi szakember. Tapasztalatai szerint előfordult, hogy egy infarktusos beteg nyolc órát várakozott, mire kiderítették, hogy valóban infarktusa volt. Ő inkább úgy szerez némi előnyt páciensének, hogy más helyszínre küldi szakorvosi vizsgálatra, mint ahová tartozik, ha tudja, hogy ott kevesebbet kell várnia.


Veszélyeztetett háziorvosok

Egy rafinált háziorvos sem mindig biztos esély a túlélésre, hiszen az emberek egészségi állapotát, illetve gyors és szakszerű egészségügyi ellátását számos körülmény befolyásolja: a földrajzi és gazdasági különbségek éppúgy, mint a jövedelmi helyzet. Az áldatlan helyzetet a maga módján enyhíteni igyekvő háziorvos nagy kincs – de csak akkor, ha van. Márpedig egyre kevesebb a családorvos, aki pedig még praktizál, egyre idősebb és túlterheltebb. A háziorvosok száma csaknem 20 éve csökken, különösen a kisebb településeken dolgozó orvosok fogynak. A kormányok  de fékezni sem tudták ezt a folyamatot. Nem csoda, hogy az „állomány” átlagéletkora most 57 év, a 60 év feletti háziorvosok aránya pedig meghaladja a 40 százalékot, egyes doktorok pedig még 80 évesen (vagy idősebben is) dolgoznak. A 6300-ból mintegy 350 háziorvosi praxis betöltetlen az országban, ezek számának emelkedésével párhuzamosan nő a helyettesítésben ellátott szolgálatok száma, valamint a háziorvosok leterheltsége. Az elöregedés és a háziorvosi pálya népszerűtlensége, az utánpótlás hiánya miatt pedig a helyzet rövid időn belül drámaivá válhat: az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint 2025-re a jelenlegi felére csökkenhet a doktorok száma – és 4,65 millió ember maradhat rendes ellátás nélkül.

„A 350 betöltetlen praxisban jelenleg másik 350 kolléga dolgozik a teljesítőképessége határán »kisegítőként«, így valójában az ő betegeikkel együtt összesen 700 ezer ember nincs jól ellátva az országban” – érzékeltette a problémát Komáromi Zoltán, aki 35 éve dolgozik háziorvosként (ebből 20 évet a főváros XII. kerületében húzott le). Az ellenzéki Együtt egészségügyi szakpolitikusaként is ismert Komáromi szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lakni például már-már kihívás, hiszen a megyében található évtizedek óta a legtöbb gazdátlan háziorvosi praxis: majdnem minden negyedik betöltetlen.

Ez azt jelenti, hogy több mint 60 ezer embert csak heti két alkalommal lát orvos a saját lakhelyén, egyébként 10-20 kilométert kell utazni egy receptért, táppénzbe vételért vagy egy-egy akut rosszullét miatt. A szakember úgy vélte, régóta látszik, hogy az egészségügy egyik alappillérének számító háziorvosi rendszer egyre kritikusabb állapotban van, a mindenkori kormányok ezt mintha mégsem vennék tudomásul: „rendelőket építenek, mentőautókat vesznek, 5-10 százalékkal megemelik a finanszírozást, ami persze helyes, de a háziorvosi ellátás eközben leépül”. Már most is sok helyütt előfordul, de a jövőben tömegessé válhat, hogy egy-egy járásban alig lesz háziorvos, és az a kevés is egyszerre három-négy praxisban kell, hogy helytálljon majd. Évi 200 újonnan munkába álló fiatal háziorvosra lenne szerinte szükség, de ennek alig fele jön össze, mert „kórházorientált orvosképzés van, az évi ezer új orvosból legfeljebb százan választják a háziorvosi hivatást, ezért is van, hogy a 35 év alatti családorvosok száma kevesebb, mint ötszáz”.

Ami az üres praxisok betöltését célzó kormányzati intézkedést, a többmilliós állami hozzájárulást illeti, erről Komáromi úgy vélekedett: hiába akarják fejenként 15 millióért hegymászók százait toborozni egy Himalája-expedícióhoz, akkor is legfeljebb tucatnyian jelentkeznek majd, mert egyszerűen nincs ennél több szakember, és még így sem vonzó a pálya. „Miért menne valaki háziorvosnak havi nettó 150-160 ezerért, amikor elhelyezkedhet nettó 200-ért rezidensként egy kórházban, majd ott ennél csak feljebb léphet, és még többet kereshet?” – tette fel a kérdést.


Nincs pénze kórházba menni

„Van 80 éves kollégám is, és én is már az idősebb generációhoz tartozom, mint a többség” – mondta lapunknak a Csongrád megyei, 3300 lakosú Földeák már nyugdíjas korú, de még aktív háziorvosa. Csehpál Etelka volt üzemorvos, tanársegéd, de már több mint 30 éve körzeti háziorvosként dolgozik. „Próbáltam nyugdíjba menni, de annyira hiányzott a munka, hogy vis?- szajöttem, és már tíz éve nyugdíjasként praktizálok.” Nyáron nem annyira zsúfolt a rendelője, de az év többi részében napi 80 beteg is megfordul nála, vagyis bár a rendelési idő 8-tól délig tart, gyakran fél 2 után végez.

Csehpál Etelka szerint egy ilyen alföldi faluban nagyon érezhető a betegek kiszolgáltatottsága: sokaknak választani kell aközött, hogy gyógyszert vesznek vagy élelmiszert, és van olyan betege is, aki évek óta nem tud eljutni szakorvosi vizsgálatra, mert „közmunkásként havi 53 ezer forintból él, ebből pedig egyszerűen nem futja arra, hogy elutazzon a kórházba”. Földeákról ugyanis vagy Makóra, vagy Hódmezővásárhelyre utaznak a betegek szakorvosi vizsgálatra – mindkettő 20 kilométeres távolságban van.

A háziorvos szerint a legnagyobb nehézséget még mindig a hosszú várakozási idők okozzák: ha most beutalna egy beteget hasi ultrahangra, akkor októberre kapna időpontot.

Ami a háziorvosok számának fogyatkozását illeti, Csehpál Etelka maga is egy olyan kolléga praxisát vette át, mikor a nyugdíj után visszatért a szakmába, aki 50 évesen is inkább kiment Németországba dolgozni – jóval több pénz ért. Ha az idősebbek is elmennek, a fiatalok miért ne tennék – sóhajt fel, hozzátéve: „pedig jó dolog ez, itt faluhelyen ugyanis sokkal közelebb kerül az orvos a beteghez. Utóbbiakból pedig egyre több van. Ugyan a fiatalok elköltözése miatt a falusi lakosság fogyóban van, jobbára az idősebbek maradnak, velük pedig sok a tennivaló”.

Ha így megy tovább, az egész egészségügyi rendszer összeomlik, méghozzá néhány éven belül – jósolta a már említett Katona Gábor tiszaroffi háziorvos is, aki szerint a probléma súlyosságát nem csak a betöltetlen háziorvosi praxisok száma vagy az idős családorvosok nagy aránya jelzi, hanem az is, hogy 900 olyan praxis van Magyarországon, ahol az orvosnak nincs háziorvosi szakvizsgája és úgy dolgozik. Szerinte ezeket a jelenségeket már pénzzel sem lehet visszafordítani (utalás az egészségügyi ágazat béremelési programjára).

A hagyományos háziorvoslás kihalóban van, „a legveszélyeztetettebbek a kistérségek, ahol tartjuk ugyan még a frontot, aztán ha nem bírjuk, majd csak lesz valahogy, viszont arra kellett rájönnöm, hogy ebbe nekünk, orvosoknak sem érdemes belehalni”.

Sarlatántól a tüneményig

Sándor, 32 éves: Én háziorvost váltottam, a régit csak úgy hívtam, hogy sarlatán. Bármilyen apró tünettel mentem hozzá, azonnal a legrosszabbra gondolt, és azzal „nyugtatott”, hogy elküld néhány kivizsgálásra, de lehet, hogy nagy a baj és tolószékben végzem. Persze mindig kiderült, hogy semmi komoly bajom, de elegem lett ebből a vészmadárkodásból.

Erika, 68 éves: Csodálatos háziorvosunk volt a férjemmel, több mint 40 évig kezelt minket. Lelkiismeretes, gondos volt, ennyi évtized alatt barátok is lettünk. A gyerekeink, amint felnőttek, ők is hozzá jártak. Pár éve váltanunk kellett, mert a doki – már 80 fele – elment nyugdíjba.

Barbara, 31 éves: Nincs bajom az orvosommal, de ritkán megyek hozzá. A munkahelyemen béren kívüli juttatásként – bizonyos összeghatárig – igénybe vehetjük egy magánkórház szolgáltatásait, így inkább oda megyek. Modern eszközeik vannak, és nem kell várni a vizsgálatokra.

József, 73 éves: Én alig látom a háziorvosomat, hála Istennek, nincs miért mennem hozzá, makkegészséges vagyok még így, hetvenen túl is. Utálok is a rendelőben ülni, a sok öregasszony csak panaszkodik meg pletykál, én fél óra után ettől ideges leszek.

Géza, 41 éves: Szerencsés vagyok, mert jól keresek és meg tudom fizetni a magánrendelést, így eszem ágában nincs órákat ücsörögni a háziorvosnál, időm sem lenne rá. Inkább fizetek 10 ezres vizitdíjat meg 8 ezret, amiért felírják a receptet, de szakszerű ellátást kapok, ráadásul gyorsan.

Zsuzsa, 64 éves: Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a doktornőmről: egy tünemény, a betegek is imádják. Nagyon jó belgyógyász, és nagyon jó ember is: többször megtette, hogy telefonált a kollégájának, és kérte, hogy ha megyek vizsgálatra, akkor soroljanak előre.


Jó, de nem mindenkinek? 

A sürgősségire utalás trükkje első ránézésre jó a betegnek – de nem mindegyiknek.

Ugyanis a sürgősségi osztályokat leterhelik az indokolatlanul odairányított páciensek.

A legtöbben nem tudják, mi folyik egy sürgősségi osztályon a színfalak mögött. Hiba például azt gondolni, hogy a sürgősségin azonnal ellátnak bárkit, mert ha oda bemegy, az olyan, mintha a postánál az „elsőbbségi” címkét ragasztanák a levelére.

„Ez sürgősségi, nem gyorsasági” – teszi helyre a dolgokat blogján Ancsa (a blog itt található), aki maga is egy ilyen osztályon dolgozik, triage-ként. Azaz ő az osztályozó, aki elsőként vizsgálja és kérdezi ki a beteget hogylétéről, illetve a korábbi panaszairól, majd a kórkép súlyossága alapján besorolja a pácienseket. Ez egyértelművé teszi, hogy a sürgősségin miért nem az érkezési sorrend számít, hanem az ellátás sürgős volta.

Ancsa a blogján rendesen lehúzza az említett háziorvosi praktikát. „Marika nénit több mint egy éve kínozza az epegörcs egy-egy jól sikerült szalonnázós, kolbászszagú este után. Ilyenkor másnap puffad, amitől sokszor még a mellkasa is fáj, és végül a rosszulléttől elgyengülve kicsit szédülni kezd. Nehezen elszánja magát és elmegy a háziorvoshoz, aki meg is írja neki a beutalót a helyi sürgősségire, mert ott minden pikk-pakk megvan. És Marika néni máris egy SBO-n (SBO=sürgősségi betegellátó osztály) találja magát. Ha megtudná, hogy mire vár, akkor valószínű, hogy nem menne át türelmetlen Mária nénibe, aki 6 óra várakozás után kijön a béketűrésből, és információt követelve elindítja lázadását a váróban. Hiszen Marika néni, ha tudná, hogy a 6 havi vizsgálatot 6 óra alatt szervezi és bonyolítja le 15 szakember egy összehangolt munkamenetben, 4 diagnosztikai egységen, akkor békésen és megértő, barátságos nagymamaként ülne a váróban, tudva, hogy tudunk róla és foglalkozunk vele, illetve a bajával.” 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!