Bojkott vagy búcsú? - Gyárfás nem mond le, Hosszú Katinka nem enged. - A vasárnapi Hírek összeállításában itt olvashatja az események összefoglalóját - lapunk 28. oldalán pedig interjút tettünk közzé Pass Ferenccel, aki "azon kevés magyar edzők közé tartozik, akiknek korábbi és jelenlegi sportolói között sokszoros olimpiai és paralimpiai bajnokok is vannak. És amiért különösen fontos az edző véleménye: a Bajai Spartacus VSC úszószakosztályában, az ő keze alatt nevelkedett annak idején többek között Hosszú Katinka."

 
Lemerülök és kibekkelem őket... WEISZ BÉLA rajza

Hétfő. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes az Országgyűlés sportbizottságának összehívását kezdeményezi a Magyar Úszó Szövetség körül kialakult botrány miatt.
– A szövetség nem érti. Nyilvánosságra hozzák, mennyi pénzt kaptak az elnök távozását sürgető úszók az elmúlt időszakban. Gyurta Dániel 25 milliót, Verrasztó és Kapás 10 millió feletti összeget, Czakó Csaba és Mohács 10 millió forintot kapott.


Kedd. Szabó Joe egykori olimpikon és volt úszószövetségi alelnök: „Én 2000-ig voltam alelnök, addig biztosan állíthatom, hogy Gyárfás Tamás valahogy részesült a Magyar Úszó Szövetségbe került támogatói pénzekből.”
– Hosszú és Gyurta 7 pontban foglalta össze, mi bajuk Gyárfással.
„Olyan rendszert akarunk, amelyet nem a félelem vezérel.”
– „Nagyon rövid időn belül le kell és le is fogjuk zárni ezt az ügyet, a feszültségek nem veszélyeztetik a vizes vb eredményességét” – mondta egy magas rangú kormánytisztviselő a hvg. hu-nak.
– Reagál az úszók követelésére a sportért felelős államtitkár. „Ahhoz, hogy ezeknek a kihívásoknak továbbra is magas szinten meg tudjunk felelni, magának a sportvezetésnek is meg kell változnia, fel kell vennie a tempót.
Világklasszis sportolóink által kiadott nyilatkozat szerint ők azonnali változást akarnak és az úszószövetségnek erre reagálnia szükséges, mert az eddig tett lépések már nem elégségesek” – írja Szabó Tünde.
– Megszólal a miniszterelnök is. Orbán Viktor azt mondja: „a sportért felelős államtitkár közleményében benne van az ő véleménye is”.


Szerda.
A szövetség közleményt ad ki: „Az úszók tévúton járnak, csituljanak el a fegyverek!”


Csütörtök.
Gyárfás Tamás mindenkit beperel. „Sosem vettem szavazatokat és jutalékot sem vettem fel” – mondja az elnök. – „Az úszók és a szövetség közötti vitában sem a kormánynak, sem a minisztériumnak nem osztottak lapot, ezzel egyet is értek. A 2017-es vizes vb miatt azonban a kormány azt szeretné, ha helyreállna a rend és a szakértelem döntene” – állítja Balog Zoltán miniszter egy interjúban.



"Több forrás is megerősítette, hogy Gyárfás Tamás akkor mondana le, ha a budapesti világbajnokságon megválasztanák a nemzetközi szövetség (FINA) elnökének"

 – írja az Index.


"Nem engedhetjük, hogy egymás ellen hangoljanak minket, hogy a fejünk fölött döntsenek a minket illető dolgokban, legyen az kvalifikáció vagy bármi más." 
(Hosszú Katinka)

"Mindig vannak egyenlőbbek" címmel a friss VH-ban jelent meg munkatársunk, Lőrinczi Csaba interjúja Pass Ferenccel.


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és most a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, péntekig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!