Felárral vállalt Mészáros-munkák, tájékoztató rendezvények 11 milliárdért, a fideszes Simonka György meggyanúsítása – az utóbbi egy hét korrupciógyanús, illetve a hatalmi elit urizálásával kapcsolatos ügyeiből válogattunk.

 

Háromszor drágább, maradhat?

Mészáros Lőrinc három fő cége az elmúlt három évben összesen 96 milliárd forintos felárral vállalta el a közbeszerzéses munkákat – számolt be a 444.hu. A portál szerint gyakori, hogy Orbán Viktor barátjának, volt felcsúti polgármesternek valamelyik érdekeltsége az eredetileg tervezettnél jóval magasabb ajánlattal jelentkezik be egy pályázatra, valódi árverseny nem alakult ki, és végül meg is kapja a megbízást. A közbeszerzési pályázatoknál a kiírónak meg kell jelölnie, hogy szerinte mennyit ér a munka, amire jelentkezőt keres. A portál azt szedte össze, hogy Mészáros három fő érdekeltsége, a Mészáros és Mészáros Kft., az R-Kord és a Fejér B.Á.L. az előzetesen meghatározott árhoz képest mennyivel több pénzért végezte el a munkákat. Csak a Mészáros és Mészáros összesítve 44 milliárd forinttal az eredetileg tervezett ár fölött dolgozott 2015 óta. Kiemelkedő túllépés volt a szentendrei szennyvíztisztító telep fejlesztése, ahol 1,7 milliárd forint értékben írtak ki tendert, amit végül a Mészáros és Mészáros Kft. egyik partnerével közösen 4,7 milliárdos ajánlattal nyert meg. Ráadásul ezek csak a legismertebb Mészáros-cégek.

„Magam sem értem”

Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség a békés megyei politikust bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel, például vesztegetéssel gyanúsítja. Vagyis – a vádhatóság gyanúja szerint – bűnszervezetet irányított Simonka. A közlemény szerint a politikus tisztában volt azzal, hogy jelentős méretű uniós pályázati pénzek nyílnak meg 2009 végén, ezért olyan hálózatot épített maga köré, amit később az uniós és hazai költségvetési források megcsapolására használtak. Sőt az ügyészség gyanúja szerint Simonka György kikötötte, hogy egyes beruházásokon dolgozó cégek a felülárazott vállalkozói díj egy részét – általában 45 százalékát – készpénzben fizessék vissza neki. Az eddigi adatok szerint Simonkáék 1,4 milliárd forint vagyoni kárt okoztak. A fideszes politikus egy Facebook-posztban azt írta: „Igen, hallottam én is a híreket (…) magam sem értem, de természetesen állok elébe minden kérdésnek, hogy mielőbb kiderüljön az igazság”.

Elmagyarázzák

Nettó 11 milliárd forintba kerülnek majd azok a rendezvények (konferenciák, workshopok), amelyeken elmondják, milyen sikeres volt két uniós program, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) – számolt be a 24.hu. A mostani, 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban a két programra 986 milliárd forintot fordítottak. Az utóbbi program keretében – amelyre az említett összegből 34 milliárd forint jutott – jellemzően természetbeni juttatást, például élelmiszercsomagot adtak rászorulóknak. Ennek megvalósítása az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) érdeklődését is felkeltette az év elején, és vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, csaltak-e a tavaly kiosztott élelmiszersegélyeknél.

 

Címkék: korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!