Luca székéről – a keresztény kultúrkörben – szinte mindenki hallott már, és azt is tudja, hogy december 13-án kezdik faragni, összerakják kilencféle fából, hatféle csapolással, majd karácsonykor ráállnak az éjféli misén vagy a keresztútnál, hogy meglássák, ki a boszorkány.
Luca amúgy a vakok, a szembetegek védőszentje, vagyis, ha nagyon különbséget akarunk tenni nézés és látás között, akkor a boszorkányokat aligha a szemével látja az ember. De a lényeg most nem is a látványon van, és nem is a boszorkányon.
A szék a fontos. Mert úgy tűnik, az ember nem kis jelentőséget tulajdonít annak a tárgynak, amire az ülepét helyezi. Az oroszok egy percig némán ülnek a széken, mielőtt útra kelnek. Sok nép hiedelme szerint egy széken kell megpihenni, ha valamiért vissza kell lépnünk a szobába, különben kiszolgáltatottá válunk bármiféle átoknak. Az uralkodókat előszeretettel ábrázolják széken ülve, valójában trónuson, amivel az isteni mivoltukat, az istenekhez való közelségükre utalnak. A zsidók és a moldvai csángók ezért is ültetik székre és emelik a magasba az ifjú párt; és voltak korok, amikor nem csak az elöljáróknak járt a székben hordás, azt is így ünnepelték, akinek gyereke született. Mert a szék a hatalom, a megdicsőülés jelképe.
De vannak másfajta székek is.
A görög mondák szerint Delphoiben egy háromlábú aranyszéken estek transzba a jövendölést várók, a fejőnők pedig egylábú széken ülve gyúrták a tehén tőgyét, éppen azért, hogy el ne aludjanak.
De székkel tanítják a gyereket az óvodában is arra, hogy az erő és a gyorsaság azt jelenti, benne maradhatsz a játékban; hogy élelmes vagy; hogy kellően erőszakos. Ehhez nem kell mást tenned, mint kiszorítani valakit, hiszen minden körben egy székkel kevesebb jut, mint ahányan még játékban vannak. De tény, ezzel veszíteni is megtanulhat az ember.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!