szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Vaskalaposok ma is élnek közöttünk, nem is kevesen. Elöljáróban azt azért érdemes megjegyezni, hogy a vaskalap, a fémből készült, mindig is létezett.

-EB | 2018. október 26.

Divatból vaskalap
 
Ludwig van Beethoven 1802-ben, 32 éves korában megírta végrendeletét.

-EB | 2018. február 23.

Németországban karrierek törnek ketté a Dízel-botrány néven elhíresült 2014-es kísérletsorozat miatt. Majmokon és önként jelentkező embereken azt vizsgálták, milyen hatást vált ki…

-EB | 2018. február 16.

Megbolygatni a természet egyensúlyát, persze, lehet, de az következményekkel jár. Pusztán azzal is, hogy az ember megjelenik ott, ahol eddig nyoma sem volt, s főleg akkor, ha mindent a maga…

-EB | 2018. február 9.

Sokan még ma is mosolyognak azon, amikor meghallják, hogy Bhutánban nem a bruttó nemzeti össztermék, a GDP a legfőbb iránymutató, hanem a bruttó nemzeti boldogság. Mindezt a felelős…

-EB | 2018. február 2.

Olykor a legnagyobb tragédiák vezetnek a legmagasabb csúcsokra.

-EB | 2018. január 26.

Különös, de alig maradt fenn olyan magyar film, amit Kertész Mihály Magyarországon 1913 és 1919 között forgatott – pedig negyvenötöt is készített.

-EB | 2018. január 19.

Fergeteg hava. Medvetor hava. Új év. Új hó. Télhó. Vízöntő. Boldogasszony hava. Januárius. Január. Megannyi elnevezés – függően történelmi kortól és hagyományoktól –, az év…

-EB | 2018. január 12.

Történt ugyanis, hogy 1923. június 4-én meghalt Frank Hayes. Minden halál tragikus, ám az övé különösen emlékezetes. Frank Hayes ugyanis zsoké volt, és verseny közben, lóháton…

-EB | 2018. január 3.

Hic sunt leones – vagyis: itt oroszlánok vannak. A korabeli térképészek olykor ezzel a mondattal jelezték azokat a területeket, amelyeket nem ismertek. Még akkor is ezt tették, ha az…

-EB | 2017. december 22.

Ha leszámítjuk a szokásos Nobel- díjasok listáját, és minden hírességet, aki miatt büszkén valljuk magunkat magyarnak, olyanok is előkerülnek a múltból, akiket – talán éppen az…

-EB | 2017. december 16.

Persze Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját, és abban a városban épült a Cifrapalota meg a Szórakaténusz, valamint a Magyar Fotográfiai Múzeum, de azt már kevesebben tudják, hogy…

-EB | 2017. december 8.

Úgy tartják, hogy az amerikai demokrácia nagy alakjától, Thomas Jeffersontól származik a gondolat, miszerint annak, aki politikusnak áll, tisztában kell lennie azzal, hogy bár hatalma a…

-EB | 2017. november 17.

„Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva, / Seregének seregünk nyomába’, / Megrémülve fut a magyar hadtól” – Petőfi Sándor így kezdi A vén zászlótartó című versét, amellyel az…

-EB | 2017. szeptember 30.

Csakis olasz lehet, mi más. Mármint a pizza. Miközben lehet, hogy ez nem is ennyire egyértelmű.

-EB | 2017. augusztus 18.

Igen rossz hasonlattal élve, szinte bombaként robbant a hír a közelmúltban, miszerint Paks II egy, a mélyben húzódó törésvonal fölé épülne. A helyzet azonban az, hogy lényegében Paks…

-EB | 2017. augusztus 11.

Néhány évvel ezelőtt körbejárta egy hír a világot. Nevezetesen, hogy Mexikóban már csak ketten beszélik az ayapaneco nyelvet, de ők meg nem állnak szóba egymással.

-EB | 2017. július 21.

Nyáridőben – de még télen is – meglehetősen kevesen állnának sorba sült hekkért a vízpartokon, bodegák ablakánál, ha az emberek tudnák, micsoda szörnyeteg húsát falatozzák.…

-EB | 2017. július 14.