Az EU-s pénzből finanszírozott beruházások több mint 90 százaléka túlárazott (ennek mértéke átlagosan 25 százalék, de nem ritka az 50 százalék sem); az LMP társelnöke, Hadházy Ákos szerint összesen 9 ezermilliárd forint EU-s támogatás, tehát közpénz vándorol magánzsebekbe – ezért az Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) felszívta magát, és külön csoportot hozott létre a magyar „üzletek” kivizsgálására.

Az atv.hu szerint az OLAF-nál egy-egy tagállammal 2-3 ember foglalkozik, Magyarországgal 20 fog.

Nagy Gabriella, a Transparency International közpénzügyi programjainak vezetője szerint a magyar ellenőrzési szervek feladata lenne a hazai projektek „átvilágítása”, ám a pályázatot kiírói és elbírálói, illetve az ellenőrzők egy vezetés alatt dolgoznak, így nem érdekük a korrekt kontroll. „2017 a háború éve lesz, mert az Európai Bizottság nem hagyja annyiban, amit a kvótakampány alatt az unióval műveltünk. Már most látszik, hogy meg akarják táncoltatni a magyar kormányt kötelezettségszegési eljárásokkal, majd Paks II ügyében és az uniós források felhasználásával kapcsolatban is” – mondta az atv.hu-nak egy miniszterelnökségi forrás.

"Az ellenőrzési szervek feladata a hazai projektek „átvilágítása”, ám nem érdekük a kontroll"

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!