Itt a holttest, hol a hulla? - Megvan végre holttest? - Két újabb halottat emlegetnek a Welsz-ügyben. - A család állítólag tudja, hol a holttest. - Bebizonyosodni látszik a mérgezés ténye.

 
Welsz Tamás - Fotó: Mudra László, Origo

– Uram, a hulláért jöttem.
– Hol hagyta?
– Valami rendőrautóban.
– Milyen halott volt?
– Olyan, amelyik már nem beszél. Nem látta?
– Várjunk, csak lassan, kérem. Milyen volt a porhüvelye?
– Bissau-guineai felségjelzés volt a homlokán, oldalán mosógép lógott.
– Milyen mosó?
– Pénzmosó.
– Akkor nincs baj, megvan a hulla.
– Hol?
– Nem mondhatom meg.
– De mégis.
– A másik két halott mellett.

Rejtő Jenő valószínűleg kezet csókolt volna a Welsz-ügy gombolyítójának, és térden állva könyörgött volna, hogy adják oda neki a figurát, hogy rögvest a kukába dobhassa az uncsi Piszkos Fredet és a fakó Fülig Jimmyt. Az író ugyanis képtelen lett volna olyan fantasztikus fordulatokat produkálni, mint amilyennel a Welsz-ügy napról napra meglepi Magyarországot.

Az alapsztori röviden: Simon Gábor lebukik, kifelejt 240 millió forintot a vagyonbevallásából. (A summa egy osztrák bankban parkol.) Ezért még nem viszik el az MSZP elnökhelyettesét, előzetesbe akkor kerül, amikor azt hírelik: hamis bissau-guineai útlevéllel rendelkezik (lásd: magánokirat-hamisítás), amit Welsz Tamástól vásárolt. Az okmánnyal aztán valaki 70 milliót tett be egy magyar pénzintézetben nyitott számlára. A kapcsolat szorosságát hivatott megjeleníteni az az információ – az ügyészség bizonykodik, hogy nem ő adta ki –, miszerint Simon külön széfben tárolt iratokat Welsz érdi házában. Hogy miért tett volna ilyesmit annak ellenére, hogy a magyar szervek köztudottan rászálltak a férfira, nos, erre a kérdésre nincs válasz. Ahogy arra se, hogy hol a hamis útlevél, amire hivatkozva bekasztlizták Simont – a bíróság kérte az irat bemutatását, az ügyészség eddig nem lépett. Simon mindenesetre továbbra is börtönben, a képek, amelyeken rabszáron vezetik a szocialista politikust a folyosón, bizonyosan gyakoroltak némi hatást a választások eredményére.

De a fő kérdés azóta is megválaszolatlan: ki a fene ez a néhai Welsz? Az odáig egyértelműnek tűnik, hogy nevezett kihívta a rendőrséget, mondván, bizonyítékokat adna át. Hogy kit mártott volna be a bizonyítékaival, nem egyértelmű: volt, aki Simont emlegette, más hírek fideszes potentátokat sejtetettek.

Azt eddig nem kérdőjelezte meg senki, hogy a vállalkozó Logodi utcai irodájából Érdre indult a szervek kíséretében, hogy újabb papírokat prezentáljon. Aztán Érdről visszafelé kómába esett a rendőrautóban, mire a rendőrök a legközelebbi mentőállomásra robogtak vele, ám már hiába.

Welsz halálát követően rögtön suttogni kezdték, hogy valamilyen toxikus szerrel végzett magával – még kígyóméregről is szólt a fáma. Ám a rendőrség rekordgyorsasággal tagadott, mondván: boncolása nem mutatott ki semmilyen idegenkezűséget, és erősen természetes halált valószínűsített. Most viszont méregről ír a Blikk, méghozzá egy nagyon nehezen beszerezhető nátrium-pentotálról, amit altatószerként, érzéstelenítőként, igazságszérumként is alkalmaznak. De használják kivégzésre is, a szakirodalom szerint nagyobb mennyiségben szájon keresztül is mérgező, csak sokkal lassabban hat. A mérget az érdi ház fürdőszobájában vehette be Welsz. Amikor pedig élettársa, akit egy másik rendőrségi autó szállított, látta, hogy a vállalkozó kómába esik, felhívta az érdi ház „mindenesét”, hogy tüntesse el a nyomokat. Íme, az újabb fordulat, amit a rendőrség jó szokás szerint nem kommentál.

Ám ahol halál van, ott holttestnek is lennie kell. Ám Welsz holtteste – eddig úgy volt – egyszerűen eltűnt. Pontosabban, senki nem találta. A sajtó okkal kereste a hivatalos vizsgálatok elvégzésére hivatott igazságügyi orvos szakértői intézetben, ám ott nem volt. Most azonban az egyik rokon említette a Blikknek, hogy a SOTE patológia intézetébe került, és a családnak állítólag szóltak, hogy idegen anyagot találtak a szervezetében, azért vizsgálják tovább.

A rendőrség jövő hétre prezentálja a halotti bizonyítványt – az irat azonban azt nem árulja el, önszántából ivott-e mérget Welsz, és ha igen, miért.

Mindenesetre, ha a halál oka tisztázódik is, a történet tovább gubancolódhat. Egyrészt állítólag Welsz – 30-40 százalékos sikerdíjért – adózatlan és bűnpénzeket mosott tisztára, így a rendőrségnek átadott iratok számos vállalkozót és alvilági figurát hozhatnak kényes helyzetbe. Információk szerint, ha Simon ügyfele is volt Welsznek, bizonyosan a kisebbek közé tartozott. Súlyos milliárdok tisztára mosásáról szólnak ugyanis a pletykák. Így jogos a kérdés: a hivatalos szervek feltűnő hallgatása vajon kinek az érdeke?

Ráadásul újabb két halott került a képbe – egy szlovákiai borász-vállalkozó Simon letartóztatásának másnapján állítólag a „Dunának szaladt”, de az biztos, hogy eltűnt, egy másik szlovákiai férfi, akit 1,6 millió eurós áfacsalás miatt tartóztattak le, a vizsgálati fogságban meghalt. Mindketten – a vs.hu szerint – Welsz köréhez tartoztak, bizonyíthatóan többször is találkoztak.

Ennyit tudunk, vagy legalábbis sejtünk az elmúlt évek talán leginkább bűzlő sztorijáról. Még biztos előkerül Rejtőnek való muníció.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!