Mintha szabállyá válna Európában, hogy a válságot kezelő kormánypártot az elégedetlen szavazók leváltják – ennek alapján nagy változásokra számíthatunk az elkövetkezendő években.
Újra a szocialisták alakíthatnak kormányt Dániában tízévnyi liberális-konzervatív kormányzás után. A csütörtöki választásokon a „Vörös Blokként” emlegetett baloldali szövetség a 179 fős dán parlamentben 92 helyet szerzett, így a választási koalíció és a Szociáldemokrata Párt vezetője, Helle Thorning-Schmidt lesz a miniszterelnök, aki az ország történetében az első nő, aki betöltheti ezt a posztot. Annak ellenére, hogy a 45 éves, divatrajongó politikusnak az elmúlt években sikerült egyesítenie a baloldalt, számos nehézséggel kell majd szembenéznie. Pártja 1906 óta nem ért el ennyire rossz eredményt: mindössze 44 helyet szereztek az országgyűlésben, ezért a szociálliberálisokkal kell koalícióra lépniük, és a többi támogató párt, például a szélsőbalos Vörös-Zöld Szövetség elvárásainak is meg kell felelniük.
A fő kihívás Thorning-Schmidték számára az lesz, hogyan kezeljék a 2008-ban elkezdődött válság hatásait, ami miatt kilenc bankot államosítani kellett és a növekedés igencsak lelassult. Ugyan Dániában a munkanélküliség mindössze 4,1 százalékos, a költségvetési hiány a GDP-nek csak 4,6 százalékát teszi ki, és május és augusztus között bruttó hazai össztermék 1 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, az emberek mégis úgy érzik, korábbi teljesítményükhöz és a többi skandináv államéhoz képest le vannak maradva.
A leendő miniszterelnök megígérte, hogy infrastrukturális fejlesztésekkel és oktatási beruházásokkal élénkítik majd a gazdaságot. Ezt adóemelésekkel akarják fedezni, és Thorning-Schmidt egy meghökkentő ötlettel is előállt: arra buzdította honfitársait, dolgozzanak naponta 12 perccel, tehát hetente egy órával többet, így a becslések szerint 18 milliárd koronával (átszámítva 685 milliárd forinttal) több adó folyna be az államkasszába.
A dániai változás beleillik a sorba: az elmúlt egy-két évben az európaiak a válságért az éppen kormányzó pártot okolták politikai ideológiától függetlenül. Emiatt váltotta tavaly tory kormány a Munkáspártot 13 év után Nagy-Britanniában, vagy az államcsőd közeli helyzet miatt lemondó szocialistákon is ezért tudott könnyedén győzelmet aratni Pedro Passos Coelho, csak nevében szociáldemokrata, valójában jobbközép pártja Portugáliában. Várhatóan ez a sors vár a novemberi választásokon a spanyol Szocialista Munkáspártra is. A José Luiz Zapatero vezette kormánnyal elsősorban a fiatalok körében 40 százalék feletti munkanélküliség miatt annyira elégedetlenek a spanyol választók, hogy a mostani közvélemény-kutatások szerint 10 százalékponttal vezet hozzájuk képest a Néppárt és miniszterelnök-jelöltje, Mariano Rajoy.
Vannak azonban kivételek. Első pillantásra gazdasági elégedetlenséggel magyarázható az államadósságával egyre nehezebben birkózó Olaszországban az is, hogy Milánóban, Bolognában és Nápolyban is a baloldal nyert az önkormányzati választásokon, de Silvio Berlusconi miniszterelnök egyre botrányosabb ügyei miatt az eredmények ennél mélyebb okokról tanúskodnak.
A ma tartandó berlini tartományi választások pedig várhatóan teljesen szembemennek ezzel az európai trenddel. Ugyanis a német fővárosban a munkanélküliség kétszer magasabb az országos átlagnál, az iskoláit az országos rangsor legvégére sorolják, a közlekedés megbízhatatlan és Berlin adósságállománya mintegy 60 milliárd euróra rúg (átszámítva 17 ezer milliárd forint), mégis a tíz éve hatalomban lévő szociáldemokrata polgármester győzelme borítékolható. Egyszerűen azért, mert a berliniek szeretik a karizmatikus Klaus Wowereitot, aki 2001-es kampányában bevallotta, meleg, hozzátéve, hogy „ez így van jól”. Majd miután megválasztották, Berlinből kulturális és turisztikai központot csinált.
Ha ma is nyer Wowereit, akkor a 2013-as föderális választásokon akár a szociáldemokraták kancellárjelöltje is lehet. Bár azt, hogy elfogadná-e jelölést a lazaságáról és pikírt megjegyzéseiről ismert politikus, nem tudni. Az mindenesetre figyelemreméltó, hogy Angela Merkel pártjának, a CDU-CSU-nak a népszerűsége folyamatosan csökken, míg a szociáldemokratáké emelkedik. A Der Spiegel szerint, ha ma tartanák a választásokat, a kereszténydemokratákra a németek 33 százaléka voksolna, mindössze 3 százalékponttal megelőzve az SPD-t – ha ez a így folytatódik, akkor az elmélet itt is igazolódik, és Németországban is váltásra számíthatunk.
Francia politikai show
Ötmillióan nézték Franciaországban a szocialista elnökjelöltek csütörtöki tévévitáját, ami a baloldalt és kormánypártot is meglepte. A szocialisták „a párt és a televíziózás történetének kivételes pillanataként” értékelték a magas nézettséget, és máris levonták a következtetést, hogy ez a fokozott érdeklődés a 2012-es győzelmet vetíti előre. Még Nicolas Sarkozy elnöktől is, akinek kihívóját október 9-én fogják megválasztani, csak egy kevéssé szellemes megjegyzésre tellett, miszerint a hat jelölt vitája csak azt mutatta, „hogyan herdálnák el az ország pénzét”.
Hogy megértsük, a francia tévénézők miért választották ilyen nagy számban a Côte d’Azur-i Barátok közt helyett az elnökjelöltek háromórás marakodását, érdemes megnézni, kik is az indulók. A befutónak François Hollande-ot tartják, akit korábban a párt szakmailag rendkívül felkészült szürke eminenciásaként tartottak számon. De mióta elhagyta négy gyermeke anyját egy nála 11 évvel fiatalabb, vonzó újságíró hölgyért, Hollande teljes átváltozáson esett át: új haj, szemüveg és öltönyök, fiatalos lendület és retorika. A bökkenő csak az, hogy az egykori élettársa, akivel több mint húsz évig tartott a kapcsolatuk, történetesen a párt másik elnökaspriánsa, Ségolene Royal, akit a 2007-es választásokon Sarkozy legyőzött. A politikai és magánéleti kudarc ez egykor határozottságáról híres Royalt annyira megtörte, hogy a csütörtöki vitában már csak árnyéka volt önmagának, alig szólalt meg. A harmadik jelölt, Martine Aubry viszont, a párt jelenlegi főtitkára és Lille polgármestere viszont annál inkább elemében volt, folyamatosan odamondogattak egymásnak Hollande-dal leginkább az atomerőművek bezárása és a gazdasági ígéretek kapcsán. Aubryról mellesleg érdemes tudni, hogy politikai karrierjét nagyban segítette apja, Jacques Delors, az Európai Unióért egyik – ha nem a – legtöbbet dolgozó politikus hírneve. A másik három jelölt, akik októberben nagy valószínűséggel csak a futottak még kategóriába kerülnek majd, kevésbé érdekes, azonban a teljesség miatt fontos még megemlíteni, a „hetediket”, aki nem lehetett ott: Dominique Strauss-Kahn. A korábban Sarkozy legveszélyesebb kihívójának tartott politikus pályafutása holtpontra jutott a guineai bevándorló szobalánnyal való New York-i afférja miatt, de ha indulhatott volna, a szocialista show-ban bizton ő vitte volna a prímet.
Marakodás és szappanoperás magánélet ide vagy oda, a szeptemberi közvélemény-kutatások szerint, ha ma tartanák az elnökválasztást, a szocialista jelöltek, akik között most még megoszlanak a szavazatok, rendre vezetnek Sarkozy előtt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
