Dagad a botrány a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium körül. A Pedagógusok De­­mokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Hálózat a Tanszabadságért pénteken javasolta a köznevelési törvény módosítását: az állami fennhatósága alá került intézményekben a vezetői megbízások az eredeti határidőig legyenek hatályosak – kérték az Országgyűléstől.

Kezdeményezik továbbá, hogy a szigetszentmiklósi gimnázium igazgatói kinevezése kapcsán jöjjön létre egy egyeztető fórum, ahol a fenntartó, az iskola nevelőtestülete, a szülők és a diákok – különös tekintettel az érettségire készülő tanulókra – párbeszéd útján tudják rendezni a kialakult helyzetet. Álláspontjuk szerint az intézményben „olyan kérdésbe avatkozott bele a politikai akarnokság”, ahol nincs keresnivalója. A két szervezet szerint a fenntartó, a tulajdonos jogosult eldönteni, kit kíván látni az általa fenntartott szervezet élén.

Emlékezetes: más megyei közoktatási intézményekhez hasonlóan intézményvezetői pályázatot írt ki a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK), hogy új igazgatót nevezhessenek ki az iskola élére. A Stop.hu hírportál információi szerint azonban a kijelölt eredményhirdetés napján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közölte, az összes pályázatot érvénytelenítik, megbízott vezetőket neveznek ki és új pályázatokat írnak ki. Mede Norbert pályázatát a tantestület 49:1, az iskolaszék pedig 4:1 arányban utasította el, mégis ő tölti be a posztot szerdától. Tiltakozásul a tantestület 23 tanára lemondott osztályfőnöki, illetve munkaközösség-vezetői megbízatásáról is. Szerda este a kinevezett igazgató a problémák megbeszélésére fórumot hirdetett, majd a tanári szobában keresett menedéket a feldühödött tanárok és szülők elől, végül rendőrök jelenlétében nem mondott semmit. A Stop.hu cikkében a volt igazgató, Czita Zoltán „erősen fideszes kötődésűnek” nevezte Mede Norbertet, aki állítása szerint Kövér László házelnök barátja. Az Országgyűlés sajtószolgálata ezt cáfolta. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy az új igazgató Facebook-oldalán, ismerősei közt megtalálható Kövér Csenge és Kövér Vajk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!