szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Nem igaz, hogy nincs pénz a civil szférában. Csakhogy ezeket a pénzeket már nem független szervezetek osztják, hanem maga az állam. A civil szervezetek vagy betagozódnak a Nemzeti…

Kövesdi Péter | 2017. október 27.

Halászok és zsarolók
 
Feleslegesen és sokszor rossz helyen költötték el a fogyatékkal élő emberekre szánt 19 milliárd forintot – állítja Hadházy Ákos.

Munkatársunktól | 2016. december 3.

Feleslegesen és sokszor rossz helyen költötték el a fogyatékkal élő emberekre szánt 19 milliárd forintot – állítja Hadházy Ákos.

Munkatársunktól | 2016. december 3.

Leosztott sorsok - Már a tanodákat is haverok kezére játssza a kormány, amely összesen 5 milliárd forintot osztogatott szét olyan szervezeteknek, amelyeknek egy része már korábban is…

VH ajánló | 2016. október 8.

Már a tanodákat is haverok kezére játssza a kormány - Veszélyben a gyerekek egyetlen esélye
 
Döbbenet és értetlenség uralkodik az ország legeredményesebb tanodáinak jelentős részében. A hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézmények kilenc hónapja várták, hogy…

F. Szabó Kata | 2016. október 2.

Megint a szegényekbe rúgnak
 
Leleplezte a korrupciórendszer működését Simicska, és sarokba szorította a kormányt: vagy hagyja győzni néha a Közgépet a kabinet, vagy nem tudja etetni oligarcháit.
- A 15-25…

Munkatársunktól | 2016. szeptember 11.

Beismerő vallomás versenyáron - Orbán egy telefon után békülni is hajlandó lenne?
 
Végül mégis kiszorították három évre Simicska Lajos vezércégét, a Közgépet a közbeszerzésekből. A Fővárosi Törvényszék jogerős döntését a Közbeszerzési Hatóság hozta…

Munkatársunktól | 2016. február 28.

Padlóra küldték a Közgépet
 
Október elsején tárgyalja a bíróság a Közgép beadványát, ami tagadja, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság jogszerűen zárta ki a társaságot három évre a közbeszerzésekből.

Munkatársunktól | 2015. szeptember 13.

Lehetetlen a helyzet a Bihari-síkon. A juhoknak ennie és mennie kell, különben ott pusztulnak a hodályokban. Nagyjából 40 ezer birka és 4-6 ezer szarvasmarha élete és vagy 200 család…

O. H. GY. | 2015. április 7.

Birkáknak néznek
 
Beszántották Kishantost. A földalapkezelő elkezdte beszántatni a kishantosi gazdaság növényeit szombat hajnalban, számolt be a hvg.hu Ács Sándornéra, a Kishantosi Vidékfejlesztési…

Munkatársunktól | 2014. április 13.

Győzött a kétharmad, ráküldték Kishantosra a gépeket
 
Hangoskodni kell – nyilatkozta Polyák Gábor médiajogász a VH-nak annak kapcsán, hogy a parlament fideszes javaslatra pénteken elfogadta a „lex Klubrádiót”: a Médiatanács nem köteles…

Krausz Viktória | 2012. május 20.

A nyugat.hu internetes oldal olvasóinak szavazatai alapján továbbra is az igazgatói székben érezheti magát Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház vezetője, aki újraindult a…

Krausz Viktória | 2012. május 17.

A Fidesz pártkasszáját gyarapítja az unió agrárpolitikai támogatásra szánt pénze – egyebek között ezt tartalmazza az a beadvány, amelyet az Európai Unió csalás- és…

2012. május 6.

A Fidesz pártkasszáját gyarapítja az unió agrárpolitikai támogatásra szánt pénze – egyebek között ezt tartalmazza az a beadvány, amelyet az Európai Unió csalás- és…

2012. május 6.

Dagad a botrány a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium körül. A Pedagógusok De­­mokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Hálózat a Tanszabadságért pénteken javasolta a…

Diószegi-Horváth Nóra | 2012. április 7.

A legjobb hat pályamű közé választották Gellér-Varga Zsuzsanna dokumentumfilmjét az International Museum of Women című honlap nemzetközi pályázatán. A Mr. Mom (Apacsavar) egy éven át…

Kiss Orsolya | 2012. február 29.

Ha ez így megy tovább, becsukhatjuk a rovatot: a héten lemondott a BKV vezérigazgatója, miután kiderült, hogy míg a cég ötezer dolgozója nem kapott bérkompenzációt, és a vállalat 11…

Nagy Szilvia | 2012. február 12.

Kétszázmillió forintért kínálták a Klubrádió frekvenciáját elnyerő cég tulajdonjogát, ahogyan ez több helyen megjelent a héten. Csakhogy Kiricsi Karola, a Médiatanács szóvivője…

Krausz Viktória | 2012. január 29.