Hangoskodni kell – nyilatkozta Polyák Gábor médiajogász a VH-nak annak kapcsán, hogy a parlament fideszes javaslatra pénteken elfogadta a „lex Klubrádiót”: a Médiatanács nem köteles szerződést kötni pályázati nyertesekkel, és a korábbi törvények szerint megkötött frekvenciaszerződések az év végén megszűnnek.

Az ennél is direktebb első, Szabó Csaba-féle törvénymódosító javaslatot egy nap alatt sikerült visszavonatni a képviselővel, az ellenzéki képviselők és a civilek elemi felháborodásával. „A második, Menczer Erzsébet-féle módosító furfangosabb, el vannak benne rejtve olyan csapdák, amelyek a Klubrádió ellehetetlenülését eredményezik. Minden a Médiahatóságon múlik” – mondta lapunknak Polyák, aki szerint még a július 5-i tárgyalás előtt életbe lép a törvénymódosítás, amelynek a jövő héten lesz a zárószavazása. Emlékezetes: a jelenleg használt 95,3 MHz-es frekvencia ügyében a bíróság jogerősen kimondta, hogy a pályázat győzteseként kihozott Autórádió Kft.-t ki kell zárni és új eredményt kell hirdetni, tehát a második helyezett, a Klubrádió nyerte a frekvenciát hét évre. A 92,9 MHz-es frekvencia ügyében az első fokú ítélet értelmében a szerződés létrejött a Médiatanács és a Klubrádió között, ám ez ellen a Médiatanács fellebbezett, a bíróság július 5-re írta ki a tárgyalást. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!