Kétszázmillió forintért kínálták a Klubrádió frekvenciáját elnyerő cég tulajdonjogát, ahogyan ez több helyen megjelent a héten. Csakhogy Kiricsi Karola, a Médiatanács szóvivője szerint a frekvencia nem adható el, mivel állami tulajdon.
A cég vagy annak tulajdonjoga viszont értékesíthető, a tulajdonosi struktúra változhat, de csak a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal (NMHH) megkötött szerződés után, ami még nem született meg. A 95,3-as frekvenciáról hozott pályázati döntés után (2011. december 20.) 45 nap áll rendelkezésre, hogy megkösse a szerződést a nyertes fél és a hatóság, ám ez most várhatóan elhúzódik, mivel a Klubrádió jogorvoslati kérelemmel fordult a Fővárosi Ítélőtáblához a pályázati döntés ellen.
Ha a 45 nap elteltével sincs szerződés az Autórádió Kft.-vel, akkor lehet új pályázatot kiírni, de erre törvényi szabályozás nincs. Új pályázat lehetséges abban az esetben is, ha a létrejött szerződés után 120 nappal nem kezdi meg a nyertes a műsor sugárzását. A Klubrádió csak akkor hallgat el, amikor az Autórádió Kft. és az NMHH szerződést köt.
Sokak szerint a kétes hátterű és a nyilvánosság elől még mindig bujkáló Autórádió Kft. annak tudatában készítette a pályázatát, és ígért szemrebbenés nélkül irreálisan magas összeget (75 millió forintot), hogy soha nem fogják működtetni a rádiót, hanem az első adandó alkalommal már tovább is passzolják azt.
A frekvenciáról, amely egyébként közvagyon, nem árverés dönt, ahol „ki ad többet" alapon nyilvános licitálás zajlik, majd az elnyert tárgyat simán lehet adni-venni. Strasser Tibor ügyvéd szerint, ha van arra bizonyíték, hogy az Autórádió Kft. csalárd módon pályázott, és annak tudatában ígért ekkora összeget, hogy a sugárzás megkezdése előtt már eladja a tulajdonjogot, akkor az akár bűncselekmény is lehet. „Az eladás abszurd, a Médiatanács magyarázkodása pedig csupán játék a számokkal” – tette hozzá az ügyvéd.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!