Az EU olyasmivel foglalkozik, amivel nem kellene. Amivel meg kellene, azzal meg nem foglalkozik. Amivel meg kellene, és foglalkozik, azzal meg rosszul foglakozik – Orbán Viktor a héten ismét tanújelét adta, miként gondolkodik az Európai Unióról. Ezeket a szavakat a jövő héten módja lesz Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének is szeme közé vágni, hiszen folyamatban van a két vezető találkozójának egyeztetése.
Bár már megszokhattuk, hogy Orbán mást mond Brüsszelben és mást itthon. Kint megegyezési szándékának ad hangot, itthon pedig olyanokat mond, mint legutóbb a pénteki rádióinterjújában: zsarolás lenne, ha az EU politikai feltételekhez kötné a hiteltárgyalások megkezdését, és bár kacérkodnak ezzel, „még nem lépték át a Rubicont”. Arról nem beszélt, mi lenne, ha az EU mégis átlépné ezt a Rubicont. Nyilván lenne saller és koki.
Ebből így sem megállapodás, sem hitel nem lesz, ez egyre nyilvánvalóbb a pénzpiacok számára is. A gazdasági elemzők mindig óvatosan fogalmaznak, mostanság úgy, hogy az év vége előtt nem valószínű az alku Magyarország és az EU–IMF páros között. Ám ha ez igaz, vagyis, hogy év végéig húzódnak az egyeztetések, akkor Orbán Viktor óriási politikai rizikót vállalna a hitelszerződés aláírásával: rámehetne a választási győzelme.
A kormány váltig állítja, hogy nem kaptak konkrét feltételeket a tárgyalások megkezdéséhez. Első ránézésre igaz is: valóban dodonai megfogalmazás az Európai Bizottság (EB) szóvivője által a héten kétszer is elmondott mondat, miszerint a bizottság a befektetői környezet javítása érdekében vár tetteket a magyar kormánytól. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy javuljon a befektetői környezet, vissza kellene szereznie a piacok bizalmát a magyar gazdaságpolitikának, ha viszont lenne bizalom, nem kellene hitel sem. Első ránézésre tehát önellentmondásnak tűnik a bizottsági vélemény, más megközelítésben azonban úgy is értelmezhető: az EB sem vár mást Magyarországtól, mint ami eminens gazdasági érdeke lenne az országnak. Az unió végrehajtó testületétől aligha lehet mást várni, a felállás ugyanis világos: az Európai Bizottság igenis megfogalmazhat politikai típusú elvárásokat, hiszen nekik éppen ez a dolga. Nevezetesen, hogy betartassa a tagállamok kormányaival az unió szabályait és az általuk vállalt kötelezettségeket. És ahogy múlik az idő, a magyar kormányt egyre többször érik az uniós jog megsértésén. A hiteltárgyalások előkészítése óta hetente bővül a lista: legújabban a mobilfizetés rendszerének államosítása ütközhet európai előírásokba, Brüsszel az egyházi törvényt is aggályosnak találja. Ráadásul több esetben kiderült, hogy az unió számára nem elégségesek a korábbi kifogásokra adott magyar kormányzati válaszok, ezt jelzi, hogy az Európai Központi Bank a héten megerősítette: továbbra is szilárdan kitart az álláspontja mellett, miszerint az MNB függetlenségét sérti a jegybanktörvény.
A hét fontos fejleménye, hogy a Velencei Bizottság „öt pontban összegzett, egyértelmű és nem alkuképes feltételt” fogalmazott meg a magyar bírósági reformmal kapcsolatban. Hiába hivatkozik arra a kormány, hogy ezeket a feltételeket sem kapta meg hivatalosan, kiderült: a Velencei Bizottság által a kormánynak küldött úgynevezett non paper, a diplomáciában igenis hivatalos véleménynek számít. Új elem a vitában és egyáltalán nem mutat a megegyezés irányába, hogy Orbán Viktor kormányfő jelezte, hogy akár a – közismerten nem túl gyorsan eljáró – Európai Bíróságra is elmenne a „nyitott kérdések rendezése” érdekében. Mindez azt sejteti, hogy akár évekig is elhúzódhat a procedúra. A magyar kormányfő a jelek szerint egyelőre abban bízik, hogy a piacokon most viszonylagos pénzbőség van, így az ország képes magát finanszírozni IMF-hitel nélkül is. Csakhogy ennek komoly ára van: azt már tudjuk, hogy az éves hiánycél 90 százaléka három hónap alatt összejött a büdzsében, de ennél is fájdalmasabb, hogy a 2012-re tervezett összes kamatkiadás majdnem felét már ki kellett fizetnünk március végéig. Az idei év első három hónapjában döbbenetes összeget, 452,1 milliárd forintot költött a költségvetés kamatkiadásokra. Ráadásul a héten újabb csúcsra, 4260 milliárd forintra ugrott a külföldiek kezében lévő kötvényállomány.
Minden komolyan vehető szakértő sürgeti tehát az IMF-megállapodást, ám a politika megint közbeszól, kétféleképpen is. Egyrészt azért, mert az IMF csak az Európai Bizottság egyetértésével kezd tárgyalni a magyar kormánnyal, ennek politikai feltételeit fentebb taglaltuk. Van azonban egy másik politikai megfontolás is: Orbán Viktor érdeke. Ha ugyanis igaz, hogy csak az év vége felé születhet megállapodás a valutaalappal, abból az következik, hogy a hitel feltételeivel éppen a választási évben kellene szembesülnie. Neki is és a magyar lakosságnak is. Márpedig ez eddig kiszivárgott hírek alapján az IMF – és a pénzpiacok – úgy 1500-3000 milliárdos költségmegtakarítást árán tartja visszaszerezhetőnek a magyar gazdaság iránti bizalmat. Ekkora összeget viszont nem lehet kis adókkal, meg a költségvetési fűnyíró állandó beindításával összekaparni. Ehhez már érdemi és jelentős érdeksérelmet okozó reformok szükségesek. Orbán Viktorban és kormányában azonban ehhez sem a képesség, sem a bátorság nem mutatkozott meg eddig. Ha tehát valaki biztosra akar menni a magyar gazdaság ügyében, jobb, ha az elhúzódó bizonytalanságra tesz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
