Már látogatható a Budai Vár Palota úton lévő pincerendszerében feltárt 13. századi zsidó rituális fürdő, a mikve. Talán nem közismert, hogy a budai zsidók egy népesebb csoportja a középkortól Buda visszafoglalásáig (1686) élt a városban. Kereskedőként, orvosként, mészárosként élték mindennapjaikat a török hódoltság területén. Három zsinagógát is építettek, mielőtt a Budát visszafoglaló katonák kivégezték őket.

 
A budavári mikve

A teljes egészében feltárt és felújított pincerendszerben lévő mikve csupán 2-3 négyzetméter, de tucatnyi lépcső vezet hozzá. A több száz éves, kézzel kivájt rituális fürdő a hagyományoknak megfelelően természetes vizet használ.

A vallásos zsidó nők esküvőjük előtt mennek mikvébe, majd havonta a menstruációjuk végétől számított hetedik napon.

A rituális megtisztulásnak szigorú szabályai vannak, amelyet a Talmud ír elő. A férfiak külön mikvébe járnak és a kóser háztartásban használt edényeket, eszközöket is a rituális fürdőben „tisztítják” meg.

A szinte teljesen épen maradt budavári mikvében ma is természetes „forrású” a víz, ám eredeti funkciójában nem fogják használni.

Viszont ingyenes tárlatvezetést tart a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft., amelyre jelentkezni a mikve@varkertbazar. hu címen lehet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!