Baktériumok váltak egymás rabszolgáivá, egyre bonyolultabb sejteket hozva létre – egészen az ember megjelenéséig. Az evolúció végül nyelvi kérdéssé vált, köszönhetően többek közt az éhségnek. És ki tudja, vajon lejátszódhatott-e mindez máshol is az univerzumban, vagy csak és kizárólag a Föld bolygón? És itt hányszor?

Összeállításunk a VH Tudomány rovatában

- – Kép 1/5

Konfrontatív dögevés – gondolták volna, hogy ennek köszönhetik önök is a létezésüket? Az evolúcióbiológusok más tudományágak felfedezéseit és hipotéziseit figyelembe véve legújabban az emberi fejlődés utolsó, hatalmas evolúciós lépésének az elhullott nagyvadak megszerzéséért folytatott küzdelemből kibontakozó együttműködést és a nyelvkészség kialakulását tekintik.

A brit John Maynard Smith és a magyar Szathmáry Eörs által közösen jegyzett, 1995-ben megjelent Az evolúció nagy lépései című mű összegző téziseit a 20 évvel későbbi fejlemények ugyan nem írják felül, de kikényszerítik a kiegészítést. A legfrissebb kutatásokat és elképzeléseket a magyar akadémikus 2012-ben már részben publikálta A földi élet regénye. Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig című – az első kiadást 12 évvel később bővített formában követő – könyv új fejezeteiben; immár a 2004-ben elhunyt szerzőtársat és mentort nélkülözve.

Az archeológiai feltárások alapján a régészek a Homo habilist követő Homo erectus felbukkanásának idején (2 millió évvel ezelőtt) kritikus fordulópontot érzékeltek az elfogyasztott állatok csontmaradványainak felületi karcolásait elemezve.

Épp abban a korszakban, mikor éghajlatváltozás okán a gyümölcshozamok, és ebből kifolyólag a fogyasztásuk drasztikusan visszaesett: a táplálékforrások köre erősen leszűkült. A még csak trancsírozásra alkalmas kőeszközöket előállító emberelőd sorban állt a szavannákon az elhullott állatok húsáért, de nehezen furakodhatott volna előre, mivel a nagyragadozóknak sokkal hatásosabb eszközeik voltak az elsőbbség megszerzésére, mint neki. A csontokon világosan látszik, hogy előbb mindig a nagyvadak marcangoltak, jóval később fért a maradékhoz kezdetleges szakócáival az ősünk. Aztán megváltozott a sorrend…

Mi történt? Derek Bickerton hawaii nyelvészprofesszor elmélete szerint, melyet az Ádám nyelve című könyvében (2009) ír le, s melyre Szathmáry professzor is támaszkodik, az emberek megtanultak a közös célért (azaz a kajáért, a fennmaradásukért) közösen fellépni – együttműködni.

Nincs gyümölcs, kell a hús, a hús ott hever a pusztán, meg kell szerezni, nem szabad hagyni, hogy másé legyen. Először is meg kellett hát védeni a táplálékot, majd el kell szállítani könnyebben biztosítható helyszínre – mindezt nem egyszerű kivitelezni, kooperációt igényelt a hordától. Előbb valószínűleg jó sok mutogatással járt, hogy átadhassák egymásnak az információt. Majd – változás! – szószerű hangadások, jelek, szimbolikus formák segítségével instruálták egymást. Mindez még szabályrendszert nélkülözve történt, nem volt kiforrott nyelv, de el tudott szakadni az „itt és most” szituációjától.

Micsoda, hogy erre a méhek is képesek? Na igen, de ők benne ragadtak a táncolásban, az embernél viszont az agyméret lehetővé tette a továbblépést – 200 ezer évvel ezelőtt a Homo sapiensnél létrejöttek az első nyelvek. E kettő – kooperáció és nyelvkészség – kéz a kézben vezetett aztán a mai ember kivételes helyzetéhez. Hozzánk. Mindez, ismételjük el: a döghús megszerzéséért vívott harc hozadéka!... Legalábbis e teória szerint.

Valószínűtlen szerveződés?

A természettudományok egyik alapja a megismételhetőség. Nem hiába próbáltak meg biokémikusok őslevesszerűségbe áramot vezetni, hogy a szimulációval újra evolúciós útra bocsáthassák/ kényszeríthessék a szingli elemeket. Mert hát, ha megtörtént egyszer, megtörténhet többször is – és nem csak a Földön. Szathmáry professzor azonban egyre pesszimistább a tekintetben, hogy csakugyan létrejöhetett máshol is az intelligens élet, nem csupán a Föld kiváltsága-e mindez. A pesszimizmusát az evolúció antikopernikuszi fordulatával írja le, és a kivételes helyzet miatt még fontosabbnak tartja, hogy a földi élet formáit fokozottabban óvnunk kell.

Úgy látja, ha valaha is rábukkanunk élet nyomaira egyéb naprendszerekben, az valószínűleg prokarióták (sejtmag nélküli egysejtűek) fellelését jelentheti mindössze. Ezek a szerveződések a Földön is igen hosszan, 2 milliárd évig zsizsegtek, míg végül egy megaevolúciós ugrásnak köszönhetően eukariótákká (sejtmagvas gyüttmentek) nemesültek.

Bár az univerzum elég tágas, és számos – a Földhöz hasonló – exobolygót sikerült már felfedeznünk, a bolygórendszer egészét figyelembe kell venni az élet kialakulásainak feltételeiként. A Naprendszerben például az úgynevezett Jupiter-hatásnak elég sokat – a létezésünket – köszönhetjük. Ha az óriásbolygó gravitációs torzítóerejével nem tartaná például távol a belső bolygók övezetétől az aszteroidákat, bizony, már régen a dinók sorsára jutottunk volna…

Az intelligencia típusa teszi az embert különlegessé. De vajon miért nem bukkant föl már a
dinoszauruszok 150 millió éves uralkodásának ideje alatt némi evolúciós nyomásra? Egyrészt
gyengébb volt ez a nyomás, másrészt fölbukkant! A Troodon kis termetű dinó volt, 2-3 méter a
fejétől a farkáig, két lábon járt, kezein három vékony ujj, egyik szembefordult a többivel – ahogy
a mi hüvelykünk. Szemei a fej elülső része felé tolódtak, térbeli látása volt, fogazata alapján
mindenevő. A testsúlyához képest a legnagyobb tömegű aggyal rendelkezett a dinók közül. Jó
úton járt a miénkéhez hasonló intelligencia kifejlődéséhez. Még 40 millió évre lett volna
szüksége… csakhogy beütött a kréta időszak végén a krach.

Érdekes valószínűség, miközben például Paul Davis asztrobiológus – akinek tiszteletére az 1992 OG jelű kisbolygót hivatalosan Pauldavisnek nevezték el – éppen a valószínűségszámítás szerint feltételezte, hogy a végtelen világegyetemben mindenfelé létezhetnek a Földhöz hasonló bolygók, és a mi fertályunk egyáltalán nem kitüntetett az élet feltételei szempontjából (l. Egyedül vagyunk a világegyetemben?).

Szathmáry borúlátása inkább John Gribbin angol asztrofizikus derűlátásához köthető, aki Egyedül vagyunk! A földi élet csodája című könyvében (2011) érvel a földi élet és intelligencia kifejlődésének egyedisége mellett: a sok véletlen egybeesés (a jégsapkák éghajlat-alakító szerepétől Kelet-Afrika geográfiai adottságaiig): „nagyon valószínűtlen faj”-já tesz bennünket.

Szathmáry Eörs 2014-es akadémiai székfoglalója után 

 

A Magyar Tudomány Ünnepén idén nemcsak november 3-án emlékeztünk meg Széchenyi István és társai 1825-ös felajánlásáról, mely révén létrejöhetett a Magyar Tudós Társaság, de november folyamán számos programon vehetünk részt a most 150 éve átadott akadémiai székházában. A sort Szathmáry Eörs evolúcióbiológus nyitotta november 10-én Hétmérföldes csizmával az evolúciós tájképen. Az együttműködés 3,5 milliárd éve című előadásával. Migrációs hullám, Magyarország demográfiai helyzete, élelmiszer-biztonság, szuperbaktériumok – csak pár téma a jövő hét előadásainak kínálatából. Részletek: mta.hu/tudomanyunnep

 

Bizonyíthatóan vizet találtak a Marson – jelentette be szeptember végén a tudományos szenzációt a NASA –, méghozzá folyékonyat és sósat. Az időnkénti felmelegedésekkor nem sokkal a felszín alatt a víz leszivárog a domboldalakon, barázdákat, vájatokat húzva, sőt némileg a felszínre is föltörve, nedves foltokat hagyva. Ahol víz van, ott élet is lehet – ezért is fontos ez a felfedezés. Szathmáry Eörs azonban több okból is szkeptikus a bejelentés kapcsán. Egyfelől a folyékony marsi víz jelenlétét, a vízfolyásokat már évekkel korábban magyar tudósok kimutatták spektroszkóppal, hívja föl a figyelmet az amerikai médiahype önajnározására, másfelől élet nagyobb valószínűséggel a jégpáncéllal borított holdakon rejtezhet. Például a Jupiter körül keringő Európán, ahol 90 km vastagságú óceán szunnyad a jégtakaró alatt. Míg a marsi élet a közelség miatt rokon lehet a földiével, addig az Európán ettől független élet alakulhatott ki.

 


Az intelligencia típusa teszi az embert különlegessé. De vajon miért nem bukkant föl már a dinoszauruszok 150 millió éves uralkodásának ideje alatt némi evolúciós nyomásra? Egyrészt gyengébb volt ez a nyomás, másrészt fölbukkant! A Troodon kis termetű dinó volt, 2-3 méter a fejétől a farkáig, két lábon járt, kezein három vékony ujj, egyik szembefordult a többivel – ahogy a mi hüvelykünk. Szemei a fej elülső része felé tolódtak, térbeli látása volt, fogazata alapján mindenevő. A testsúlyához képest a legnagyobb tömegű aggyal rendelkezett a dinók közül. Jó úton járt a miénkéhez hasonló intelligencia kifejlődéséhez. Még 40 millió évre lett volna szüksége… csakhogy beütött a kréta időszak végén a krach. - Képünkön a Dinosauroid feltételeztt modellje a dorchesteri múzeumban

 


KISEBBEKNEK – Carole Stott: A világűr legszuperebb intergalaktikus útikalauza. Mit tegyünk, ha földönkívüliekkel találkozunk? Lisa Swerling és Ralph Lazar látványos illusztrációi segítenek megérteni az univerzumban zajló jelenségeket az ősrobbanástól egészen az űrexpedíciókig.
(Ford. Morvay Krisztina. HVG Könyvek, 2015. 62 o.)

 


NAGYOBBAKNAK – Kip Thorne: Az Interstellar és a tudomány. Christopher Nolan filmje, a Csillagok között hipertérbeli története és vizuális effektusai valódi tudományon alapulnak, köszönhetően a fizikus Kip Thorne közreműködésének. Fekete lyukak, féregjáratok, görbült téridő, szingularitás, kvantumgravitáció – az elméleti fizika nyugalmazott professzora mindent elmagyaráz.
(Ford. Kovács József. Európa Kiadó, 2015. 352 o.)

Címkék: tudomány

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!