Ez nincsen rendben!
Leültem egy A4-es papír elé, és azt hittem, hogy majd dőlnek belőlem a szavak, és csak rendezgetnem kell majd a szebbnél szebb gondolatokat. Hiszen számtalan emlék fűz hozzád!
Szerepek, jelenetek, filmek, sok-sok baráti élmény és emlék! De órákon át csak bámultam magam elé, ültem az üres papír előtt, és csak ezt tudtam nagy nehezen leírni: Drága Imi! Ez nincsen rendben! Olyan nincs, hogy Te itt hagytál bennünket! Ez az élettel összeegyeztethetetlen, hogy Bajor Imi többé nem lép be az öltözőbe, a sminkszobába! Nem ad puszit a számra! És nem létezik, hogy nem hajol meg többé az imádott közönsége előtt!
Olyan sok vidám és könnyű percet kaptam tőled. Aztán, mintha mindig ott lettél volna az életemben. Először az Erzsébetváros című darabban láttalak. Fantasztikus voltál, elbűvöltél egy egész színházat, gondoltam, erre a fiúra nagyon oda kell figyelni! Játszottunk a Lebegő fénybuborék című darabban, imádtalak a Hippolitban, ahol többször is megcsodáltalak, de nem csak én nem tudtam betelni veled! Törzsközönsége volt az előadásnak! Akik estéről estére izgatottan várták, hogy lássák „Közép-Európa legszebb férfi felsőtestét”. Szállóigék lettek a mondataid később is. Hogy csak azokat idézzem, amiket mindenki ismer: Csóközön; Én, a Gyula, meg az Ottó. És persze számtalan olyan bemondás, amit nem ildomos itt elismételni, de nagyon vicces volt! Köszönet érte! Olyan nagy adomány, ha valaki képes megnevettetni másokat! …
Nincs ez rendben, Imi!...
Aztán később rengeteg tv-s, rádiós munka együtt! És aminek csak önfeledt nézője voltam, sokadmagammal: Meseautó, Egy szoknya, egy nadrág. A Mágnás Miska…
És most eljöttünk, a barátaid, akik szeretünk, hogy búcsúzzunk Tőled.
De ez nincsen rendjén!
Mit mondjak, mit mondjunk? Soroljuk fel az erényeidet, érdemeidet? Méltassuk tehetségedet, pályafutásod, emberséged, kedvességed? Beszéljünk arról a hatalmas szívedről, a segítőkészségedről, a minden helyzetben működő humorodról?
Te tudnál segíteni! Szerintem azt mondanád: „Jól van Mukik! Ne csináljatok ebből az egészből ekkora problémát! Mondjon pár kedves szót a George Clooney, az Angelina Jolie, esetleg az Obama, aztán igyatok meg valamit, és kész!"
Tulajdonképpen jó is lenne! De nekem kell elbúcsúznom Tőled, és ez nincs rendben! A fene vigye el, itt hagytál minket. A családodat, a több száz kollégádat, sok ezer rajongódat, és több millió néződet. És engem is itt hagytál! Ki fog nekem udvarolni, Imi?
Amikor betegeskedtél, sokan úgy gondoltuk, hogy talán ez is egy szerep, és amikor összemegy a függöny, kiállsz elé és meghajolsz. Összement a függöny és Te nem hajoltál meg, hanem köszönés nélkül elhagytad a színpadot. Nincs ez rendben!
Még annyi mindent el tudtam volna képzelni, mennyit lehetett volna még játszani, nevetni! De ehelyett itt állok, és felolvasom a nehezen felolvashatót: Búcsúzunk Tőled, Bajor Imre!
Nincs ez rendben, Kicsihuszár!
Úgy gondolom, nagyon korán hagytál itt bennünket! Fájdalmasan korán! Jó volt melletted lenni, színésznek, embernek egyaránt! Bár fogalmazhatunk úgy is: többet éltél, mint ahány éves voltál, hiszen nagyon tudtad, hogy kell élni, örülni, élvezni a létet! Boldog voltál Lilivel, Marcival, boldog voltál Ildikóval, boldog voltál a színpadon, filmvásznon, televíziós képernyőkön. Két végén égetted a gyertyát, de szeretetből is kétszer annyit adtál mindenkinek! És ezt nem felejtjük! Mi, a kollégák, a közönség.
Ott állunk majd a sírodnál, és a költő szavaira utalva: mi mondjuk meg, ki voltál! Egy mondatban: Bajor Imre, aki évtizedeken át nevettetett, felhőtlenül szórakoztatott, akinek a felvételeit a legtöbb magyar tévécsatorna játssza és játszani fogja, és aki a szívünkben él tovább. Hát, szervusz, Imi! Hosszú út előtt állsz, és ha utadon véletlenül összetalálkozol Robin Williamsszel, csak annyit mondjál neki – úgy, ahogy ezt csak Te tudod mondani, és ez talán nekünk is ébresztő –: Jó reggelt, Vietnam!
Isten veled, Imi!
Elhangzott pénteken, Bajor Imre temetésén.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!