A kínai állami távközlési vállalat a világ internetforgalmának 15 százalékát eltérítette – írta a Financial Times. A brit lap szerint április 8-án a China Telecom indokolatlanul kínai szerverekre irányította át 18 percig az internet forgalmának jelentős részét, beleértve az amerikai hadsereg, szenátus és számos cég – közöttük a Microsoft – adatait.
– Nem könnyedén, de kivitelezhető ez a művelet – nyilatkozta Frész Ferenc, a Magyarországon egyedüliként etikus hackerképzést nyújtó Kürt Akadémia tanára. Az alapvető gond az internet felépítésével van – magyarázta a szakértő –, ugyanis mikor az amerikai hadsereg számára 40-50 évvel ezelőtt megtervezték a rendszert, az volt a cél, hogy a hálózat akkor is működjön, ha bizonyos részei vagy a központja megsérül.
Bár a technika hatalmasat fejlődött, a felépítés ugyanaz maradt: a rendszer annyira hibatűrő, hogyha 80 százaléka kikapcsol, akkor is működik. Így, mivel a központok kevésbé állnak ellen a támadásnak, könnyű megzavarni a működésüket, és a nagy hálózati csomópontok forgalmát átirányítani más szerverekre. Ezeknek a tartalma pedig „lehallgatható”, mert sem a vállalati, sem a személyes kommunikációban nem titkosítják az információkat, sőt sokszor még a kormányok vagy a nemzetközi szervezetek rendszerei sem ismerik a kriptográfiát. Így nagyon sok érzékeny információt lehet – a kínaiakhoz hasonlóan – „lehalászni.”
A szakértő szerint a szemléletváltás már megkezdődött. Sok állam és szervezet, így Magyar ország is erőfeszítéseket tesz azért, hogy az informatikai rendszereket ért támadásokra ne pusztán reagálni tudjanak, hanem képesek legyenek kivédeni e támadásokat. A közelmúltban a lisszaboni NATO-csúcson elfogadott új stratégiai koncepció is ezt a felfogást tükrözi. „A számítógépes rendszerek elleni támadások egyre gyakoribbak, jobban szervezettek és egyre súlyosabb károkat okoznak… olyan mértéket ölthetnek, ami fenyegeti az euroatlanti térség gazdasági növekedését, biztonságát és stabilitását.”
Így minél hamarabb létre akarnak hozni egy informatikai védelmi központot, amely a nemzeti rendszerek működését hangolná össze, fejlesztené őket, és az előrejelzésben és tájékoztatásban is vezető szerepet töltene be. Iklódy Gábor főtitkárhelyettes reményei szerint júniusban már konkrét cselekvési terveket szeretne bemutatni a tagállamok kormányainak.
Hogy a kínai kormánynak mi volt a célja áprilisban, azt még a Pentagon sem tudta megállapítani, sem a szándékosságot, sem a rosszhiszeműséget nem lehetett bizonyítani.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!