Hozzáférhetőség, eredményesség, gyógyszerellátás, hálapénz, betegjogok, költséghatékonyság – ebben mind rosszul teljesített Magyarország. Tavalyi eredményéből három pontot vesztett a magyar egészségügyi rendszer: egy 35-ös európai listán csak Lengyelország, Albánia, Bulgária, Montenegró és Románia kullog mögötte.
Az egészségügy lerohadásának csak egyik oka a pénzhiány, a másik a kormányzati érdektelenség. Legalábbis így találta az Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexet évről évre elkészítő stockholmi szervezet. Mint idei „országértékelésében” rámutat: Magyarország számára kevésbé fontosak a közellátórendszerek, más kérdésekre fókuszál, például a menekültek távoltartására. Nem csoda, hogy romlott hazánk egészségügyi indexe.
A kormányzati nemtörődömségnek számos jele van. Az egyik legfontosabb a forráshiány.
Ugyanis az összes egészségügyi költségnek (miközben folyamatosan romlik az ellátás színvonal) már csak 66 százalékát finanszírozza az állam – noha 80 százalék fölötti lenne kívánatos. (Hasonló szűkmarkúság tapasztalható a gyógyszerpiacon is: az állam mindössze nagyjából a medicinák 50 százalékát támogatja.)
Nem csoda, hogy az elérhetőség (azaz milyen gyorsan jut ellátáshoz a beteg) sem megfelelő: például a szabályok szerint, ha rossz indulatú daganatot diagnosztizálnak, akkor 21 napon belül el kellene kezdeni a terápiát, ám az esetek zömében ez nincs így. Ahogy a nem akut sebészeti beavatkozásokra is túl sokat kell várni. Ezzel párhuzamosan pedig csapnivaló a lakosság egészségügyi állapota: magas vérnyomás, cukorbetegség tekintetében „piacvezetők” a magyarok Európában. (Az egészségügyi intézmények minőségéről pedig az mond sokat, hogy igen súlyos a helyzet a kórházi fertőzések terén.)
Mindez azért dühítő, mert a vizsgálat szerint Magyarországon van Európa egyik legjobb orvosképzése, illetve a biztosítási rendszer is egész tisztességesen működik, és közegészségügyi alapok sem rosszak (például a kisgyerekek 95 százalék fölötti oltottságával az elsők vagyunk).
Így mérik
Az egészségügy hat területét vizsgálja a nemzetközi felmérés: betegjogok, ellátás hozzáférhetősége, gyógyítás eredményessége, rendszer finanszírozottsága, szolgáltatások skálája, megelőzés, gyógyszerellátás.
A megfelelő értéket zölddel, a problémásat sárgával, a nem megfelelőket pirossal jelölik. Az ezer pontból Magyarország 575-öt kapott. A 35-ből nyolc ország ért el 600 pontnál kevesebbet. Hollandia és Svájc a király.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!