Terebélyes árnyék vetül a laptopjába görnyedő újságíróra. „Szevasz, kiadnád ezt ötkor?” – nyújt egy fecnit Kiss Péter. A papíron ennyi: sajnálja, hogy nem tudott megállapodni az épp kormányt alakító Bajnai Gordonnal, a jövőben egyszerű képviselőként támogatja, kívülről. „Lemondasz?” – döbben meg a zsurnaliszta. „Meglátjuk” – somolyog a kancelláriaminiszter. És megy. „Mit mondjak, ha nagyon keresnek?” – kurjant utána az újságíró. „Hogy hazamentem csülköt főzni!”
Nem idegeskedett. Igaz, nem is volt rá oka. Kiss Péter már akkor is a rendszerváltás utáni Magyarország legsikeresebb politikusa volt.
A három – tizenkét éven át regnáló – MSZP-s kabinetben egyfolytában miniszterként dolgozott, és négy éven át ő vezette a Miniszterelnöki Hivatalt. Ha nem lett volna benne a Bajnai-kormányban, akkor is ő maradt volna Kiss Péter, a baloldal szürke eminenciása. Ám valószínűleg tudták, hol lakik, mert annak ellenére, hogy kikapcsolta a telefonját, ő lett a társadalompolitikai egyeztetésért felelős miniszter – és Bajnai Gordon politikai helyettese.
De nem a „címek sokasága” jelentette Kiss Péter sikerét. Hanem az, hogy érezte, hogyan kell közösséget szervezni és mozgásba hozni: legyen szó államapparátusról, pártról, nyugdíjasklubról. Így, bár Gyurcsány Ferenccel szemben alulmaradt 2004-ben a miniszterelnökségért folyó vetélkedésben, vetélytársa fejében meg sem fordulhatott, hogy riválisát kihagyja kabinetjéből. Egész egyszerűen azért, mert róla hitte el a párt, hogy tud kormányozni. És ezt – bár korábban az őskomcsi funkcionárius megtestesítőjének tartották – előbb-utóbb a koalíciós partner SZDSZ politikusai is csak róla hitték el.
Egy politikai koncepció akkor jó, ha csak megvalósulása után derül ki, hogy létezik – mondogatta, és ehhez tartotta magát. Nem a nyilvánosság előtt építkezett, a médiában is csak módjával üzent ellenlábasainak. Politikai stílusát, gyakorlatát tekintve az MSZP politikusai közül ő állt legközelebb Horn Gyulához. Az embereket nem saját magához, hanem a baloldalhoz kötötte. Talán nem véletlen, hogy a rendszerváltás után elindított három ifjúsági mozgalomból a Gyurcsány Ferenc vezette Új Nemzedék egy hónapot élt, a Bajnai Gordon fémjelezte Unió a Demokratikus Szocializmusért az alakuló ülésen bevégezte, a Kiss Péter vezette Baloldali Ifjúsági Tömörülés (BIT) viszont többtucatnyi országgyűlési képviselőt és számos minisztert nevelt ki. A helyzet az, hogy az MSZP jelenlegi csúcsvezetőinek zöme – például Tóbiás József pártelnök, Ujhelyi István és Lukács Zoltán alelnök is a BIT-ből jön.
Nemcsak politikai közösséget szervezett, hanem civilt is – kis híján duettet énekelt államtitkárával a nyugdíjasklubban, nőnapkor az aluljáróban osztott szegfűt minden lánynak és asszonynak. Nem leereszkedett hozzájuk, velük volt. Nem csoda, hogy 2014 áprilisában simán hozta egyéni választókerületét. Pedig akkor már hosszú hónapok óta harcolt a rákkal. Néha annyira rosszul volt, hogy azt hitte, a kocsiból sem tud kiszállni. Aztán mégis bement a terembe, szinte belerogyott a székbe, és valahogy kipréselt magából néhány mondatot. És ez elegendő volt.
A baloldal utoljára Horn Gyula sírjánál állt együtt. Most Kiss Péterénél fog. Halála korszakhatár. Vele együtt a rendszerváltás utáni baloldalt is eltemetik. Talán ő volt az utolsó, aki remekül ismerve a rendszer összes szereplőjét, talált volna közös nevezőt. Talán ő is lehetett volna az. Most temetik. Utólag mindenki állítja: államférfi volt. Eltemetik, aztán mindenki megy.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
