Nem a tartalom, az ellenségképzés tartja össze a Fidesz-retorikát.
- A Jobbik jelentős kommunikációs kihívással szembesítette a Fideszt.
- Szilágyi Anna politológust és kommunikációkutatót a kormány retorikai „bravúrjairól” és a Jobbik előretöréséről kérdeztük.

 
Szilágyi Anna - Fotó: Kállai Márton

– Sokáig úgy tűnt, a Fidesz szóban verhetetlen. Megvan még ez a szóbeli varázs? Egyáltalán: mennyire koherens most a párt világképe?

– Arra utal, hogy a párt gyakran egymásnak ellentmondó szólamokat penget? Ez nem kommunikációs zavar jele. A Fidesznek nincsen egységes ideológiai arculata, változatlan karaktere. A Fidesz retorikája egyszerre baloldali, liberális, konzervatív és szélsőjobboldali. Mindig az aktuális közönségtől és a párt stratégiai érdekeitől függ, hogy mikor melyik elem válik meghatározóvá. Ezt nevezik ők „kreatív kormányzásnak”. A fideszes szövegvilágnak, tartalom helyett, a politikai pillanatoktól függően bevethető retorikai alakzatok adják a pilléreit. Orbán 2010 előtti Kelet-ellenes és Nyugat-barát retorikája megválasztása után például hirtelen Kelet-barát és Nyugat- ellenes irányt vett. A régi és az új beállítás hatásos közvetítését mégis egyazon patent segítette.

– Hogyan?

– A Fidesz-retorika egyik összetartó pillére az ellenségképzés. Orbán legtöbbször áldozatként jeleníti meg a magyar társadalom egészével azonosított közönségét, akit valamilyen maroknyi, ám annál veszedelmesebb kisebbséggel és/vagy befolyásos külföldi hatalommal (a forgatókönyv szerint ők a legtöbbször cinkosan együtt is működnek) ütköztet. 2007-ben a külföldi hatalom szerepét jobbára Oroszország játszotta el szövegeiben. Azt sugallta, hogy a keleti ellenséggel összejátszó kisebbség, a szocialista–liberális kormány támogatásával Magyarország újból szovjet megszállás áldozata lehet. 2010 óta a külföldi ellenség szerepét inkább a Nyugatra osztja a miniszterelnök. Elmondása szerint ezúttal az Európai Unió akar hazánkban az egykori szovjet megszállóhoz hasonló hatalomkoncentrációt megvalósítani. Igaz, a veszedelmes, kollaboráns kisebbség szerepében továbbra is a régi politikai ellenfelek tűnnek föl.

– Mennyire hiteles még ebből a szempontból a kormány, van még „adott szó”, amire támaszkodhatnak?

– Híveket kifejezetten ezért aligha veszíthet a Fidesz. Ez a kommunikációs stratégia történetesen működőképesnek tűnik. A népszerűségvesztéshez egyéb tényezők járulhatnak hozzá.

– Igaz is, Simicska Lajos „gecizésére” mindeddig nem volt példa a magyar közéletben. Milyen hatása volt ennek az esetnek közvetlenül a miniszterelnök, illetve a kormány megítélésére?

– Csekély. Az eset a nyilvánosság számára leginkább időszakos politikai szórakozásra adott alkalmat. Izgalmat, borzongást keltett.

– Egyre keményebbnek tűnik viszont a párt kommunikációja, szlogenjeiben immár erősen a Jobbikra hajaz, és tabukat hág át. Mi lehet a Fidesz célja ezzel a keményebb beszéddel?

– Ez nem új fejlemény. Jobbikos politikusok rendszeresen kifogásolják is, hogy – idézem – „a Fidesz úgy beszél, mint a Jobbik”. Ebben van igazság, ám ez a trend nem egyszerűen a Jobbik látványos előretörésével függ össze.

– Hanem?

– Először is, a Fidesz és a Jobbik retorikája között eredendően is van hasonlóság, hiszen mindkét párt ellenségképzéssel kelt hatást. Az, hogy 2010 után témák tekintetében is egyre közelebb kerültek egymáshoz, a Fidesz mozgásából következett. A pártnak a régi demokratikus rendszer felszámolását valami módon tálalnia kellett a társadalomnak. A választás egy Nyugat-ellenes, EU-ellenes, bankellenes, multiellenes retorikára esett. Azaz: olyan szólamokat dobtak be, amilyeneket a Jobbik már régóta használt.

– Mondana konkrét példákat?

– A „gyarmat” például jobbikos szlogen. Akárcsak a többi európai szélsőjobboldali párt, a Jobbik a demokrácia, a szabadelvűség, a globális igazságosság retorikai figuráit fordítja ki és használja ellenségképzésre. Azaz: „kirekesztéssel”, „félelemkeltéssel”, „agresszióval” vádol másokat. A Nyugat bírálatának elfogadott szólamait – például a gyarmatosítás kritikáját – is ezért visszhangozza a párt. Hazánkat ilyenformán az egykori gyarmatok, az EU-t pedig az elnyomó nyugati idegen szerepében tüntetik fel. A Jobbik politikusai legalább 2008 óta rendszeresen az EU tudomására hozzák: „Magyarország nem gyarmat”. Gyarmatosítást a magyar miniszterelnök és támogató hívei csak 2012 óta emlegetnek az EU kapcsán. „Idegen” és „elnyomó” erőként is csak újabban jeleníti meg a szervezetet Orbán. Egy jobbikos politikus már 2009-ben közölte: „Nem vagyunk Európa másodosztályú polgárai.” A magyar miniszterelnök csak három esztendővel később erősítette meg: „Nem leszünk másodrendű európai polgárok.”

– Most meg vadonatúj ellenségeink lettek…

– A Fidesz legújabb, menekültellenes retorikája kiválóan szemlélteti, hogy egyazon patentet hogyan tölt fel újabb és újabb tartalmakkal a párt. A maroknyi, ám annál veszedelmesebb kisebbség ellenséges szerepét ezúttal szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre osztotta Orbán. Új elem, hogy a külföldről érkező fenyegetés most nem egy nagyhatalom, hanem egy kisebbség alakjában jelenítődik meg. Igaz, egy fideszes képviselőtől arról is értesülhettünk, hogy „a kommunista pártok utódjai állnak az illegálisan bevándorlók pártján”. Magyarán, a jól bevált figurával van ismét dolgunk: a belső ellenség cinkostársként segíti a külsőt. Érdemes megjegyezni, hogy e menekültellenes retorikával ezúttal éppen a nyugat-európai szélsőjobboldal diskurzusát vette át Orbán. A szélsőjobboldal előretörése ugyanis nem magyar, hanem európai jelenség. Az Európai Parlamentbe több mint tíz EU-tagállam küldött 2009-ben és 2014-ben szélsőjobboldali képviselőt. Az európai szélsőjobboldali pártok hasonló retorikai megoldásokkal élnek, de érzékelhető azért egy Kelet- Nyugat törésvonal köreikben. Például, míg Kelet-Európában az ellenségképzés célpontjai leginkább a helyi romák és zsidók, Nyugat-Európában a bevándorlók. A skandináv szélsőjobb, vagy az angol, bevándorlásellenes retorikával hódít. A Fidesz most éppen úgy beszél, mint ezek a pártok. Igaz, a párt időnként kombinálja is a két diskurzust. Az igazságügy-miniszter elmondása szerint például Magyarország, idézem a tudósítást, „azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról”. Ez a beállítás a magyar társadalmat „mi” és „ők” különálló közösségeire osztja. A roma közösséget negatívan, „elmaradott” és „terhet jelentő” csoportként jeleníti meg. Mindeközben meglehetősen hízelgő önképpel ajándékozza meg a beszélőt és az általa képviselt közösséget. Azt üzeni, hogy „mi” az „újabb terhet”, „a menekültek terhét” azért nem vállalhatjuk, mert már így is hősies, amit teszünk.

– Ungár Klára szintén átlépett egy határt, amikor a miniszterelnök szavaira („Hálás vagyok a homoszexuálisok közösségének, hogy nem azt a provokatív magatartást folytatja, amivel számos európai országnak meg kell küzdenie…”) reagálva felszólított két közismert fideszes politikust, hogy mint a kérdésben érintettek, nyilatkozzanak. Megengedhetőek ezek az eszközök ma Magyarországon a kormány kommunikációja elleni harcban?

– Szerintem nem.

– Milyen veszélyei vannak a magyar közgondolkodásra, társadalomra nézve ennek az egyre radikalizálódó kommunikációnak?

– Kutatások mutatják, ha a politikai elit beszédmódja kirekesztő, a társadalomé is azzá fog válni. Személyesen is tapasztalom, az elmúlt tíz esztendőben az ellenségképzés, a megbélyegző beszéd a hétköznapi valóság részéve vált Magyarországon. Ez egyenes következménye annak, hogy a magyar politikai közbeszéd irányát és témáit jó ideje a Fidesz és a Jobbik határozzák meg.

– Van megfelelő eszköz az ilyesfajta közbeszéd ellen? És ha igen, miért nem tudja használni a baloldal?

– A közmegegyezésesen baloldalinak nevezett, valójában neoliberális pártokra gondol?

– …ez az ön definíciója…

– …egész egyszerűen a politikai tehetség hiánya gátolta és gátolja meg őket abban, hogy hatásos kihívást intézzenek akár a Fidesz, akár a Jobbik ellen. Talán valamelyik új párt vagy egy náluk is újabb tehetne kísérletet erre. A mozgástér azonban a mai rendszerben igen szűk. Ráadásul éppen a Jobbik igyekszik ilyen új pártként megjeleníteni magát a nyilvánosság előtt. A jelek szerint hatásosan. Legutóbbi beszédében Vona Gábor a Fideszt és az MSZP-t „a múlt pártjaiként” jellemezte, míg a Jobbikot „21. századi erőként” festette le. A Jobbik felismerte, hogy generációs előnyét politikai előnyre válthatja. A párt legutóbbi arculatváltásában ez is szerepet játszhatott. A 2014-es választási kampányban trendi ruhákba öltözött derűs fiatalemberek mosolyogtak a járókelőkre a Jobbik óriásplakátjairól. A Jobbik új kommunikációjának hatására a Fidesz hirtelen avittas, öreges párt benyomását kezdte kelteni.

– Orbán Viktor egy beszédében nemrég azt mondta: mostantól nem az erő, hanem az emberekre való odafigyelés korszaka következik. Mit takarhat ez a szlogen?

– A Fidesz már a 2000-es évek közepétől kezdve arra törekszik, hogy viszonyát a magyar társadalommal egyenrangúnak és közvetlennek tüntesse fel. Orbán személyes imidzse egyenesen azt a benyomást kelti, mintha a nagyhatalmú miniszterelnök hétköznapi közege a mezőgazdasági önellátásra berendezkedett paraszti világ lenne. Orbán előszeretettel használ olyan beszédpaneleket, amelyekkel az „egy vagyok közületek” imidzsre játszik rá. A politika „nem odafent történik” – jelentette ki például az előbb említett beszédben. Az ilyen szólamok azt a látszatot is keltik, hogy a miniszterelnök nem az országról, hanem az országgal közösen hozza a döntéseket. A nemzeti konzultáció vagy az ön által említett szlogen is ennek szimulálásában segítenek. Erre a vonalra az ózdi bukás hatására erősíthetett rá újabban a párt. Szemben a szocialistákkal, a Jobbik e téren is jelentős kihívással szembesítette a Fideszt.

– Gondolja, hogy a Jobbik csakugyan legyőzheti a Fideszt 2018-ban?

– Igen. Nem csupán kommunikációjuk miatt. A Jobbik szárnyalásának strukturális oka is van. A többi szereplőhöz képest a Jobbik helyzeti előnyt élvez a Fidesz választásos tekintélyuralmi rendszerében. A Jobbik ugyanis már 2010 előtt is pályán kívül játszott. Vegyük a sajtó példáját. A fősodrú média 2010 előtt igyekezett bojkottálni a Jobbikot. A párt ezért önálló kommunikációs csatornákat teremtett, méghozzá hatásosakat. Ez például a mostani rendszerben komoly lépéselőny. Míg a többi párt megsínyli a 2010 után kiépült cenzúrarendszert, a Jobbik saját fórumain könnyedén eléri közönségét. A Fidesz nem kalkulált a Jobbik múltjával, az MSZP-re szabta rendszerét. Ez stratégiai hiba volt. Különösen, hogy a Jobbik hatalomra kerülésére már nem a régi demokratikus rendszerben, hanem az Orbán által kiépített új választásos tekintélyuralomban kerülhet sor.
 

Szilágyi Anna szerint pontatlan, hogy az Orbán-rezsimről hol diktatúraként, hol demokráciaként gondolkoznak. Úgy véli, éppen e pontatlanság miatt parttalan a mai magyar rendszerről szóló nyilvános eszmecserék jelentős része. Orbán rendszerét Szilágyi Anna választásos tekintélyuralomnak nevezi. Olyannak, amihez hasonlók Latin- Amerikában, Délkelet-Ázsiában és a volt szocialista régióban találhatók. Lényegük: megtartják a választások intézményét, de magát a demokratikus versengést korlátozzák. A közhatalom alkotmányos korlátait, ellensúlyait és fékeit, kontrollmechanizmusait pedig lebontják.
E definíció szerint Fehéroroszország kemény, Oroszország inkább félkemény, míg Magyarország viszonylag puha választásos tekintélyuralomként írható le. Ezek persze rugalmas kategóriák. Oroszország például egyre inkább a kemény típushoz közelít. „A magyar rendszer is váltott már félkemény üzemmódba. A civilek elleni rendőri akció tavaly például ilyen alkalom volt” – tette hozzá a jelenleg Hongkongban doktori kutató szakértő.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!