A kormány beismerhetné gazdaságpolitikája kudarcát. Ehelyett a forintgyengülés révén erőlteti tovább a növekedést.
A miniszterelnök megdöbbentő kijelentése nyomán ismét felerősödtek Londonban azok a piaci várakozások, melyek szerint a magyar kormány valójában a forint gyengítésére játszik. Orbán Viktor ezúttal azt találta mondani, hogy „semmilyen garanciát nem tudunk és nem is akarunk vállalni a forint árfolyamáért”. Világos beszéd, bármily meglepő is egy kormányfő részéről. Különösen olyan piaci környezetben, amikor a pénzünk – a közös európai fizetőeszközhöz és a régió devizáihoz hasonlóan – spekulációs célpont.
Hogy miért lenne jó a kormánynak a mostaninál is gyengébb forint? Elsősorban azért, hogy tovább erőltethesse a gazdasági növekedést, ahelyett, hogy beismerné: megbukott a gazdaságpolitikája.
A legfőbb exportpiacunknak számító német gazdaság lassulása miatt jó darabig nem számíthat arra a kormányzat, hogy ahogy eddig, úgy majd ezután is az kivitelre gyártó és beszállítói ipar vinné a hátán a magyar növekedést. Az eddig bevezetett és a már meghirdetett gazdasági megszorítások pedig kizárják annak lehetőségét, hogy a költségvetés ösztönözze a gazdaságot.
Egyéb stimulus hiányában a pénzrontás régi jól bevált eszköze marad a kormányzatnak, amennyiben továbbra is görcsösen ragaszkodik a gazdasági növekedés erőltetéséhez.
Rövid távon valóban lehetnek, úgymond „kedvező” hatások. A gyengébb forint ugyanis segítené az ipari és a mezőgazdasági exportot, hiszen a devizában érkező árbevételekért több forintot kapnának a vállalkozások. Az import drágulása pedig a hazai gyártókat, kis- és középvállalkozásokat segítené a külföldi cégekkel, multikkal szemben. Emellett kezdetben a költségvetés is „jól járna”, hiszen az emelkedő importárak és a növekvő infláció az áfabevételek révén emelné a költségvetési bevételeket, de a növekvő infláció révén általában is nőnének az államháztartás „számszerű” bevételei.
Vannak azért gondok a pénzrontó gazdaságélénkítéssel. Rögtön adódik a kormányfő által gyakran emlegetett államadósság. Ennek jelentős része külföldi devizaadósság, ami azzal jár, hogy ha gyengül a forint, akkor magasodik az adóssághegy. Itt vannak azután a devizahitelesek, akik olyan tömeget és szavazóerőt képviselnek, hogy komoly pénzrontásba vélhetően csak akkor kezdhet a kormány, ha már átterelte őket a forintkarámba. Azt is észre kell venni, hogy a forint leértékelődése inflációt szül, ami köztudottan a szegények adója. Vagyis az egykulcsos adórendszer után egy újabb jövedelemátcsoportosításra kerülne sor a szegények kárára és a gazdagok javára.
A legfőbb probléma mégis az lenne a forintgyengítő gazdaságélénkítéssel, hogy a rövid távú kedvező hatásokat legkésőbb középtávon kiegyenlítené, vagy inkább visszájára fordítaná a menetrendszerűen várható kamatemelés. Ami gyakorlatilag elkerülhetetlen, hiszen a jegybank számára törvény által előírt kötelesség az inflációs pálya figyelése, s ehhez kell igazítania monetáris politikáját. A kamatemelés megdrágítaná a forinthiteleket, vagyis elvonná a forrásokat a helyzetbe hozott vállalkozásoktól, de megemelné a lakossági forinthitelesek törlesztőrészleteit is.
Egy kommunikációs előnye, persze, ebből a forgatókönyvből is származhatna a kormánynak. Nem kellene bevallania gazdaságpolitikája kudarcát, ellenben a Magyar Nemzeti Bankra mutogathatna, mondván, a Monetáris Tanács gátolta meg a gazdaságélénkítést.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
