Most is megmozdult a föld. Utórezgés, nem érdekes. Várj egy kicsit, mindjárt látom a tévé képernyőjén, hogy milyen erősségű volt! Jól gondoltam: hármas erősségű… – mondta Papp Gabriella, azaz Ikematsu-Papp Gabriella pénteken közép-európai idő szerint délelőtt, náluk már este felé a telefonba.

  <h1>Bizonyítványosztás a veszélyzónában

(fotó: Issei Kato, Reuters)</h1>-
  -

Bizonyítványosztás a veszélyzónában (fotó: Issei Kato, Reuters)

- – Kép 1/2

2010 augusztusa óta él Japánban, a legnagyobb szigeten, Honshun. Annak is az északi felén. Pontosan ott, a Csendes-óceán partján, ahol március 11-én az „évszázad földrengése”, a 9-es erősségű, s azt követő rettenetes szökőár, a cunami volt. Ekkor sérült meg Japán több mint félszáz atomerőművéből a fukusimai erőmű több reaktorblokkja is, ahol azóta hősies küzdelmet vívnak a katasztrófa elhárítására. Papp Gabriella az atomerőműtől negyven kilométernyire, a 360 ezer lakosú Csendes-óceán partján lévő parti Iwakiban él informatikus férjével egy földrengésbiztosan megépített új, 14 emeletes ház 9. szintjén. A város külső, óceán menti részét a cunami elpusztította. Szerencsére az Ikematsu-Papp család jóval beljebb lakik, odáig nem ért el a víz. Gabriella, ezekben a nehéz időkben, egyike a város önkéntes segítőinek. Iwakiban is – amely több kistelepülésből lett várossá – menedékhelyeket alakítottak ki azoknak, akik földönfutókká lettek. Gabriella egyike volt annak a nyolc diáknak, aki 2000-ben a budapesti Fasori Evan­gélikus Gimnáziumban japánból érettségizett, majd később az egyetemen diplomázott. Tolmács, így ismerte meg férjét is. Most angolt tanít gyerekeknek – japánoknak, s olyan „vegyes” párok gyermekeinek is, ahol az egyik szülő nem a szigetországból való.

– Amikor az a rettenetes rengés volt, lerohantam, mert ilyent még nem éreztem. Szinte minden héten van két-három földmozgás, de mint az előbb is, az ember fel sem pattan a foteljéből – meséli. – De akkor a házakból kimenekült emberek ott álltak szótlanul a parkban, egy ismeretlen asszony átölelt. Ilyet a japánok még egymással is ritkán tesznek! Aztán jött a cunami: még a legöregebbek sem éltek meg hasonlót. Az atomerőmű megsérüléséről is azonnal értesültünk. Mit mondhatok, pánikhangulat nincs. Mi itt, mindennek a közepén sokkal kevésbé félünk, mint azok, akik távol laknak innen. Az első napokban a segélyeket szállító kamionok nem akartak a körzetbe jönni a sugárzás miatt. Ma már más a helyzet. A sugárzás szintje a normálisnak a sokszorosa, de a folytonosan mért maximális sugárterhelés az itt élőknél átlagosan egyetlen mikrosievert/óra. Összehasonlításként: az egészségügyi hatóságok szerint egy CT vizsgálat dózisa 6900 mikrosievert/óra. A helyi televízióban a szakemberek ábrákkal, makettekkel ismertetik, hogy a legegyszerűbb ember is megértse, mi történt, s mi várható – s mi az, mire fel kell készülni, akkor is, ha az emberileg nehéz. Gyorstalpaló atomfizika – nagyon hasznos. Nem megnyugtató a helyzet, de reménykedünk – mondja.

– Közelükben olyanok is élnek, akik egy az egyben részt vesznek a megrongálódott atomerőmű körüli mentési-helyreállítási, semlegesítési munkákban a hadseregtől, a tűzoltóktól, a katasztrófavédelmisektől. A helikopterpilóták 7,5 tonnányi tengervizet öntöttek menetenként a sérült blokkra, amelyet most dízelmotoros aggregátokkal, befecskendezett édesvízzel hűtenek, hogy a só, a korrózió további károkat ne okozzon. Ez veszélyes munka. De nem annyira, mint azoké az önfeláldozó technikusoké, akik a vezérlőterem alatt a radioaktívvá vált vízben dolgoznak: közülük három 30 év körüli fiatalembert súlyos égéssel, sugárfertőzéssel szállítottak kórházba. Eddig 17-en sérültek meg. Őket hívják a helyiek „nukleáris nindzsáknak”… Óránként 170-180 millisievert sugárzás érte őket. Ez nagyon sok.

Ekkora katasztrófára még itt sincsenek kész forgatókönyvek. Gabriella a segélyszállítmányok helyi koordinálásában és szétosztásában vesz részt mindennap. Nehéz művelet ez, mert az infrastruktúra – a kikötő, az út- és vasúthálózat helyreállítása lassan halad, üzemanyaghiány van, az olajfinomítók is a természeti katasztrófa áldozataivá lettek. Ezért a rendkívül motorizált helyiek nem vesznek benzint, hogy jusson a mentőknek, szállítóknak. Inkább kerékpárra ülnek. Gabriella is ezt teszi, hogy a menekültekhez eljuttassa a rizsgombócokat, a konzerveket, a palackos vizet-tejet, a tisztálkodó szereket. Gombócból fejenként kettő jár: senki sem „kamuzik”, hogy ő több személyért áll sorba… „Egy idősebb férfi elvitte a családját rokonokhoz a távolba, de ő maga visszajött, beállt a magyar fiatalasszony mellé az önkéntesekhez, nem tudott tétlen lenni. Egy nőnek a könnyei potyogtak, és köszönte, hogy őt egy külföldi segíti. Elmesélte, a lánya az EU-ban tanul… Én pedig azt köszöntem meg neki, hogy befogadtak” – mesél emberi találkozásairól. Nem fél. Szerinte a japánok amúgy is mindent túlbiztosítanak.

Csütörtök óta újra van folyóvíz a városban. Addig a bevizsgált közkutakról mindenki zacskóban hordta haza a vizet. Amikor nálunk pénteken dél volt, Gabriella megfőzte a vacsorát: végre „valódi” darált húsból, sajtból és dobozos magyar paradicsomból a milánói makarónit. A boltokban már nincs hiánycikk, de a környéken termesztett saláta, spenót és más friss zöld növények fogyasztása tilos, a kereskedelemben sem szabad árulni. Az emberek élik mindennapi életüket, harcaikat. Japánban most van a bizonyítványosztás: a prefektúra területén vannak iskolák, ahol megtalálták az átvizesedett, de épen maradt bizonyítványokat. A diákok-tanárok az iskolai táblákra írják fel sorra a nevek mellé: „él, jól van!”

 

Nõ a sugárzás Fukusimában

Leállították a helyreállítási munkálatokat a fukusimai atomerőmű egyes blokkjában, mert a sugárzás jelentősen megemelkedett. Két másik reaktorban is jóval nagyobb sugárzást tapasztaltak, ezért itt is fel kellett függeszteni a munkát. A 3-as blokkban hárman is égési sérüléseket szenvedtek, mert a sugárzás tízezerszerese a megengedettnek – írta a Le Monde. Ez arra enged következtetni, hogy üzemanyag külső burkolata sérült meg. A hatból csak két blokkot sikerült stabilizálni, a többiből időnként még mindig feltör a gőz és a füst. A miniszterelnök, Naoto Kan szerint a következmények „megjósolhatatlanok”. A hatóságok arra kérték a reaktor 20-30 kilométeres körzetében élőket, hagyják el önként a területet, míg ezelőtt azt mondták, tartózkodjanak otthon.

A megengedettnél 1250-szer több radioaktív jódot (131-es izotóp) tartalmaz a tenger az erőmű közelében – jelentette a BBC. A méréseket a parttól 300 méterre végezték, tehát feltételezhető, hogy a tenger élővilága is sugárfertőzött lett. Fél deciliter ebből a vízből felel meg annak a 131-es jódizotóp mennyiségnek, amelyet az emberi szervezet egy teljes év alatt képes feldolgozni. A hatóságok igyekeztek megnyugtatni az embereket, hogy mire a halak vagy növények az asztalra kerülnek, a jód rövid, 8 napos felezési ideje miatt, nem fognak már veszélyt jelenteni az emberi szervezetre, de a fukusimai körzetben 11 zöldség és gyümölcs termelését és eladását tiltották meg.

A katasztrófában eddig 10 418-an haltak meg, és 17 072 embert még keresnek. Százezrek váltak hajléktalanná, és 244 339 fő még mindig ideiglenes szállásokon húzza meg magát – a japán rendőrség tegnap közölt adatai szerint. A kormány becslései szerint a helyreállítás költségei meghaladhatják a 310 milliárd dollárt.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a sugárveszély miatt egyre több ország állítja le a teherhajóit – írta a The New York Times. Így a tokiói és yokohamai kikötőkben – melyek az ország tengeri teherforgalmának 40 százalékát bonyolították – lényegében leállt az élet. A külföldi hajózási cégek azután döntöttek úgy, hogy a személyzet, a műszerek és az áru biztonsága érdekében szüneteltetik a szállítást, miután egy kínai kikötőben, Hsziamenben karanténba kellett helyezni egy teherhajót, mert a megengedettnél magasabb volt a radioaktivitása. Emellett Kína és több ázsiai ország, Ausztrália, az EU, az USA és Oroszország is megtiltotta bizonyos japán élelmiszer-ipari termékek importját. 

Sz. Á.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!