Továbbra is aggódik az USA. - Az Egyesült Államok „továbbra is napirenden tartja az alapvető jogokkal, a demokratikus folyamatokkal és a jogállamisággal, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének meggyengülésével kapcsolatos aggodalmainak tolmácsolását” – jelentette ki Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár budapesti látogatását követően.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma helyi idő szerint pénteken adott ki egy közleményt, amelyben kiemelték, Melia a korrupció elleni harcra bátorította a kormányt, illetve Barack Obama elnöknek a civil szervezetek ellehetetlenítésével kapcsolatos aggodalmait tolmácsolta. Ezzel szemben a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma beszámolóikban azt hangsúlyozták, hogy Meliával a kétoldalú kapcsolatokról, az energiabiztonságról és a társadalmi felzárkóztatásról tanácskoztak. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!