A TASZ jogvédő szervezet egyedülálló kezdeményezésbe fog: 65 szülészetet, illetve gyermekosztályt működtető egészségügyi intézményt keres meg, hogy kiderüljön, mennyire anya-gyerek barát az adott intézmény. Céljuk nem az, hogy pálcát törjenek a kórházak és dolgozóik felett, hanem hogy párbeszéd alakuljon ki az orvosok, nővérek és a szülők között.
A TASZ terve, hogy 2016 végére minden, gyerekeket kezelő egészségügyi intézmény biztosítsa az egészségügyi törvényben foglalt jogokat, azaz tegyék lehetővé, hogy minden szülő éjszaka is a gyermeke mellett maradhasson. A TASZ többek között ilyen kérdéseket küld az intézményekhez: hogyan támogatják a szülőket abban, hogy folyamatosan legyenek együtt a kórházban gyermekükkel? Milyen módon biztosítják az édesapák jelenlétét a szülésnél?
A Gyerekkel vagyok című kezdeményezésben a közérdekű adatigénylések eredményeit összegezik és országos kampány keretében komplex javaslatcsomaggal állnak majd elő, hogy a szülők a gyermekeik mellett maradhassanak kórházi kezelésük során is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!