Pillanatnyilag több mint 350 gyógyszer hiánycikk Magyarországon. Ezek többsége évek óta nem kapható, sok esetben nem is tudni, mikor kerülnek újból a patikák polcaira.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) táblázata szerint ennek okát elsősorban alapanyaghiány, gyártási gondok, valamint forgalmazási problémák okozzák.
„A 350 gyógyszer hiánya arányaiban nem sok, és ez a napi egészségügyi ellátást nem akadályozza, nyilatkozta lapunknak dr. Harsányi László, a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke.
Előző számunkban beszámoltunk arról a pánikhangulatról, ami a migrénnel küzdőket érinti. Hiánycikk ugyanis a Quarelin és az azt helyettesítő készítmény, az Algopyrin Complex is. A fejfájással élők a gyógyszerhiány következtében egyéb készítmények együttes kombinációit szedik a kín leküzdésére. Dr. Harsányi László ezzel kapcsolatban elmondta, nem szerencsés, ha egy beteg saját maga kezdi el kombinálni a gyógyszereket. Hozzátette, az eredetit helyettesítő generikus készítményeknek a hatóanyaga ugyanaz, vivőanyagukban azonban lehetnek eltérések. A vivőanyag módosíthatja többek közt a felszívódást is. Elmondta, sebészként számára is gondot okoz az egyik sebfájdalom-csillapítónak a hiánya.
A gyógyszerkassza csorbításával kapcsolatban kérdésünkre kifejtette, nincsenek adatai, de lehetségesnek tartja, hogy a gyógyszerkasszával kapcsolatos hírek bizonytalanságot váltanak ki az emberekben, és emiatt tömeges gyógyszerfelvásárlásba kezdenek, ami a hiány egyik oka lehet.
Azzal az elmélettel kapcsolatban, miszerint a gyógyszergyártó cégek azért generálnak hiányt, mert egy új, drágább változatot kívánnak piacra dobni, elmondta, hogy egy piacgazdaságban ez nem lehetetlen, de nem hiszi, hogy Magyarországon jelenleg ennek valós alapja lenne.
Az OGYI listája alapján nem kaphatóak többek közt a megfázás elleni Coldrex készítmények, A Neo Citran köhögéscsillapító szirupjai. Nem találni a gyógyszertárakban a torokfájásra szedett Mebucaint sem. Semmilyen kiszerelésben nem kapható a depresszióra szedett Lamostab tabletta, az epilepsziás és skizofréniás rohamok elleni Lamotrigine Arrow, és Risperidone-Arrow, valamint a leszokást segítő dohányzás elleni Niquitin tabletta és Niquitin CQ tapasz sem.
A láz- és fájdalomcsillapítók közül a Nurofen, valamint a Panadol készítmények beszerezhetetlenek.
Itthon a Japán tragédia miatt bekövetkezett sugárzásveszélytől tartva a héten a honpolgárok tömegesen kezdték el felvásárolni a jódtartalmú készítményeket, tabletta és oldat formájában egyaránt. A probléma az, hogy sugárzásveszély esetén kizárólag a sugárzást követően lehet alkalmazni a jódtartalmú készítményeket. Indokolatlan alkalmazásuk pedig súlyos egészségügyi károsodásokat is okozhat. Ráadásul a túlbuzgó felvásárlók épp a pajzsmirigyesek elől csaklizzák el a jódkészítményeket, akik számára ezek a szerek az arany értékével vetekszenek.
Oda a Yasmin
Bolondok háza tapasztalható a gyógyszergyártó multiknál. Az Egyesült Királyságban az elmúlt napokban zajlott az a per, amit a Richter Gedeon Nyrt. indított a Bayer ellen. A vita oka a nevével a mesés keletet idéző fogamzásgátló készítmény, a Yasmin volt, amelynek szabadalmi védettségét a Richter nem találta indokoltnak. A pert a Richter elvesztette.
Nem először gyűlik meg a baja a Bayernek készítményével, amely a cég második legnagyobb forgalmat hozó terméke: több mint egymilliárd euró bevétellel. Három éve szintén bíróság előtt állt Yasmin miatt. Akkor épp azért, mert az amerikai hatóságok érvénytelennek nyilvánították a fogamzásgátló szabadalmi védettségét. A hatóanyag összetevőit túl egyszerűnek találták ehhez. Ennek következtében akkor a Bayernek át kellett engednie a készítmény amerikai forgalmazását a Tevának. Több mint érdekes, hogy a Teva pont a Richter tengerentúli partnere.
A Bayernek az Egyesült Államokban igazán nagy rutinja van a bíróságra járásban. Tavaly a Bayer a Lupin gyógyszergyártó céget perelte azért, hogy megakadályozza a Yasmin fogamzásgátló generikus változatának forgalmazását. A Richter Gedeon Nyrt. egyébként épp a napokban ünnepelte megalapításának 110. évfordulóját. Az ez alkalomból rendezett konferencia fő témája a biotechnológia volt, mivel Magyarország eltökélt szándéka, hogy 2020–2025-re a térség vezető biotechnológiai központja legyen. A Richter Gedeon a fejlesztésre legtöbbet fordító magyar gyógyszergyár. Több önálló szellemi termékkel büszkélkedhet, bár alig egytizedét tudja kutatásra fordítani, mint legnagyobb amerikai-európai versenytársai. Ezért is lett volna számára oly fontos a Yasmin-ügy.
K.O.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!