Ön felülne erre a hullámvasútra?
Mostanában kényes kérdés ez, pláne, miután a fővárosi Vidám Park matuzsáleme, a hullámvasút fékező nélkül ment egy kört. A fatális hibának nem lett baleset a vége, a szerkezetet úgy tervezték (jövőre lesz 90 éves!), hogy ilyesmi ne történhessen meg. A hullámvasutak egyébként meglehetősen biztonságos szerkezetek. Megtervezésük komoly iparág és művészet. A kezdetekkor, a 18. századi Oroszországban jéghegyeket emeltek, falécekkel támasztották meg – ezt a 24 méter magas, 50 fokos szögben lejtő csúszdát tartják a hullámvasutak ősének. Különös, hogy míg sok országban „orosz hegynek” (montagne russe, montagnes russes) hívják a hullámvasutat, éppen oroszul illetik „amerikai hegyek” (amerikanszkije gorki) névvel.

Az igazi áttörésre 1827-ig kellett várni: Pennsylvania államban egy bányatársaság gravitációs vasutat épített, hogy a szenet eljuttassa a közeli városba, Mauch Chunkba. Néhány évvel később már az izgalomra vágyó turisták is felszállhattak 50 centért a vasútra, ami lekocsiztatta őket a mélybe. 1884-ben LaMarcus Adna Thompson már direkt szórakoztatási céllal tervezett és épített gravitációs hullámvasutat Coney Islanden: az utasoknak létrán kellett mászniuk a szerelvényhez, ami aztán 180 méter hosszan hullámzott alattuk. Innen már nem volt megállás: Amerikában tucatjával építették a hullámvasutakat. Az első biztonsági intézkedést John Millernek köszönhetjük: 1919-ben olyan kerekeket tervezett, amelyek három irányból tartották a sínen a kocsikat.

A korszak legnagyobb hullámvasút-tervező zsenije John A. Miller volt, a hullámvasutak Thomas Edisonja: több mint 130 működő játékára lehet felülni. Magyarországon 1926-ban lehetett először utazni a Dragon Ervin tervei alapján épített látványosságon, ami azóta is a Vidám Park legnépszerűbb játéka. Fénykorában minden harmadik látogató jegyet váltott rá, 1974-ben több mint egymillióan. 1959-től már acélcsöveken futottak a szerelvények, így vált lehetővé a különféle hurkok tervezése is. Ebben az időszakban John C. Allen volt a hullámvasútkirály. Hitvallása szerint „nem mérnöki diploma kell a hullámvasút- tervezéshez, hanem pszichológusi – plusz bátorság. „A hullámvasutat úgy kell megtervezni, mint egy Broadway-darabot.” Ekkoriban már ugyanis az ember minden érzékszervére hatni akartak (a zene, a látvány és a körítés is fontossá vált). Mára csak a fantázia és a biztonság szab határt a képzeletnek. Hullámvasútból van ülő, álló, függesztett (a sín a fejünk fölött fut), és 4D-s is, amikor a kocsi ülései még saját tengelyük körül is forognak. És van olyan is, amit lábbal lehet hajtani – Japánban, hol máshol? A tervezés azonban a mai napig szigorú biztonsági keretek közt folyik. A technikai biztonság mellett fontos szempont a biológia is: a hurkok és lejtők megtervezésekor figyelni kell arra, hogy a gyorsulás ne terhelje meg a szervetünket. Testünknek ugyanis időre van szüksége ahhoz, hogy reagáljon a változásokra, ezért amikor az ülésbe préselődünk, a gyorsulási hatás nem lehet nagyobb 6 G-nél, vagyis bizonyos magasságnál és sebességnél még a legelvadultabb tervezőnek is meg kell állnia…

A világ legdurvább hullámvasútjára azonban akkor sem lenne tanácsos felülni, ha megépítették volna. Egyelőre papíron van. A terveket a litván építészmérnök, Julijonas Urbonas készítette, méghozzá egyetlen céllal: „Az eutanázia-hullámvasút egy elméleti eutanáziagép egy hullámvasút alakjában, ami emberséges körülmények között – elegánsan és eufória közepette veszi el egy emberi lény életét” – nyilatkozta. Tervei szerint a 3 perces menet egy lassú kaptatóval indulna, ez több mint 480 méteres magasságba emelné az utasokat, majd egy óriási lejtő és hét stratégiailag fontos helyre és méretben megtervezett hurok következik. A lefelé vezető út egy percig tartana, 357 kilométeres sebességgel. A mérnök szerint az utasoknak, elérve a tetőpontot, már nem marad választási lehetőségük. Vagyis: nincs visszaút, a szédítő sebesség és a hét hurok garantálja az elegáns és euforikus véget.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!