Elfoglalta az Afrikai Unió egyik
szomáliai katonai bázisát az al-
Shabab terrorszervezet, és legalább
60 kenyai békefenntartót
megöltek. A támadást péntek hajnalban
kezdték meg a déli el-Ade
város mellett állomásozó csapatok
ellen. A kenyai katonák védekeztek
az ostrom ellen, de az iszlamisták
kerekedtek felül. A bázis
közelében égő katonai járműveket
és holttesteket lehetett látni. Bár
az ostromnak nem voltak civil áldozatai,
a városlakók nagy része
elmenekült.

Az al-Kaida hálózatához tartozó szervezet tíz éve avatkozik be a szomáliai polgárháborúba, a jelenleg 7-9 ezer tagot számláló alakulat jelentős területeket tart az ellenőrzése alatt. Az „Ifjak” fő ellenségüknek Kenyát tekintik, mivel a déli szomszéd aktívan beleavatkozik a szomáliai ügyekbe.

Tavaly áprilisban 147 keresztény diákkal végeztek a garissai egyetemen, 2013-ban pedig egy nairobi bevásárlóközpontban követtek el terrorakciót. A terrorszervezet egyébként megosztott abban a kérdésben, hogy csatlakozzanak-e az Iszlám Államhoz vagy sem.

Eközben Indonéziában letartóztattak három embert, akiknek közük lehetett a csütörtöki robbantáshoz Dzsakartában, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára.

A forgalmas bevásárlóközpont közelében végrehajtott akciónak összesen hét áldozata volt, beleértve az öt merénylőt. Ketten a detonáció következtében vesztették az életüket, a többieket pedig a rendőrök lőtték le. Kettejüket sikerült azonosítani: a hatóságok előtt ismert szélsőséges milicisták voltak, egyik hétéves börtönbüntetést is kapott. A legnagyobb muszlim közösséget számláló ázsiai országban eddig nem volt jelen az iszlamista terrorizmus.

Szintén az Iszlám Állam nevében robbantott egy szír öngyilkos merénylő kedden Isztambulban. A hatalmas erejű detonációban 12 turista vesztette életét. Válaszul a török hadsereg a terrorszervezet 500 szíriai és iraki célpontját vette tűz alá. Ahmed Davutuglu miniszterelnök szerint 200 harcost likvidáltak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!