Hóman Bálint „politikai rehabilitációja egyet jelent a Horthy-korszak és a nyilas terror felmentésével, amelyet a mai Magyarország nem vállalhat fel” – jelentette ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke. Heisler András csütörtöki sajtótájékoztatóján annak kapcsán beszélt, hogy a történész és kultuszminiszternek december 29-én kormányzati segítséggel állítanának szobrot Székesfehérvárott. Heisler emlékeztetett: Hóman egy hónappal a német megszállás előtt, 1944 februárjában a miniszterelnöktől memorandumban követelte a magyar zsidóság deportálását. A Mazsihisz szerint Hóman meghatározó alakja annak a szélsőjobboldali politikának, amely hozzájárult hatszázezer zsidó magyar deportálásához és Magyarország romba döntéséhez.

A legnagyobb hazai zsidó szervezet hónapokkal ezelőtt levelet írt Orbán Viktornak a szoborállítás ügyében, de választ nem kaptak. A szobor felállítását több minisztérium és a helyi Fidesz-szervezet pénzzel is támogatta, igaz, három miniszter (igazságügyi, emberi erőforrás, Miniszterelnökséget vezető) később kijelentette, nem támogatják a projektet.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke állítja: a magyar politikusok, köztisztviselők, a közélet alakítóinak felelőssége vitathatatlan a magyarországi zsidóüldözésben, a deportálásokban, s ennek meg kéne jelennie a tankönyvekben és a közbeszédben is. „Nem egyedi eset, hogy vitatott történelmi személyeknek szobrot akarnak állítani. 
Akik így akarnak Hómanra emlékezni, azok megtévesztő módon történészi érdemeire hivatkoznak. Szobrot állítani történésznek nem szokás, a politikus Hómannak viszont elfogadhatatlan lenne. A kirekesztő jogszabályok létrejöttét ő szorgalmazta, azt nem nyomásra tette. Bízom benne, hogy győz a józanság és nem lesz szobra Magyarországon” – mondta Miklósi László a VH-nak. A tervezett szoborállítás ellen felemelte szavát a nemzetközi diplomácia is: Colleen Bell  amerikai nagykövet, washingtonikongresszusi képviselők egy csoportja és Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke is tiltakozott.

Vasárnap estig tart az egyik legfontosabb zsidó ünnep, a hanuka, a fény, a csoda és a remény ünnepe. A Székesfehérvári Zsidó Hitközség és a Mazsihisz vasárnap 16 órakor különleges, köztéri hanukai gyertyagyújtást szervez a székesfehérvári Bartók Béla téren, a tervezett szoborállítás helyszínén. A rendezvényhez több zsidó szervezet is csatlakozott és nagykövetségek képviselői is jelezték részvételüket. A székesfehérvári közgyűlés december 18-án dönt arról, engedélyezi- e a szobor felállítását.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere pénteken azt javasolta a szobrot állítani akaró alapítványnak, gondolják meg a szoborépítést, ám ha az igen mellett döntenek, akkor az arra kapott közpénzt adják vissza.

„A Magyar Tudományos Akadémiának teljes mértékben
el kell határolódnia a Hóman képviselte nyilas elvektől”
(Lovász László, az MTA elnöke)

 

„Hóman történettudományi munkássága vitathatatlan,
politikai tevékenysége viszont védhetetlen és vállalhatatlan”
(Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!