Az Iszlám Államhoz elsősorban a közel-keleti térségből csatlakoznak a harcosok: több ezerre tehető a tunéziai, szaúd-arábiai és jordániai harcosok száma. Azonban Nyugat-Európából és Észak-Amerikából is legalább háromezren csatlakoztak a szunnita terrorszervezethez. Míg relatíve könnyű megérteni, hogy az arab térségben élők miért lépnek a dzsihád útjára, az már komoly fejtörést okoz, hogy egy viszonylagos jólétben élő brit vagy francia fiatal miért választja ezt az erőszakos életformát.
A felmérések azt mutatják, hogy elsősorban azok, a vallásukat aktívan gyakorló vagy legalább muszlim gyökerekkel rendelkező férfiak csatlakoznak a dzsihádhoz, akik otthon kilátástalannak látják az életüket. Nagyvárosok peremkerületeiben élnek, meglehetősen rossz körülmények között. Úgy érzik, tettek erőfeszítéseket arra, hogy beilleszkedjenek a többségi társadalomba, de az a származásuk miatt elutasítja őket. Nincs esélyük arra, hogy jó munkát keressenek és kitörjenek ebből a csapdából. Így rendkívül fogékonnyá válhatnak a szélsőséges imámok tanításaira, akik valamiféle célt adnak az életüknek.
Bár átfogó kutatást még nem végeztek a nyugatról Szíriába vagy Irakba induló dzsihádisták hátteréről, a szakértők azt mondják, nagyon gyakori, hogy nem volt előttük olyan apakép, ami meghatározhatta volna az identitásukat. Ennek egyik oka lehet, hogy az apa elhagyta a családját és bizonyos esetekben még az országot is, mert nem váltak valóra a nyugati munkavállaláshoz kapcsolódó álmai. Más esetekben az apa csak fizikailag volt jelen a családban, valójában minden terhet az anya viselt. Ezt a pszichológusok azzal magyarázzák, hogy a nyugati kultúrában a muszlim férfiak értéktelennek és férfiatlannak érzik magukat, ami oda vezethet, hogy teljesen magukba zárkóznak és inaktívvá válnak. Vagyis, ha nincs valódi minta és értékrend egy fiú előtt, akkor még vonzóbb lehet egy olyan erős és agresszív kép, amit a terroristák sugallnak.
Ezzel párhuzamosan az anyák szerepe rendkívül fontos a dzsihádra indulók számára. A hagyomány szerint Mohamed próféta azt mondta: „az anyák lábainál fekszik a paradicsom”, és azoknak, akik harcra készülnek, anyjuk áldását kell kérniük. Ha ezt az asszony megtagadja, akkor minden kapcsolatot meg kell szakítania vele. A Huffington Post amerikai napilap több olyan anyával is beszélt, akinek a fia az Iszlám Államért indul harcba, és áldást várt volna.
A kanadai Christianne Boudreau fia, Damian nagyon nehezen viselte, mikor édesapja 10 évesen elhagyta őket. Magába fordult, és csak videojátékozott. 17 évesen fagyállót ivott, de túlélte az öngyilkossági kísérletet. A kórházban fordult az iszlám vallás felé, aminek az édesanyja örült, mert úgy érezte, a fia a Korán segítségével kezd visszatérni az életbe. Barátai lettek a muszlim közösségből, kondizni és túrázni jártak. 2012 novemberében jelentette, hogy Egyiptomba utazik, hogy beiratkozhasson egy imámképzőbe, majd hónapokra eltűnt. Az asszonyt a kanadai titkosszolgálat tájékoztatta arról, hogy Damian valójában Szíriában van. Februárban a fiú jelentkezett, innentől elég gyakran beszélt az anyjával, akinek minden könyörgése ellenére sem volt hajlandó beleegyezni, hogy hazatérjen. Csupa jó hírt mesélt Christianne-nak: nemsokára megházasodik és házat vesz. Tavaly januárban vesztette életét.
A dán Lukas édesanyja, Karolina Dam is a megváltást látta az iszlámban. Lukasnál Asperger-szindrómát és figyelemzavart diagnosztizáltak 10 éves korában. Kamaszként egyre több probléma lett vele, édesanyja eljegyzéséi gyűrűjét és egy motort is lopott. Mikor a mecsetbe kezdett járni, Karolina azt hitte, egy bűnbanda tagja lett, de mikor kiderült, miről is van szó, az asszony megnyugodott. 2014 májusában tűnt el, és egészen augusztusig nem adott hírt magáról. Akkor megírta az anyjának, mennyire szereti, és egy fényképet is küldött magáról. De ő sem volt hajlandó hazajönni. Tavaly decemberben halt meg. Christianne és Karolina a mai napig nem tudták feldolgozni a veszteséget. A fájdalmukat azzal enyhítik, hogy a sajátjukhoz hasonló sorsú asszonyoknak segítenek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
