Politikai bátorságra lett volna szükség az ellenzék részéről ahhoz, hogy deklaráltan ne vegyen részt a médiairányításban – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) volt vezetője.
Szerinte a Fidesz részéről kifejezett politikai butaság volt, hogy a Médiatanács két ellenzéki jelöltjét nem választotta meg. Hosszabb távon a Fidesz valószínűleg szívességet tett az ellenzékieknek azzal, hogy csak kormánypárti tagok ülnek a Médiatanácsban, amelynek egyik legfőbb feladata a közszolgálati médiumok vezetőinek kinevezése, hiszen – így a látszat szerint is – minden felelősség a Fideszt terheli. Az ORTT jogutódjának tekintett öttagú Médiatanács elnöke Szalai Annamária, aki egyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 9 évre bebetonozott elnöke is, a tagok: Vass Ágnes, Kollarik Tamás, Koltay András és Auer János. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma nyolctagú, közülük hatot – a kormánypárti Bencze Izabellát, László Miklóst, Varga Szilviát, az MSZP-s Kránitz Lászlót, az LMP-s Németh Vladimirt és a jobbikos Silhavy Máté Tibort – egyenkénti szavazással az Országgyűlés kétharmadának szavazatával választottak meg, a Kuratórium elnökét és további egy tagját a Médiatanács delegálja, tehát ők is kormánypártiak lesznek. Majtényi szerint ugyan nem zárható ki, hogy az Európai Unió valamiképp fellép majd a politikailag egyszínű médiahatóság ügyében, a függetlenség követelménye ugyanis, igaz, kissé eldugva, szerepel az audiovizuális irányelvekben, de a „dorgálás” tekintetében az ORTT volt elnöke szkeptikus. – Azt tudjuk, hogy az EU illetékes szervei, biztosai figyelemmel kísérik a hazánkban történő eseményeket, de az EU úgy van kitalálva, hogy az ilyen jellegű „demokratikus deficittel”, ha lehet, inkább nem foglalkozik, „lenyeli a békát” és hagyja, hogy az adott ország maga intézze el. De tény: Európában ilyen rendszer sehol sincsen. Nálunk most leplezetlen, egyoldalú politikai irányítás alá helyezték a teljes elektronikus sajtót. A szabadság ügye iránt fogékony ember számára – politikai nézeteitől teljesen függetlenül – mindez kétségkívül elfogadhatatlan – nyilatkozta lapunknak Majtényi László. A megoldást nekünk magunknak kell megtalálni, ehhez azonban szerinte az ellenzéknek mindenekelőtt erkölcsi tőkét kellene gyűjtenie. – Hosszú küzdelem lesz, ami rövid távon valószínűleg nem hoz eredményt, de pár éven belül elérhetővé válhat az elektronikus média függetlensége, szabadsága – mondta a VH-nak Majtényi László. Megkérdeztük Lendvai Ildikót, az MSZP volt elnökét, vajon azok után, hogy a kormánypárti többség senkit sem talált „alkalmasnak” a Médiatanácsba javasolt ellenzéki jelöltek közül, mivel indokolja pártja részvételét a kuratóriumban. Lendvai válasza ez volt: „ahhoz, hogy legalább belelássanak a politikai, gazdasági üzelme kbe, részt kell venniük a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumában”. A törvénykezés célja egyértelmű: narancssárga gyarmatosítás. „Ugyan érdemi beleszólásunk nem lesz a munkába, de a közvéleményt tájékoztatni fogjuk az összes eseményről”. Lendvai hozzátette: nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz szinte saját tulajdonának tekinti a három közszolgálati televízió csatorna és az MTI teljes ingatlanát, beleértve az archívumokat, a díszlet- és kelléktárakat. Lendvai szerint újabb székházbiznisz zajlik. „Bojkottra sem és együttműködésre sem készülünk, a kuratóriumban részt vevő MSZP-s tag a közszolgálat és a közönség érdekeit képviseli és tájékoztatást ad” - tette hozzá Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezetőhelyettese a VH-nak úgy nyilatkozott: minden alkotmányos eszközzel, amit a választóiktól kaptak, élni kell, ezért nem bojkottálják a kuratóriumban való részvételt. Informálisan egyeztetett a három ellenzéki párt, s abban egye értettek: tudni kell, mi történik, ezért jelen kell lenniük mindenhol.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!